• Magyar
  • Román

2014-ben is FILMTETTFESZT Nagyszebenben

2014-09-27 16:14
Habitus Könyvesbolt, október 3-4.

Harmadik alkalommal fogadjuk Nagyszebenben is a  Filmtettfesztet, a magyar filmeket bemutató fesztivált. A vetítéseket pénteken délbe a Berosált a rezesbanda című gyermekfilmmel kezdjük. Minden filmet román feliratozással mutatunk be, hogy a magyar nyelvet nem ismerő élettársakat, barátokat, ismerősöket is meghívni lehessen. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

bernikovet_slide_b

Nagyszebeni PROGRAM 

A filmek címére kattintva trailer és részletesebb leírás is megtekinthető.

Overdose 2 berosalt_a_rezesbanda_1

A Filmtettfeszt története

Filmtett „születésnapi rendezvényeként” Kolozsváron megalapított Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szerveztük meg.

A rendezvény célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsünk le a kolozsvári közönségnek – olyan alkotásokat válogattunk, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot akartunk biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a magyarországi filmválogatás mellett megerősítettük a program erdélyi vonulatát is: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.

Kísérőrendezvényként közönségtalálkozók, filmes témájú kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, különféle workshopok és filmszakmai gyorstalpalók tarkítják évről évre a programot.

A Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok 2011-ben kilépett Kolozsvárról: a Metrion Egyesület segítségével egy napra Nagyváradra is átköltözött. 2012-ben nagyszebeni és székelyudvarhelyi helyszínek csatlakoztak, 2013-ban hét, 2014-ben pedig – hála lelkes partnereinknek – összesen tíz erdélyi városban (az említetteken kívül Nagybányán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Besztercén) szervezhetjük meg a Filmtettfesztet.

 hinta Isteni muszak_s Overdose_s

 

 
 
 
Oldal teteje