• Magyar
  • Román

Hunyad Megyei Magyar Napok – ötödször! – Jön az EDDA

2014-04-14 08:14
Interjú a főszervezővel, Takács Arankával

Már csak egy csonka hónap választ el a Hunyad Megyi Magyar Napok idei rendezvénysorozatától, melynek vezérfonaláról, várható programjairól, támogatóiról Takács Aranka főszervezőt kérdeztük.

Takacs Aranka_b

– Az V. Hunyad megyei Magyar Napok az együttlét öröméről fognak szólni. E jelszó alatt zajlanak majd a rendezvények, május 1-jétől 11-ig. Ez egy elég hosszú időszak, de úgy gondoltuk, hogy jobb így, mintsem annyira besűríteni a programokat, hogy ne tudjunk egymás rendezvényeire eljárni. Természetesen lesznek majálisok május elsején, de mindenekelőtt kiemelném a nyitórendezvényt, melyre Vajdahunyad főtéren kerül sor, óriásgulyás-főzéssel, néptáncelőadással, kézműves vásárral és mindazzal amit eddig is megszokhatott a magyar közösség. A szabadtéri rendezvények mellet pedig bent a színházban a 3+2 együttes fog fellépni, valamint Zsók Levente humorista.

A hét folyamán továbbá számos kultúrelőadásra, táncbemutatóra, képzőművészeti tárlatra, irodalmi estre és egyéb hagyományossá vált rendezvényre kerül sor szerte a megyében. A zárórendezvényt május 10-re tervezzük a dévai polgármesteri hivatal előtti térre úgy ahogy tavaly is. Az idei év kiemelt meghívottja az EDDA lesz. 100 kilogramm húsból készítünk és sütünk kolbászt ez alkalommal. Tehát próbáljuk színesíteni és minden évben egy kis pluszt vinni a magyar napok programjába. Ez egyre nehezebb, hiszen már az ötödik kiadáshoz értünk! De annál nagyobb öröm, hogy itt vagyunk, és már öt éve rendszeressé tudtuk tenni ezt a rendezvényt. És az emberek nem fáradtak bele. Sőt! Várják és már hónapok óta kérdik, hogy kik lesznek a fellépők, milyen programokra számíthatnak.

– Kik állnak idén a tíznapos rendezvénysor mögött? Kik szervezik, kik a támogatók?

– Az RMDSZ és a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács főszervezéséhez csatlakozott az összes Hunyad megyei magyar egyház és civilszervezet, valamint az iskolák, tagozatok. Továbbá írott partnerségünk van már az Interetnikumi Hivatallal Bukarestből. Megvan a vajdahunyadi és a dévai polgármesteri hivatal támogatása és természetesen Kovászna megye tanácsa is támogat. Ezek már olyan elindított partnerségek, amelyek évek óta futnak. Természetesen pályázatokat írtunk, és cégeket kerestünk fel, melyeknek a válaszára várunk a következő hetekben. Tehát nagyon remélem, hogy a támogatói kör a tevékenységekhez mért ütemben bővül. Erdély-szerte médiapartnereink vannak mind a román, mind a magyar sajtóban. Úgy érzem, hogy az idei EDDA-koncert meg fogja nyitni a megye kapuit, és máshonnan is elfognak látogatni egy-két három napig Hunyad megyébe.

– Kovászna megye évek óta az egyik legjelentősebb partner a magyar napok szervezésében. Idén milyen rendezvények által lesznek jelen?

– Háromszék, illetve a Kovászna Megyei Tanács támogatása óriási értéket hoz mindig a Hunyad megyei magyar napok programjába. Egyelőre a csernátoni Pántlikácska néptánccsoportról tudjuk biztosan, hogy jön, valamint a Székely Nemzeti Múzeumnak lesz kiállítása. Székely vásárosok jönnek, és még várunk egy tánccsoport válaszára. Valamint Székely Kulcsár Attila színművésznek a Nyírő József estjeit fogják megtámogatni a háromszékiek, ami turnéjelleget öltve több Hunyad megyei településen is bemutatásra kerül.

Gáspár-Barra Réka

Forrás: nyugatijelen.com

 
 
 
Oldal teteje