Örömteli tojásfestés Nagyszebenben

tojásfestés

Intézmények összefogásával, közös hirdetéssel került megszervezésre a kedd délutáni tojásfestés Nagyszebenben. Simon Andrea, a foglalkoztatást felajánló Petőfi Sándor Program ösztöndíjas zsúfolásig megtelt gyülekezeti terembe érkezett. Mindenki számára öröm volt találkozni, kézműves foglalkozáson részt venni, festeni, beszélgetni, együtt lenni. A legapróbb, másfél éves kisművészektől kezdve a középiskolásokig, apukák és nagymamák jelenlétében és pedagógusok segítségével, Varró Sándor lelkipásztor házigazda irányításával vettek részt a délutáni foglalkozáson.

A Nagyszebeni Református Egyházközség, a HÍD Egyesület, a Nemzetpolitikai Államtitkárság – Petőfi Sándor Program és a helyi pedagógusok által, a húsvéti készülődésre szervezett közösségi műsoron olyan családok is jelen voltak, amelyek először látogattak magyar eseményt Nagyszebenben, ahova a munkahelyi körülmények hozták el Budapestről. De olyan nagymama is nagy örömmel hozta el a Németországban élő unokáját, akinek a tojásfestés gyermekkori emlékeket ébresztett fel. Volt egy születésnapi ünnepelt is a gyermekek között, akinek egy csokor virággal és énekkel kedveskedtek az egybegyűltek.

A nagyszebeni református gyülekezeti terem egy elég nagy helység, valamikor az iskola utáni foglalkozásoknak is, bőven helyet biztosító épület kicsinek tűnt, amikor mindenki dolgozott, nyüzsgött-forgott. Természetesen, el is törött a tojásokból, de valódi kis művészi alkotásokról is beszélhetünk, s mindezeken felül a legszebb volt együtt lenni, ismerkedni, beszélgetni, készülődni az ünnepre.

Maradjanak emlékül a képek, amelyeket Simon Anditól kaptunk, akinek ezt is, de főleg az ötletet, az ideutazást, a szép műsort köszönhetjük.

Áldott ünnepeket kívánunk!

március 27, 2024

Ez is érdekelhet

Húsvéti tojásfestés

Húsvéti tojásfestés

Húsvéti tojásfestés 2024. március 26-án, kedden, 17 és 19 óra között. Nagyszebeni Református Gyülekezeti...

Rögtönzések Nagyszebenben

Rögtönzések Nagyszebenben

Rögtönzések című, különleges kulturális műsorral ajándékozta meg a nagyszebeni közönséget a HÍD Egyesület....