• Magyar
  • Román

XXII. Kárpát-Medencei Borsos Miklós Alkotótábor - 2015. július 21-28.

2015-05-06 17:37
Pályázati felhívás!

A Gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány az idén XXII. alkalommal szervez képzőművészeti jellegű Kárpát-medencei Alkotótábort.

tabor_b_b

A tábor célja évente lehetőséget adni a tehetségüket már bontogató (10–14 éves) gyerekeknek, hogy szakemberek, művészek társaságában a Gyergyói-havasok festi környezetében találkozhassanak egymással, élményanyagot gyűjtsenek és kapcsolatokat teremtsenek.

Ugyanakkor szeretnénk lehetőséget teremteni arra is, hogy a résztvevők ismerkedhessenek Borsos Miklós gyergyócsomafalvi származású szobrászművész szellemi és erkölcsi hagyatékával.

Tekintettel arra, hogy az idén 2015-ben 500 éves a csíksomlyói Szűzanya szobra, szeretnénk ha ebben a témában készítenétek 1-2 alkotást. Meglehet jeleníteni akár a szűzanyát, akár a búcsút, a zarándoklatot, Csíksomlyót.

A tábor programjának hangulati elemei is kapcsolódnak a témakörhöz.

borsos_miklos_tabor_21-019_b_b

A tábort a Gyergyószárhegyi Szent Ferenc Alapítvány épületében fogjuk működtetni július 21- 28. között.

A tábor ingyenes, csak az utazási költségeket kell fedezni. Gyerekeket várunk Kárpátaljáról, Vajdaságból, Felvidékről, Szlovéniából, Ausztriából, Csángóföldről, Magyarországról és Erdélyből. 4-4 gyereket és 1-1 kísért( lehetőleg szakembert minden régióból).

Részvételi feltételek: a táborba pályázat útján lehet jelentkezni! Készítsetek alkotásokat a megadott témában !

Az alkotások bármilyen méretben, szabadon választott technikával készülhetnek.

A pályamunkák elbírálását a tisztelt szervezőkre, pedagógusokra bízzuk.

Felkérjük a szervezőket, hogy a pályamunkák értékelésén túl, vegyék figyelembe, a tehetséges gyerekek anyagi lehetőségeit is, majd ezek függvényében tegyenek ajánlatot a résztvevők személyére vonatkozóan. A pályázati űrlapokat a pályamunkákkal együtt hozzák magukkal a táborba.

Megkérjük szépen, hogy május 20-ig jelezzék részvételi szándékukat a nagyszebeni HÍD Egyesület elnökének, Serfőző Leventének, a 0745.300234 telefonszámon, vagy E-mail-en: hid@szeben.ro.

Gyergyócsomafalva 2013.május 4.

Tisztelettel,

Borsos Géza-József, elnök

Bancsi Edit-Anna, ügyvezető

Korpos Andrea, táborszervező

 
 
 
Oldal teteje