• Magyar
  • Román

Az erdélyi magyarság legaktuálisabb problémáiról a 11. EMI-táborban

2015-08-17 12:04

Véget ért a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló 11. EMI-tábor. Az ötnapos rendezvényen olyan nagy neves zenekarok léptek fel, mint a Kárpátia, az Ossian, a Road és a Depresszió, ám az esti koncertek mellett napközben a székelység autonómiájának, az elszakított területeken élő magyarság megmaradásának hogyanja is a terítékre kerültek.

EMIT2015_Sorban A Ors_Kilyen Zsolt EMIT2015_szombat_lovasijasz bemutato_Kilyen Zsolt

Sorbán Attila Örs az augusztus 5. és 9. között zajló 11. EMI-táborral kapcsolatban elmondta: „Nagyon jól sikerült a tábor, meg vagyunk elégedve azzal, hogy a helyszínváltás nyomán hányan választottak újra minket.” Hozzátette, nagyon büszke a több mint 110 önkéntest számláló szervezőcsapatra is, hiszen a lehetetlennel megpróbálkozva, sikerrel vitték végbe Erdély legnagyobb nemzeti fesztiváljának felépítését, munkájuk gyümölcsét pedig a több ezer táborozó élvezte.

Az újításokat tekintve, mind a Szénás, a Jogaink-sátor, valamint a lovaglás és lovasíjászat is hatalmas sikernek örvendett. A programokat tekintve volt néhány csúszás, elmaradt előadás, ezeken igyekszik javítani a csapat; a közéleti kérdéskörnél maradva viszont fájdalommal vették tudomásul, hogy a román jogrendszer tényleg a megfélemlítés eszközként működik, így a tábor utolsó előadása két üres szék társaságában folyt le – utalt Sorbán Attila Örs arra a betervezett kerekasztal-beszélgetésre, amelynek meghívottjai éppen amiatt nem tudtak részt venni, hogy folyamatos meghurcoltatásnak vannak kitéve az igazságszolgáltatás által.

EMIT2015_csutortok_hogyan tovabb_Kilyen Zsolt_b

Merre visz az utunk az autonómia fele? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke részvétel az EMI-táborban. „Létre kell jönnie a régió autonómiájának közképviseleteként egy testületnek, amely közvitákat követően állítana össze egy törvénytervezetet, majd a parlament elé terjesztené.” – jelentette ki Izsák Balázs. Mint fogalmazott, a székelyföldi önrendelkezés csakis alkotmányos keretek között lenne működőképes. „Az elmúlt negyed század célja a mindenáron kormányra kerülés volt, ám a hivatalos magyar politikai képviselettel rendelkező RMDSZ egyetlen autonómia tervezetet sem nyújtott be” – mutatott rá Szilágyi Zsolt, aki hozzátette: „Nekünk autonómia kell, nem faexport-engedély!”. Kulcsár Terza József elmondta: „Az MPP szerepe a közvetítés, amelyet önként vállalt, hiszen azt szeretnénk, ha az SZNT, az EMNP, az RMDSZ és az MPP vezetői egy asztalhoz üljenek. Az EMNP és az MPP 2012-ben elvesztette az önkormányzati választásokat, mivel megtört a nemzeti oldal, az emberek pedig az RMDSZ-re szavaztak, és az elkövetkezőkben nemzetpolitikai szinten számolni kell a szövetséggel is” – összegzett az MPP küldötte.

„Számos Regát-beli nem szeretné, hogy nekünk autonómiánk legyen, mert nem akarnak elesni az Erdélyből származó bevételektől, de az az igazság, hogy ha nekünk jól megy, azzal nekik is jobb lenne” – jelentette ki Mircea Dăian, az Erdély Demokratikus Liga alapítója az idei EMI-táborban. Hozzátette: a jelenlegi Románia egy „hipercentralizált” ország, a nyugati pozitív példák többnyire decentralizált államok, ezekből kell tanulni, hiszen az a legjobb az adott közösség részére, ha ott hasznosítják a pénzt, ahol „kitermelik”. Az előadó úgy vélte, Románia összes történelmi régióját szükséges lenne decentralizálni, és a régiók kezébe adni a hatalmat. A szász kisebbséget már-már elvesztette Románia, ezért nagyon fontos nekikezdeni a munkának, hogy ne tűnjön el a magyar kisebbség is – mondta Mircea Dăian.

EMIT2015_szombat_EesKErdelyvisszater_HolinkaBotond_s EMIT2015_csutortok_karpatia_Kilyen Zsolt_s EMIT2015_csutortok_aproktanca_HolinkaBotond_s

Őry Péter, a Magyar Közösség pártja önkormányzati és közigazgatási alelnöke is tartott előadást a Felvidéken uralkodó állapotokról. Meghívottunk elmondta, hogy közösségükben az önigazgatás, ha úgy tetszik, autonómia kérdése újra napirendre került, hiszen ott – ellentétben Romániával – megyei szintű autonóm terület nem létezett, és ez a probléma náluk tabunak számít. Vona Gábor, a Jobbik elnöke egy másik előadás keretében elmondta: pártjuk a „magyar társadalom immunrendszere”, viszont beismerte azt is, hogy ha kormányozni szeretnének, akkor elengedhetetlen, hogy több területen változtassanak, újítsanak. A beszélgetés talán legfontosabb és legaktuálisabb témája a menekültek és illegális bevándorlók kérdése volt: erről Vona Gábor úgy nyilatkozott, hogy „lehet, hogy Európa a végnapjait éli”.

Katalán és baszk előadók is felszólaltak a nemzeti fesztiválon. Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője előadásában Katalónia függetlenségi törekvéseit boncolgatta. Iker Merodio baszkföldi újságíró, politikai tanácsadó az anyanyelvű médiának az autonómiaküzdelemben betöltött szerepéről, valamint a közszereplők és a nemzet problémáinak megismertetése, felvállalása közti összefüggésekről beszélt.

EMI-tábor közlemény

www.emitabor.hu

 
 
 
Oldal teteje