• Magyar
  • Román

Véget ért a Yuppi Tábor kamasz diabétesz tábora!

2014-07-24 11:46

Hét nap alatt negyven gyerek táborozott Mezősályiban, negyven önkéntes kíséretében. A július 12-19. közötti táborban nyolc tevékenységen vehettek részt a fiatalok. Lehetőségük volt kipróbálni a fotózást, zenélést, színjátszást, evezést, de emellett kézműves tevékenységeket próbálhattak ki, lovagolhattak, célba lőhettek íjjal, vagy éppen a magaskötélpályán győzhették le félelmeiket.

Yuppi 2014_7 Yuppi 2014_4

A Yuppi Tábort idén két külön korcsoport számára szervezik meg, első körben cukorbeteg kamaszok lepték el a tábor területét, augusztus folyamán a kisebbek élvezhetik majd a tábor kínálta lehetőségeket. Mint ismeretes, a tábor a terápiás rekreáció módszerén alapszik, melyet a Yuppi Tábor is alkalmaz, akárcsak magyarországi partnere a Bátor Tábor Alapítvány, illetve a Serious Fun táborszövetség bármely tagja. Ennek köszönhetően a résztvevő gyerekek pozitív élményekkel tértek haza az egy hetes táborból, kérve a szervezőket, hogy ezután is segítsenek, hogy még rengeteg gyereknek szerezhessenek örömöt.

A tábor egyik legnagyobb eredménye és bevallott célja, hogy a gyerekek úgy érezzék, hogy a cukorbetegség nem egy teher. A visszajelzések között erre is találunk példát, volt olyan gyerek, aki azt mondta, hogy: „nem fogok többet kiborulni, ha valaki furán fogadja a cukorbetegségét.”

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy ez a tábor nem csak magyar anyanyelvű gyerekeknek szól, hanem kétnyelven zajlik, így a táborban vannak ugyanúgy magyar, mint román nyelvet beszélők elsősorba Szatmár, Bihar, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna megyékből, de nem csak. 

2014. július 22., Kolozsvár

Yuppi 2014_1 Yuppi 2014_2

 
 
 
Oldal teteje