• Magyar
  • Román

Kezdetét vette a 11. EMI-tábor kiépítése

2015-07-23 10:06

Az Erdélyi Magyar Ifjak önkéntesei nekikezdtek a 11. EMI-tábor helyszíni munkálataihoz. A táborépítéssel egybekötött szervezői hétvége a programterv összeállításában is eredményt hozott.

 

EMI-tabor plakat_b

A Gyergyószentmiklóstól 3 km-re levő terület megfelelő kialakítása nagy befektetést és munkát igényel, azonban a július 16-19. között tartott találkozón bebizonyította az EMI csapata, hogy közös erővel nincs előttük lehetetlen feladat: kerítést javítottak, jelzőtáblákat készítettek, hidakat építettek, ezzel is könnyebben megközelíthetővé téve az új táborterületet.

Az Erdély különböző pontjain élő, több mint 60 önkéntes azért érkezett Gyergyószentmiklósra, hogy olyan környezetet alakítson ki, ahol minden táborlakó önfeledten szórakozzon az augusztus 4-9. között zajló fesztiválon.

,,Az EMI-tábor csodabogárnak számít az erdélyi rendezvények és fesztiválok között. Olvasztótégelye vagyunk a nemzeti gondolatoknak, egy igazi vitafórum, ahol bátran lehet beszélni azokról a kérdésekről, amelyek háttérbe szorulnak a mindennapokban. Hiánypótló programokkal is találkozhatnak a fiatalok, mint például a lovas-íjászat, vagy bemutatók. Nehézséget okozott, hogy az új hely nem volt egészen kiépítve, ámbár ez olyan szempontból előnyt jelent, hogy a tábort saját elképzeléseink szerint alakíthatjuk”- nyilatkozott Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője, az EMI országos elnöke.

Új helyszín, megújult programkínálat

Az évről évre minőségi előadásokat és programokat befogadó Előadósátor, valamint a Csép Sándor sátor mellett, idén is lesznek új helyszínek: bemutatkozik a Jogaink sátor, és idéntől betérhetünk a fiatalok számára kialakított Szénásba is, vagy elsétálhatunk a Hagyományőrző térre. A Művész sátor ez évben a kézműves programok helyszínéül is szolgál, a Gyerek sátor pedig változatos tevékenységekkel készül a kicsik számára.

Az új helyszínen helyet kapnak a sportprogramok is, illetve lesz egy külön kialakított Lovagló pálya a tábor területén.

A két színpadon zajló koncertek után lehetőség nyílik gitáresteken, csendes bulikon és táncházakon való részvételre, akárcsak előző években.

15-07-22_Foto- Urmosi Levente Mihaly -A 3-as kilometer kempingterulete_s 15-07-22_Foto- Urmosi Levente Mihaly - Munka kozben_s 15-07-22_Foto- Urmosi Levente Mihaly - Ejszakai felvetel a helyszinrol_s

Változás a koncertprogramban

A korábban leközölt beosztásban történt egy csere (Dalriada-Romantikus Erőszak), azonban a zenekarok nem változtak, végleges nagyszínpadi koncertprogramunk alább olvasható:

Szerda (augusztus 5.)

20:00 Hungarica

22:00 Ossian

Csütörtök (augusztus 6.)

20:00 Transylmania

22:00 Kárpátia

Péntek (augusztus 7.)

20:00 Ismerős Arcok

22:00 Dalriada

Szombat (augusztus 8.)

20:00 Romantikus Erőszak

22:00 Road

Vasárnap (augusztus 9.)

20:00 Maszkura és a Tücsökraj

22:00 Depresszió

A fenti lista hamarosan kiegészül a Kisszínpad zenei kínálatával, amely előző évekhez hasonlóan napi két koncerttel gazdagítja az EMI-tábor programját.

EMI-tábor közlemény

www.emitabor.hu

 
 
 
Oldal teteje