• Magyar
  • Román
Történetek a tengerentúlról

Történetek a tengerentúlról

2017-11-18 17:41
Személyes sorsok és a történelem kapcsolata, családok, amelyeket több ezer kilométer és a XX. század viharai egyaránt elválasztottak egymástól – Újszászi Ilona Hogyan lettek ők amerikás magyarok? című könyvének bemutatóján kiderült, hogy az USA-ba kivándoroltak és a határon túl, szórványban élő magyarok élethelyzete és problémái talán nem is állnak olyan messze ...
Ars HUNGARICA 2017 – 8. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 8. nap

2017-11-17 19:22
Elérkeztünk az Ars HUNGARICA Fesztivál zárónapjához. Az első utam a Református Templomba vezetett. Az Istentisztelet után először Murányi Levente 1956-os forradalmár emlékezett a 61 esztendővel ezelőtti eseményekre. Edzésre indult azon az október 23-ai délutánon, de látva a Műegyetemnél a  történéseket, inkább hozzájuk csatlakozott. 16 évesen került a forradalmárok ...
Ars HUNGARICA 2017 – 7. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 7. nap

2017-11-15 11:07
Ösztöndíjas társaimmal, a mentorokkal és a meghívott előadó vendégekkel már pénteken délután találkoztunk és a hivatalos köszöntésük, majd a háromnapos program bemutatása után bekapcsolódtunk a fesztivál műsorainak forgatagába.
Mit kíván Szabadka?

Mit kíván Szabadka?

2017-11-12 09:14
Kőkemény kérdések, mégis könnyed, gyakran szinte a bohózatba illő hangvétel. Népek és nemzetek tragédiája, az új világrendben a helyüket kereső hősök, a politika folytonos alakulása ellenére is állhatatos hazaszeretet. Összekuszált emberi viszonyok; zavaros, furcsa szerelmek. A magyar történelem mindmáig kibeszéletlen fejezeteiről szólt csütörtök este a Gong színházban ...
Ars HUNGARICA 2017 – 6. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 6. nap

2017-11-13 20:08
A Thália kistermében kezdtük a fesztivál 6. napját. A szebeni gyerekek ezúttal a kolozsvári Bábjátszótér előadására kaptak meghívást. S ha már Kolozsvár, ki más is lehetne a történet főszereplője, mint a város híres szülötte, Mátyás királyunk.
A prímástól a sörgyári capriccio-ig

A prímástól a sörgyári capriccio-ig

2017-11-10 15:45
Népzenei hagyományainkat és Arany János költészetét mutatja be, de a sörfogyaszás örömeit is hirdeti az a fotókiállítás, amely az Ars Hungarica Fesztivál ötödik napján, csütörtökön nyílt meg nagyszebeni polgármesteri hivatal belső udvarán. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége első alkalommal rendez kiállítást Nagyszebenben, a fotók azonban több erdélyi, felvidéki, ...
Ars HUNGARICA 2017 – 5. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 5. nap

2017-11-13 20:00
Az ötödik nap délelőttjén Blénessy Enikő színésznő ezúttal az óvodások segítségével élesztette újra Flóra kerti virágait, zöldségeit. A kicsiknek ki sem kellett mozdulnia megszokott környezetükből, hiszen Flóra házhoz ment. Az ügyes munkát, a sok segítséget itt is honorálta a lelkes kertész, a jutalom sárgarépák ezúttal is nagy sikert arattak. Vidám gyerekszempárokat ...
Ars HUNGARICA 2017 – 4. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 4. nap

2017-11-10 15:16
Ismét a gyerekeknek kedveztünk a délelőtti műsorokkal. A nagyszebeni Habitus Könyvesbolt volt tegnap a fesztivál fő helyszíne. Itt találkoztunk délelőtt Simó Ibolyával és Jakab Ervinnel, akik elhozták nekünk Tomi, Ervin és az iskola című dokumentumfilmjüket.
Ars HUNGARICA 2017 – 3. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 3. nap

2017-11-09 09:18
Ahogy az előző este véget ért, úgy kezdődött a kedd délelőttünk. Palya Bea állt a színpadon, aki ezúttal elsősorban a gyermekeket várta. Jöttek is a kisebbek és nagyobbak az óvodából és iskolából, de jöttek szülőkkel, nagyszülőkkel.
Ars HUNGARICA 2017 – 2. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 2. nap

2017-11-07 15:40
Az Ars HUNGARICA Fesztivál második napja a nagyszebeni Művészeti Líceumban kezdődött. Itt adott baráti találkozót az Osonó Színházműhely a helyi fiataloknak, de az érdeklődő idősebb korosztályt is szívesen látták. Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadásuk alkalmával egy fiatalember, Edi életébe csöppentünk bele.
Ars HUNGARICA 2017 – 1. nap

Ars HUNGARICA 2017 – 1. nap

2017-11-06 14:04
Különleges megnyitóval indított idén az Ars HUNGARICA Fesztivál Nagyszebenben. Az eseménysorozat nyolc egymást követő napon kínál színes, kulturális programokat a nagyszebenieknek, és az idelátogatóknak egyaránt. A hivatalos beszédeket könyvbemutató és filmvetítés követte, majd egy érdekes kiállítás megnyitó és teakóstoló következett kellemes hangvételű kamarakoncert ...
16. Civil Akadémia Szamosújváron

16. Civil Akadémia Szamosújváron

2017-11-02 18:29
Hét országnak civil képviselői érkeztek csütörtökön – 2017. október 26-án este a szamosújvári Téka Alapítványhoz a tizenhatodik alkalommal megszervezett Civil Akadémiára. A műsornak különlegessége, hogy minden évben más és más országban kerül megszervezésre az akadémia és ez által biztosítva van a házigazda közelebbi megismerése, működésének és helyzetének ...
A táncoló topánka Nagyszebenben

A táncoló topánka Nagyszebenben

2017-10-30 10:30
2017. október 29-én lépett színpadra Nagyszebenben a Medgyesi Gyöngyvirág Néptánccsoport apraja nagyja. Az előadás a XIX. Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat utolsó előtti programja volt.  
Működjünk együtt!

Működjünk együtt!

2017-10-29 19:21
Működjünk együtt! címmel megtartotta első tanácsadó-segítő módszertani foglalkozását Mátyás Csilla pedagógus. A segítő beszélgetések célja megérteni saját gyermekünket életkori sajátosságai alapján, valamint hasznos tanácsok, módszerek megismertetése a szülőkkel, amelyek gyermekeik nevelését oly módon segítik, hogy az a fejlődő lélekben nem okoz negatív visszacsatolást.
Ambrus Emese - Európa kis utcája

Ambrus Emese - Európa kis utcája

2017-10-20 09:32
2017. október 16. és 22. között Nagyszeben ad otthont újra a nagyszabású Astra Filmfesztiválnak. Az 1993-ban életre keltett eseménysorozat napjainkra jelentős eseménnyé nőtte ki magát az európai filmközösségben. Egyedülálló Délkelet-Európában.
Őszi falevelekből keltek életre Csodavár oroszlánjai

Őszi falevelekből keltek életre Csodavár oroszlánjai

2017-10-20 09:17
Jó érzés látni – hallani, hogy keddenként gyermekzsivajtól hangos a HÍD Egyesület - Magyar Központ Sörház utcai irodája. Kedden délután színes falevelekkel érkeztek a kis alkotók. Kiválogattuk a szép sárga színűeket, amelyek éppen megfelelőek voltak egy-egy félelmetes oroszlán sörényét imitálni. Ragasztással felrögzítettük a lapra, majd az oroszlánfejet - vágással, ...
Aranyóra vagy Arany-óra?

Aranyóra vagy Arany-óra?

2017-10-19 10:47
„Gyerekek, mi jut eszetekbe arról, hogy Arany-óra?” – ezzel a kérdéssel indította Varró Sándor nagyszebeni református lelkipásztor az „Arany János szavalótábor” költőről tartott előadását. És ámbár a kérdő mondat beugratós volt, a gyerekek nem dőltek be a kérdés huncutságának: az Arany-óra nem egy arany-alkatrészekből gyártott időmutató műszert, hanem a ...
Nem volt „süntelen” a Csodavár Gyermekklub színjátszó ...

Nem volt „süntelen” a Csodavár Gyermekklub színjátszó ...

2017-10-15 16:59
A második gyermekfoglalkozást Blénessy Enikő színművésznő tartotta a gyerekeknek 2017. október 10-én. A kisebbek és nagyobbak egyaránt beleképzelhették magukat egy sündisznócska életébe.
Libabőr a nagyszebeni Thaliában

Libabőr a nagyszebeni Thaliában

2017-10-11 00:00
Vártam ezt az estét, amikor először hallhatom Sárik Péter zenéjét. Leventétől (Serfőző Levente, a mentorom) kaptam a meghívást 2017. október 9-re a Thália-beli koncertre. Annyit hallottam már róla, de tőle még semmit addig a napig. A hiba az én készülékemben keresendő, ugyanis nem mozgok otthonosan a jazz zenei világában. A következő sorokban próbálom szavakba önteni ...
17. FILMTETTFESZT Nagyszebenben

17. FILMTETTFESZT Nagyszebenben

2017-10-10 23:43
A nagyszebeni helyszínen a három nap alatt több, mint 140 filmkedvelő néző volt. A feliratozásnak köszönhetően több román látogatót és turistát is vonzott az esemény. A kitöltött kérdőívek alapján a legtöbb érdeklődő 35 év feletti volt, körülbelül a fele a korábbi években is vendége volt a Filmtettfeszt-nek, és legtöbbjüknek mindegy, hogy egy film milyen gyártású.
Ha csütörtök, akkor Katicabogár…

Ha csütörtök, akkor Katicabogár…

2017-10-05 15:48
Az Oktatás napja alkalmából meghívást kaptam ma délelőtt az iskola Katicabogár osztályába. Czekó Andrea tanítónéni  és a 0 – 2. osztályos tanulók vártak rám. Néhányukkal már találkoztam a keddi Csodavár foglalkozáson, így már jó ismerősként üdvözöltük egymást.
Megnyitotta kapuját a Csodavár Nagyszebenben

Megnyitotta kapuját a Csodavár Nagyszebenben

2017-10-04 12:43
Tegnap, 2017. október 3-án volt a Csodavár GyermekKlub első foglalkozása  - a HÍD Egyesület szervezésében - a Sőrház utcai Magyar Kulturális Központ irodában.
Tegnap a nagyszebeni óvodában jártam

Tegnap a nagyszebeni óvodában jártam

2017-09-20 22:18
Az óvoda magyar csoportjának óvónénije, Mátyás-Küsmődi Csilla hívott meg tegnap délután. Örömmel tettem eleget a meghívásnak. Mikor odaértem, épp akkor öltözködtek a gyerkőcök a délutáni alvás után. Egyik-másik még álmosan ásítozott, néhányan odajöttek, és egyből barátkoztak velem.
A dél-erdélyi város, amitől tátva maradt a szám

A dél-erdélyi város, amitől tátva maradt a szám

2017-09-20 22:16
Szeptember 1-jén érkeztem meg egy hosszú autóút után. Serfőző Levente, a mentorom már a város szélén várt. A gyors lepakolást követően azonnal a város szívébe indultunk. Mint egy csodás időutazás, úgy éreztem magam, amikor átléptük a történelmi városrészt a modern világtól elválasztó városkaput. A szám is tátva maradt. A nyugalom szigete a sok szép épületével, ...
Nagyszebeniek a 19. Szolnoki Gulyásfőző Fesztiválon

Nagyszebeniek a 19. Szolnoki Gulyásfőző Fesztiválon

2017-09-11 08:47
Vendége volt Nagyszeben az idei szolnoki Gulyásfesztiválnak, amit 19. alkalommal rendeztek meg. Városunkat egy 11 fős delegáció képviselte. Anghel Ciprian Ştefan az ASTRA Nemzeti Múzeum főigazgatója és Serfőző Levente, a HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete vezetője Csányi Sándor gulyáskirály meghívására érkeztek a Tisza parti városba. A rendezvényen mintegy 150 csapat ...
Testről és lélekről a szebeni Habitusban

Testről és lélekről a szebeni Habitusban

2017-09-11 07:48
Enyedi Ildikó számos díjjal kitüntett – többek között Arany Medve-díjas – filmjét vetítették a nagyszebeni Habitus könyvesboltban. A „Testről és lélekről” akkora érdeklődésre tett szert, hogy az eredetileg egy alkalomra tervezett mozizás három teltházas estét ért meg Nagyszebenben. (2017. szeptember 6-8.)
Borsos Miklós 101 éve született Nagyszebenben

Borsos Miklós 101 éve született Nagyszebenben

2017-08-24 09:31
Székházában szervezett kiállítással emlékezett meg a nagyszebeni HÍD Egyesület – Magyar Kulturális Központ Borsos Miklós születésének 101-dik évfordulójára. 1906. augusztus 13-án, Nagyszebenben született egy székelyföldről Nagyszebenbe költözött családban. 14 éves koráig a Cibin parti szász városban nevelkedett, ahol magába szívta – ahogy ezt később saját maga ...
25 éves a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség

25 éves a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség

2017-07-23 14:58
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség megalakulásának 25. évfordulójáról emlékeztek meg a palicsi Vigadó dísztermében július 8-án, szombaton. Az EMKE-t dr. Széman Péter elnök, valamint Tóth Guttman Emese és Serfőző Levente elnökségi tagok képviselték.
KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, negyedik nap

KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, negyedik nap

2017-07-12 10:32
A nagyszebeni Hungarikum Napoknak, talán csúcspontja az utolsó nap következett be. Első alkalommal került megfőzésre 500 litres üstben eledel a Cibin parti városban és a szervezőktől kezdve a nagy számban kisereglett látogatókig mindenki kíváncsian szemlélte Csányi Sándor és Bihacsy László, szakértelemmel irányított Nagy Gulyás elkészítését.
KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, harmadik nap

KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, harmadik nap

2017-07-10 12:49
Szombaton, 2017. július elsején már kora reggel mindenki az Astra falumúzeum felé igyekezett: a gulyásfőző versenyre benevezett csapatok tagjai, a gyermekműsorokat szervező, illetve bemutató egyesületek tagjai, a kézművesek, a népdalt és néptáncokat előadó Fenyőcske, a zsűritagok, a vendégeink, majd a kedves látogatók.
KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, második nap

KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, második nap

2017-07-10 12:24
A nagyszebeni Hungarikum Napok nyolcadik kiadásának második napján a főszervező a helyi magyar közösségre öszpontosított. Kiállítás megnyitókkal kezdődtek a pénteki események, amelyek a Csíkszeredai "Kós Károly" Szakközépiskola diákok munkáit a Tanács Toronyban és a tanárok alkotásait a Polgármesteri Hivatal turisztikai információs központban kerültek bemutatásra.
KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, első nap

KÉPEK - Hungarikum Napok 2017, első nap

2017-06-30 12:23
A Hungarikum Napok első műsorát a csodálatos nagyszebeni skanzenben, az Astra Múzeum újan épült multikulturális pavillonjában indította a főszervező HÍD Egyesület - Magyar Kulturális Központ. A piros riadós meleg ellenére szakmabeliekkel telt meg a terem, jelen volt a sajtó és az előadásokról értékes információkkal térhetett haza mindenki. 
Továbbra is magyarságtudatot erősít az EMKE munkája

Továbbra is magyarságtudatot erősít az EMKE munkája

2017-04-10 18:03
Rendhagyó helyszínen, a patinás Bánffy-palotában zajlott le szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közgyűlése. Azért ott, mert az erre a célra hagyományosan igénybe vett Protestáns Teológiai Intézet dísztermét a reformáció fennállásának 500. évfordulója alkalmával jelenleg nagyszabású felújításnak vetik alá. Az eseményt sok, a közművelődés ...
Előadással egybekötött könyvbemutató

Előadással egybekötött könyvbemutató

2017-04-06 12:16
Március 30-án délután a Habitus könyvesboltban érdekes könyvbemutatón vettünk részt. Csinta Samu sepsiszentgyörgyi író ismertette az Arisztokraták honfoglalása című könyvét. A szebeni közönség már ismerte a szerzőt, aki 2015-ben a Hungarikum Napok egyikén bemutatta az Erdély újranemesítői című művét.
Gazdag közösségi élet Nagyszebenben 2017 elején

Gazdag közösségi élet Nagyszebenben 2017 elején

2017-01-24 23:05
A hideg ellenére a nagyszebeni magyar közösségben egymást követik, olykor párhuzamosan zajlanak az események. Pénteken, 2017. január 20-án harmadszorra találkoztak a kiskorú gyerkőcök együtt játszani szebbnél szebb és vonzóbb társasjátékokat. A kezdeményezés néhány lelkes szülőnek köszönhető, akik idejüket nem kímélve gyermekeik számára tartalmas időtöltést biztosítanak, ...
Öröm és izgulás a nagyszebeni Mikulás-esten

Öröm és izgulás a nagyszebeni Mikulás-esten

2016-12-08 21:21
Első sorban az izgulás... Ezen felül a szervezők ide-oda intézkedő jövés-menése, a sorban érkező gyermeksereg szívet símogató lármája, a szülők huncut mosolya és elégedett tekintete. Majd...CSEND. Bejött a Mikulás, tipegve-topogva, mély hangon köszöntve az egybegyűlteket.
Zenei egybekelés David Yengibariannal

Zenei egybekelés David Yengibariannal

2016-11-30 10:04
Az Ars Hungarica vendége volt a David Yengibarian Trió (Bata István basszusgitárossal és Badics Márk dobossal). Zenei hitvallásáról faggattuk a világhírű tangóharmonika (akkordeon) művészt.
Nagyszebenben jártunk

Nagyszebenben jártunk

2016-11-21 22:50
Az Ars Hungarica Fesztivál 2016 november 10 és 16 között már tizenegyedik alkalommal várta a kulturális élményre vágyakozó látogatókat Nagyszebenbe, ahol a helyi közösség, az etnikailag is vegyes családok, a más nemzetiségű személyek és a Kárpát medencéből érkezők megtapasztalhatják a magyar jelenlétet.
A kereszt az ég felé forduló jelképe

A kereszt az ég felé forduló jelképe

2016-11-21 22:04
A nagyszebeni ferences templomban nyílt meg, majd az Astra Múzeum Hermes Házába (Kispiac tér) költözött Vargyas Ildikó Virágos keresztúton... című kiállítása. A tehetséges és fiatal képzőművésszel az Ars Hungarica fesztiválon munkáiról, valamint Erdélyhez és Nagyszebenhez fűződő kapcsolatáról is beszélgettünk.
Interjú Serfőző Leventével

Interjú Serfőző Leventével

2016-11-25 11:10
Komoly nevelési és közösségépítő szerepe kell hogy legyen egy kulturális fesztiválnak – vallja Serfőző Levente a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, aki idén tizenegyedik alkalommal szervezte meg az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben. A több mint egy évtized rendezvényszervezés bőven szolgál most már tapasztalattal, tanulsággal, ugyanakkor rálátással is ...
Ars Hungarica 2016 – a

Ars Hungarica 2016 – a "HÍD" fesztivál

2016-11-21 07:40
Tizenegy év után az Ars Hungarica szervezői arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar kulturális fesztivál HÍD-at teremt kultúrák és emberek illetve múlt és jövő között. A sokoldalú előadóművészet fesztiválja, hat napon keresztül több mint 30 programot kínált a magyar- és nagyközönségnek. 
Gyermekmosoly a legszebb ajándék

Gyermekmosoly a legszebb ajándék

2016-11-18 08:29
Az idei Ars Hungarica gyerekelőadások újra mosolyt csaltak a gyerekek és a felnőttek arcára egyaránt, akárcsak az elmúlt években.
„Mindenről eszünkbe jut minden” – a Góbé ...

„Mindenről eszünkbe jut minden” – a Góbé ...

2016-11-16 09:18
Pénteken koncertet, szombaton táncházat és bált tartott Nagyszebenben a Góbé zenekar. Az együttes a budapesti koncertszínpadok, klubok és táncházat állandó vendége. Fellépésük után Vizeli Mátét, az együttes oszlopos tagját a Góbé zenei hitvallásáról, valamint szebeni élményeikről is kérdeztük.  
Ars HUNGARICA a devenit platformă de colaborare

Ars HUNGARICA a devenit platformă de colaborare

2016-11-17 19:09
Festivalul cultural maghiar a creat legături între oameni, instituții, spectactatori și artiști, între generații. La cele peste treizeci de evenimente programate pentru acest an au participat foarte mulți tineri și copii, lucru îmbucurător pentru viitorul festivalului cultural maghiar. Evenimentele programate au transmis faptul că orice festival multidisciplinar este, pe cât de greu de ...
Kiállításmegnyitóval indított a 11. Ars Hungarica ...

Kiállításmegnyitóval indított a 11. Ars Hungarica ...

2016-11-11 14:36
Száztíz éves lenne a nagyszebeni születésű Borsos Miklós. A szobrászként, éremművészként és grafikusként is elismert művész alkotásait nem először mutatják be az Ars Hungarica Fesztiválon.
Célkeresztben a turizmus

Célkeresztben a turizmus

2016-10-26 16:10
Erdély egyik sajátos nemzetiségi olvasztótégelye Nagyszeben, de példája is annak, hogy miként lehet ezt a kulturális örökséget a városfejlődés érdekében kihasználni, és nem úgy élni a jelenben, hogy állandóan a múlt sérelmeit vetik egymás szemére az együtt élő nemzetiségek. Persze úgy lehet, ha már a kisebbségiek politikailag nem befolyásoló tényezők. Szeben jelene ...
Híd Magyarország és Dél-Erdély között

Híd Magyarország és Dél-Erdély között

2016-10-30 23:08
Székelyföldi látogatásaik alkalmával magyarországiak szép számban utaznak át Erdély déli részein. Legtöbben azonban csak átutaznak, kevesen állnak meg, holott a dél-erdélyi szórvány számos történelmi, kulturális vagy természeti látványossággal rendelkezik. Fordított irányban sem különb a helyzet: Dél-Erdélyben sokan – magyarok és románok egyaránt – tudják, hogy ...
VIDEÓ - Turisztikai

VIDEÓ - Turisztikai "HÍD" Nagyszebenben - Erdély ...

2016-10-24 20:50
Magyar Turisztikai Konferenciát tartottak Nagyszebenben. A kétnapos rendezvényen mind a szebeni, mind a dél-alföldi turisztikai helyszíneket, intézményeket bemutatták. A konferencia kezdeményezője, a Nagyszebeni Magyar Egyesület elnöke elmondta a rendezvény a magyarországi és a külhoni, és azon belül is a szórványban élő magyarok kapcsolatának megerősítéséért tett erőfeszítéseik ...
Sípályával és gasztrotúrákkal csalogatná Nagyszeben ...

Sípályával és gasztrotúrákkal csalogatná Nagyszeben ...

2016-10-24 18:59
/TurizmusOnline.com/ Magyar turisztikai konferenciát rendeztek Nagyszebenben, melynek központi témája volt, hogy a település ne csak átjáróváros legyen Budapest és a Székelyföld között, hanem valós élményeket kínáló desztináció. Ehhez persze kellene állandó, közvetlen légi vagy vasúti kapcsolat is. Ez utóbbi most ha csak ideiglenesen is, de valamelyest érezteti pozitív ...
VIDEÓ - Hetedik Hungarikum Napok Nagyszebenben

VIDEÓ - Hetedik Hungarikum Napok Nagyszebenben

2016-07-07 19:36
A hetedik nagyszebeni Hungarikum Napok meghívottak Szolnokról érkeztek. A szolnoki vendégek képviselőit, pénteken délelőtt Carmen Nicula a Nagyszebeni Polgármesteri Hivatal külkapcsolatokért felelős irodavezetője fogadta és megfogalmazódott, hogy van esély a két város közötti szorosabb kapcsolatra. A szolnoki csoport tagja volt Bali János aki fényképezett és filmezett az eseményeken. ...
Örökségvédelem és hagyományőrzés egy szórványközösségben

Örökségvédelem és hagyományőrzés egy szórványközösségben

2016-07-07 09:28
Szebenben nem érezzük egyáltalán, hogy háttérbe szorulnánk, és azt sem, hogy másodrendű állampolgárok lennénk. Élhetünk kultúránknak, anyanyelvünknek, hagyományainknak, és ez senkit sem zavar – vallja Józsa Benjamin nyugalmazott nagyszebeni magyartanár, akivel a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által  július 1–3. között szervezett VII. Hungarikum Napok szabadtéri ...
Az EMKE 2016-os díjazottjai

Az EMKE 2016-os díjazottjai

2016-04-11 08:49
2016. április 9-én, szombaton délután 3 órakor adták át az Erdélyi Oscarnak is nevezett EMKE díjakat. A díjátadó, az előző évekhez hasonlóan, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében volt megszervezve. Serfőző Levente – a szebeni magyarság kultúrájának minőségteremtő ápolásában, önszerveződésének ösztönzésében vállalt kiemelkedő munkásságáért – ...
VIDEÓ - MTVA: Itthon vagy! - Szászföld

VIDEÓ - MTVA: Itthon vagy! - Szászföld

2015-11-27 16:08
Nagyszerű ismeretterjesztő film Nagyszeben és vidékéről, nagyon szép felvételekkel, interjúkkal, idegenvezetéssel. A felvételek 2015. nyarán készültek és, lehet nem véletlenül 2015. november 6-án került adásba, a jubileumi Ars HUNGARICA kulturális fesztivál második napján.
 

Hírlevél feliratkozás

Legolvasottabb cikkek

 
 
 
Oldal teteje