• Magyar
  • Román

Bogdán Zsolt ADY-Estje

2014-10-28 10:47
"...függök ezen a zord élet-párkányon" – Ady-est

2014. november 6-án, 19,00 órától a Habitus Könyesboltban (Kispiac tér, 4. szám).

Az előadás szereplője Bogdán Zsolt, Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művész, szerkesztő-rendezője pedig Szugyiczky István, a szatmári társulat örökös tagja.

 Bogdan Zsolt_Ady plakat_b

A Szugyiczky István által rendezett darab a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója. Az előadás a lehető legközelebb hozza a közönséghez Ady Endrét, a költőt és az embert egyaránt.

„A nyugat költőjének semmivel össze nem téveszthető sorai, jellegzetes stílusa, iróniával vegyes panaszai, valamint Bogdán karakteres orgánuma, tiszta értelmezése és átütő energiája teremti meg azt a hangulatot, melybe a néző kényelmesen belefeledkezhet, s melytől egyszer csak megjelenik az egyszerű térben a pesti szerkesztőségek, a váradi kávézók és a párizsi szűk utcák világa, egyszóval az az Ady-univerzum, melyről mindannyiunknak lehet valamiféle fogalma.” /Amit látni kell - Lovassy Cseh Tamás, Helikon, 2014. április 25./

 
 
 
Oldal teteje