• Magyar
  • Román

PETŐFI SÁNDOR

2010-09-14 10:41
A Nemzet Költője

1823. január 1-jén született Kiskőrösön. Apja Petrovics István.mészárosmester, anyja Hrúz Mária. Két évvel később a család Kiskunfélegyházára költözött. Petőfi tizenöt évesen kénytelen volt otthagyni iskoláját, a selmeci líceumot, s megismerkedett a nélkülözéssel és a nyomorral. Színházi „mindenes” Pesten, házitanító, majd katonának csap fel Sopronban. Leszerelése után nyugtalan vándorút következett, majd 1841 októberében fölvették a pápai kollégiumba rendes tanulónak. Itt ismerkedett meg Jókai Mórral.

Az 1842-es év hozta meg első jelentősebb irodalmi sikerét: az Athenaeum c.  szép- irodalmi és tudományos folyóiratban megjelent A borozó című költeménye. 1842 novemberében vándorszínésznek szegődött. Így került Debrecenbe is, ahol Pákh Albert próbált segíteni a legnagyobb nyomorban szenvedő, beteg Petőfin. Mintegy hetven nyolcvan költeményt írt, és 1844 februárjában gyalog vágott neki a pesti útnak, hogy műveinek kiadót találjon.

Pesten Vörösmarty Mihály vette pártfogásába, s az ő ajánlása nyomán vállalta a Nemzeti Kör a versek kiadását. Bajza és Vörösmarty közbenjárására Vahot Imre a megújuló  Pesti Divatlaphoz segédszerkesztőnek hívta Petőfit. 1844 áprilisától júniusáig szüleinél tölti az időt, Dunavecsén. Olyan versek őrzik ennek emlékét, mint az Egy estém otthon és az István öcsémhez. A költő ekkor mondott végleg búcsút a színészetnek, s elfoglalta állását a lapnál. Költői pályájának talán legtermékenyebb időszaka következett. Petőfi sikere A helység kalapácsa publikálásáig osztatlan volt. A közönségízlés megváltozásának, a népköltészet gyűjtésének és megbecsülésének is köszönhető, hogy Petőfi népies helyzetdalainak és életképeinek (mint A szerelem, a szerelem, 1843, Megy a juhász szamáron, 1844) nagy sikere volt. Csak amikor eltért ezektől a normáktól (először épp A helység kalapácsában), akkor kapott élesen elutasító kritikákat. 1845 márciusában kilépett a Pesti Divatlap szerkesztőségéből. Mint külső munkatárs továbbra is kötelezte magát arra, hogy verseit egyedül itt jelenteti meg.

A nagyszerű kezdet után időleges visszaesés következett: az 1845-ös év az útkeresés, a kísérletezés időszaka. Jóllehet egyik legtökéletesebb népdalát (Fa leszek, ha...) és legszebb románcos életképét (A négyökrös szekér) írta ekkor, műveinek többségében   az inkább zsengéire jellemző   szentimentális-biedermeier hang válik uralkodóvá. Ebben meghatározó szerepet játszott eltökélt szerelemvágya is. Írói kudarcok is érték ekkoriban. A Felhők c. ciklusa megújítja költészetét. Az 1848 májusában írt episztola, a Levél Várady Antalhoz már jelzi eltökélt szándékát, hogy leszámoljon kétségbeesésével. Úgy látja, a rabságukat levetni akaró népek ügyét kell szolgálnia.

Összes költeményeinek első kötete 1847. március 15-én jelent meg, és egy év sem telt el az újabb, két kötetre bővülő kiadásig. Versei elé mottónak a következő sorokat írta: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.”  1846 márciusában megszervezte a Tízek Társaságát, a hozzá hasonló gondolkozású fiatal írók érdekszövetségét. Tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. Petőfi költészeti forradalma ebben az időszakban tágult politikai forradalmisággá; a népélet jellegzetes helyzetei, alakjai és tájai felmutatása után most már a nép politikai felemelésének dalnoka kívánt lenni (A nép 1846, A XIX. század költői 1847, A nép nevében 1847). A forradalmi távlat új jelentést adott a népiességnek. Petőfi fegyvertársának tekintette Arany Jánost, barátságukból a magyar irodalom legszebb költői levelezése született.

Az 1846-os év más szempontból is fordulatot hozott Petőfi életében. Erdélyi utazása során, a megyebálon megismerkedett Szendrey Júliával. 1847 májusában. Megismerkedésük 1. évfordulóján, szeptember 8-án megtartották az esküvőt. A mézesheteket az ellenzéki gróf, Teleki Sándor (Petőfi egyetlen arisztokrata barátja) koltói kastélyában töltötték. Nagy versek sora őrzi Koltó emlékét (Beszél a fákkal a bús őszi szél..., Szeptember végén, Elértem, amit ember érhet el...). Útba ejtve Szalontán Arany Jánosékat, novemberben Pestre érkezett az ifjú pár. Itt a köznapok ritmusából csak a januári olasz, majd a februári párizsi forradalom híre lendítette ki a költőt.

1848. március 15-ike a pesti forradalom s egyszersmind Petőfi napja. A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplője. A 12 pont mellett a Nemzeti dal a népakarat legfontosabb kifejezője. A költő forradalom-jövendölése megvalósulni látszott, s ő egy népmozgalom élére került. A nevezetes nap eseményeit prózában is, versben is megörökítette. A pillanat mámorában jogos büszkeséggel vetette papírra: „Nagyapáink és apáink, / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit mint mink / Huszonnégy óra alatt.” S e sorok is, mint a nap valamennyi történése, utóbb elfoglalták helyüket a nemzeti legendáriumban.

Petőfi életének utolsó másfél évét mintha csak egy végzetdráma szerzője írta volna: 1848. március 15-től, a győzelem és a dicsőség tetőpontjától 1849. július 31-ig, a végső segesvári katasztrófáig egyetlen hatalmas ívű zuhanásnak tűnik fel pályája. Hamar rá kellett ébrednie, hogy az ő időszámítása más tempót követ, mint az országé.

Március 15-én egy pillanatra maguk mögött érezhették a közvéleményt, nézeteik radikalizmusa azonban hamarosan elszigetelte őket. Petőfi népszerűsége rohamosan csökkent, s júniusban mint képviselőjelölt csúfos vereséget szenvedett. Úgy látta, a kormány erélytelensége az elért vívmányok elvesztését fogja eredményezni. A szeptemberi események, Jellasič támadása és az, hogy a kormány az egyezkedés lehetőségeit kereste Béccsel, Petőfit látszottak igazolni. Szeptember 16-án megfogalmazta az Egyenlőségi Társulat mozgósító kiáltványát, majd kezdetét vette katonai szolgálata. Júlia gyereket vár, december 15-én meg is születik fiúk, Zoltán. A forradalmár költő Bemben találta meg a maga forradalmi hadvezérét. Bem azonnal segédtisztjévé nevezi ki, később őrnaggyá lépteti elő. 1849 tavaszán gondjai ismét megszaporodnak: előbb szüleit temeti el, majd családja nyomorúságos helyzetén próbál segíteni. Szabadságot kér, a rangjáról is lemond. Az orosz beavatkozás hírére csatlakozik ismét Bem hadseregéhez. A legmegfelelőbb pillanatban ahhoz, hogy július 31-én életét áldozza a Segesvár melletti fehéregyházi csatában.

A rendkívül érzékeny és már korán önállóságra kényszerülő fiatalember maga választotta magyarságát is, művészi hivatását is. Különösen szerencsés pillanatban lépett fel. A reformkorban alakultak ki tulajdonképpen a folyamatos irodalmi élet keretei; a „korlátlan lehetőségek” ideje volt ez, amikor a szépliteratúra tájékozódási és vonzási köre kicsi és könnyen áttekinthető volt. A hazai nyelv és irodalom művelése nem csupán kulturális ügynek, hanem hazafias tettnek számított. A klasszicista ízlés uralmát megtörő romantikus áramlatok rohamosan növekvő társadalmi-politikai érdeklődést tudhattak maguk mögött; a népiesség pedig viszonylag széles társadalmi-irodalmi mozgalom volt, amely Petőfit országos szinten tette ismertté és népszerűvé.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Petőfi_Sándor

 

Hírlevél feliratkozás

 
 
 
Oldal teteje