• Magyar
  • Román

CSIPERÓ, CSIPERÓ - MILYEN SZÉP, MILYEN JÓ

2012-07-12 16:56
Nemzetközi gyermektábor Kecskeméten

A HÍD - Szebeni Magyarok Egyesület közbenjárására a nagyszebeni gyerekeket harmadszor hívták meg a kecskeméti CSIPERÓ Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Találkozóra, amelyre ezalkalommal 22 ország 42 település képviselői érkeztek. Csoportunkat idén az Arany János Általános Iskola diákjai fogadták, majd velük együtt részt vettek a vasárnapi hivatalos megnyitón. Hétfőn a Kerekerdő Kalandparkba látogattak. A mellékelt képek is árulkodnak kirándulásunk hangulatáról.

Csipero2012_005_b

Hatodik éve annak, hogy a Kecskemét - Nagyszeben gyermekcsoportokra alapozott közösségi kapcsolat kialakult. A Kecskeméten kétévente megszervezett találkozóra harmadik alkalommal kaptunk meghívót és a nagyszebeni gyermek- és pedagógus csoport július 7-én reggel indult az egyhetes találkozóra.

A különleges találkozó alkalmat ad a szórványban élő - Nagyszeben esetében - és tanuló gyerekeknek, hogy más országokból származó, velük egykorú gyermekekkel és fiatalokkal találkozzanak, tapasztalatokat cseréljenek és barátságokat kössenek.

Csipero2012_010_b

Ugyanakkor a családoknál megoldott fogadási megoldás közvetlenebb ismerkedést biztosít a részvevők számára. A kétévente megszervezett Csiperó találkozó színvonala és a résztvevő országokból származó csoportok előadásai, nem utolsó sorban a műsor és a szakmai foglalkozás minden szempontból jó tapasztalat a nagyszebeni gyerekeknek, de a kísérő pedagógusoknak is.

Ebben az évben a csoportot Mitrica Sanja és Balázs Enikő kísérik. Az O. Goga Kollégium igazgatósága jóvoltából az iskolabusszal mehettek el gyerekeink a nemzetközi gyermekfesztiválra.

A HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete nevére érkezett meghívó a gyermekek és pedagógusok számára szállást, étkezést és szakmai- illetve szabadidő műsorokon való részvételt biztosítanak egy feltétellel: a következő évben ezt viszonozni kell, a fogadó kecskeméti gyermekek és pedagógusok számára. Így van biztosítva annak lehetősége, hogy hosszabb távú kapcsolatok alakulhassanak ki gyermekek, szülők, pedagógusok, intézmények és közösségek között.

Serfőző Levente - HÍD elnök

 
 
 
Oldal teteje