• Magyar
  • Román

Szombati buli a GÓBÉ Zenekarral

2018-06-16 21:47
2018. július 7., 15:00 - Astra Skanzen (falumúzeum)

Minden idők egyik legsikeresebb nagyszebeni táncház-bulijára emlékeztet a Góbé Zenekar, akiket 2016-ban az Ars HUNGARICA fesztiválon láthattunk, hallgathattunk. Újabb kihívás mindkét félnek, hogy a szabadtéri műsorunkat tegyük hangulatosabbá. A szombati főzőversenyen a Góbé Zenekar is a hangulatkeltéssel lesz megbízva, majd koncerten lehet bulizni velük.

“Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. S mivel nem volt ilyen, hát megcsináltuk mi.” - Kiss-B. Ádám

“Lavírozunk a határainkon, és egyszercsak megszületik körülöttünk a zene.” - Csasznyi Imre

A GÓBÉ 2007 novemberében alakult Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaiból. Később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatták klasszikus és népzenei tanulmányaikat.

A zenekar megalakulása után rögtön belevetette magát a budapesti underground táncházas/folk életbe, és az ezt követő néhány évben számtalan klubban, táncházban, népzenei és néptáncfesztiválon feltűnt. Idővel több koncerthelyszín, közösségi színtér állandó és visszatérő résztvevője lett. A tradicionális népzenei vonal mellett más zenei irányokba is kitekint, saját élményeiből és környezetéből táplálkozva. Feltett szándéka, hogy a népzene, mint többnemzetiségű kultúrkincs a hazai és nemzetközi könnyűzenei paletta szerves részévé váljon.


2011-ben megnyerték a Talentométer tehetségkutató fesztivál népzene-világzene kategória- és közönségdíját, ennek eredményeképp felvehették első lemezüket, amely 2013-ban jelent meg Góbé címmel. Itt elrugaszkodtak az addigi tradicionális irányvonaluktól, és az autentikus népzene ápolása mellett sajátos megoldásokat, egyéni inspirációikat alkalmazva dolgozták fel kedvenc népdalaikat. Második lemezük Ez van! címmel jelent meg 2015-ben, és szintén ezt az irányvonalat követte, de a zenekar épp annyira aktívan és lelkesen muzsikál táncházakban, folklóreseményeken, mint könnyűzenei fesztiválokon. Célja, hogy divatba hozza a népzenét, új, mindenki számára élvezhető, közérthető formában, átlépve a stílusok és kategóriák szabta határokon.

Péntek_Góbé_Dobre Lehel_fb-7_s Szombat_Táncház_Dobre Lehel-7_s Péntek_Góbé_Dobre Lehel_fb-4_s

Tagok:

KISS-B. ÁDÁM: hegedű, brácsa, ének, vokál (violin, viola, lead vocals)

VIZELI MÁTÉ: brácsák, hegedű, gitár, koboz, vokál (violas, violin, guitar, kobza, vocals)

EGERVÁRI MÁTYÁS: cimbalom, brácstambura, fúvós hangszerek (hammered dulcimer, harmonizing tambura, wind instrunents)

CSASZNYI IMRE: basszprímtambura, ének, vokál, brácsa (alto tambura, lead vocals, viola)

TIMÁR MÁRTON: nagybőgő (double bass)

CZUPI ÁRON - dob, ütőhangszerek, ének (drums, percussion, vocals)

https://gobezenekar.com/

Szombat_Toronylátogatás_Dobre Lehel-6_b

 
 
 
Oldal teteje