• Magyar
  • Román

iBook útikalauz Nagyszebenről

2018-03-28 13:10
Interjú Kovács Géza szerzővel

Nagyon érdekes útikalauz jelent meg a napokban Nagyszebenről, magyar nyelven és különleges formátumban, iBook alkalmazásként. Az útikalauz szerkesztője, kivitelezője Kovács Géza nagyszebeni üzletember akivel rövid beszélgetést készítettünk az útikalauz megjelenésével és további terveivel kapcsolatosan.

IBook_Geza_01_b

Szeben.ro: Engeddd meg, hogy kezdetben gratuláljak az első nagyszebeni magyar nyelvű, iBook útikalauz megjelenésének! Egyedi munka. Honnan eredt az ötlet?

Kovács Géza: Köszönöm, az ötlet lassan már negyven éves, kilencedik osztályosként a székelyudvarhelyi gimnázium történelem tanára Albert Dávid megbízott egy, ma már „projektnek” nevezendő feladattal, éspedig készítsek el egy Orbán Balázsról szoló dolgozatot. Azóta gondolkodom egy útikalauz elkészítésén, de csak most volt erre időm és anyagi lehetőségem.

Szeben.ro: Mit tartlamaz a jelen útikalauz sok más hasonló terméktől eltérően?

Kovács Géza: Nagyszeben érdekességeinek bemutatását. Támogatók nélkül olyan könyvet szerettem volna írni amit remélhetőleg meg is vesznek. Nemcsak útikalauz, hanem egy kicsivel több annál, mélyebben merít a történelemből de a szebeni turistacsalogató fesztiválokat is bemutatja, sőt egy két okos tippet is nyújt szállás illetve étterem kiválasztásában.

Szeben.ro: Talán az első ilyen termék Nagyszebenről, Nagyszebenben.  Miért iBook? Összekötöd más applikációkkal?

Kovács Géza: Nagyszebenről készűlt jó pár könyv, én megpróbáltam egy kicsit másként összeállítani az enyémet. Azért iBook mert az Apple iBook store már egy jól bejáratott platform, de pár héten belül megjelenik majdnem 100 más kiadónál is Android, Kobo, stb. formátumban. Ha az eladások biztatóak lesznek nyomtatott formában is megjelentetem. Födrajzilag az Apple boltjain keresztül jelen van az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, Angliában, Svédországban, Ausztráliában, Magyarországon, Romániában.

Szeben.ro: Első ilyen jellegű munkád? Lesz folytatása más városokkal? Melyik lenne a következő amin dolgozol?

Kovács Géza: Igen, ez az első, de egy sorozat első része: Erdélyi városok sorozat. Remélem összeáll minden a következő könyvekhez is mint például Brassó, Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, stb.

Szeben.ro: Mennyi ideig dolgoztál a jelen útikalauz szerkesztésén?

Kovács Géza: Nyolc hónapot dolgoztam rajta.

Szeben.ro: Nagyszebeniként valahogy természetesnek tűnik, hogy ezzel a várossal kezdted az útikalauzok sorozatot. Mi az amit megtalálunk ebben a kiadásban és máshol nem, főképp Nagyszebenről?

Kovács Géza: Igen így volt a legolcsóbb, itthon kezdeni. A szebeni fesztiválok bemutatására nagy hangsúlyt helyeztem, a város történelmének egy útikönyvhöz képest kissé nagyobb teret adtam, de leginkább a fényképek sokaságát és minőségét emelném ki.

Szeben.ro: Miért jelent meg magyar nyelven először és nem románul, németül, angolul?

Kovács Géza: Magyar az anyanyelvem, de heteken belül lefordíttatom román-, német- és angol nyelvre is.

Szeben.ro: Amikor kirándultál vagy meglátogatogattál más városokat, idehaza vagy bárhol külföldön megvásároltál útikalauzokat? Interneten keresztül?

Kovács Géza: Nem, nyomtatott formában vásároltam meg, de az utóbbi években az internetes útikalauzok száma megnövekedett. Lonely Planet, Dorling Kindersley és sokan mások szállítjak az újabb és újabb könyveket viszont Szebenről nem találtam egyet sem.

Szeben.ro: Nyomtatott verzióban megjelenteted az útikalauzt?

Kovács Géza: Igen, már kértem is árajanlatot a nyomdától.

Szeben.ro: Pontosabban mit is tartalmaz jelen útikalauz, tudomásom szerint több, mint 130 oldalas terjedelmű?

Kovács Géza: Szeben ismertetését, rövid történelmét, az emlékműveinek-, a rendezvényeinek-  és fesztiváljainak bemutatását, plussz a környékéről két érdekes meglátogandó helyet: a kisdisznódi vártemplomot illetve a Păltiniș / Szebenjuharos --üdülőközpont bemutatását.

Szeben.ro: Hogyan lehet megvásárolni és technikailag mit jelent a jelen termék?

Kovács Géza: Pillanatnyilag megvásároható az iTunes alkalmazáson keresztül az Apple honlapjáról ide kattintava https://itunes.apple.com/us/book/id1363326182. Sajnos, ezt csak az Apple kütyük Iphone, iPad, iPod, Mac tulajdonosai vehetik meg, de pár héten belül a Google Play és még száz más webáruházon keresztül azok is akik Android vagy más operációs rendszereket használnak. Jófórmán, rövidesen bárkinek elérhetővé teszem.

Szeben.ro: Milyen árban lehet letölteni az interneten és hogyan kell fizetni?

Kovács Géza: Az iBook jelenlegi ára 24,99 lej és a megszokott internetes, un. on-line megoldások valamelyikével lehet kifizetni az első nagyszebeni magyar nyelvű útikalauzt.

Szeben.ro: Szerinted a nyomtatott formátumban megjelenő termékeknek végét járjuk?

Kovács Géza: Nem, ők is tartják a lépést nagy nehezen, de kétségkívűl a „kütyük” világa napról napra nagyobb teret nyer. Minden nap látható a nyomtatott sajtó helyzetén.

Szeben.ro: Biztos forrásokból tudom, hogy a helyi önkormányzatok a magyar nyelvet beszélő/olvasó turistákat nem is célozzák meg turisztikai kínálat szempontjából. Az okát nem igazán értem. De az útikalauz megjelenése azt sejteti számomra, hogy lehet erre igény. Statisztikai adatokkal rendelkezett amikor ezt megtervezte? Mi a jövőbeni rálátása ezzel a témával kapcsolatosan?

Kovács Géza: Nincsenek statisztikai adataim, de ha már az unokatesvéreim is eljönnek a karácsonyi vásárra székelyfudvarhelyről akkor van azért itt valami. Viszont, példaként és megerősítve véleményedet a Brukenthal múzeumtól sajnos a legcsekélyebb támogatást sem kaptam, egyenesen közölték, hogy nem érdekeltek az útikönyvem megjelenésében ezért sem jelentettem meg fényképet a Brukenthal múzeum kollekciójából hiszen egyenesen megtagadták a hozzájárulás megadását. Ellenben fantasztikusan segítőkésznek mutatkozott a Teutsch Múzeum vezetősége, minden köszönet nekik és Gerhild Rudolf igazgatónőnek. 

Szeben.ro: Más készülékek használójaként alig várom a számomra alkalmas formátum megjelenését, mikorra várható ez?

Kovács Géza: Pár héten belül.

Szeben.ro:Köszönöm szépen, még egyszer gratulálok a munkának és további jó munkát kívánok!

Kovács Géza: Én is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.

Az interjút Serfőző Levente készítette

 

Hírlevél feliratkozás

 
 
 
Oldal teteje