• Magyar
  • Román

KRONOLÓGIA 2008

2010-08-21 14:36
A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda működése

Az Európa Kulturális Fővárosa cím után kettős anyagi válság következett be a Kulturális Iroda életében: az általános válság hatásai, és pályázatai támogatottságának megszűnése (a képviselhető érdekek megszűnése miatt, politikai érdektelenség következett). Ugyanakkor, egy harmadik "csapással" is szembe kellett néznie a vezetőségnek, ugyanis székház nélkül, úgymond "az utcán" ébredt a Kulturális Iroda, miután a nagyszebeni Erdélyi Pavilon megépítésével kapcsolatosan, politikai megállapodás következtében más érdeket képviselt a helyi RMDSZ vezetőség, emiatt ennek megépítése nem valósult meg minden beharangozott, minisztériumi színtű támogatás-ígéretek ellenére. A 2006-tól már közösen megosztott Német Demokrata Fórum tulajdonából is kitessékeltek. Az RMDSZ a Polgári Művelődési Egyesület által visszaszerzett ingatlanba költözött, úgy, hogy ennek 15 évre előlegbe kifizette a bért, de a HÍD Egyesületről nem "gondoskodott". Mind a három külső, nem az egyesület vezetőségétől, Kulturális Irodától, tagságától függő tényező egy szervezetlen és komolytalan alapokra épített intézményt akár megszűnésre is kényszeríthetett volna. Mindezek ellenére, műsor- és eseménycentrikussá átalakulva az egyesület és a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda tovább működtek, a legfontosabb eseményeket megszerveztük.

2008. november 14-16. - Ars HUNGARICA 2008

Kiállítás megnyitók, néptánc előadás és táncház, emléktábla elhelyezés, After Crying ifjúsági koncert, kórus előadások, magyar operett előadás a Kolozsvári Magyar Állami Opera előadásában. Sikerül, minden nehézség ellenére megszervezni a fesztivált, ugyanakkor beiktatni a folytonosságot ezzel kapcsolatosan és bizonyítani, hogy a helyi magyar közösség kulturális életében fontos egy hangsúlyos eseményt megszervezni.

2008. szeptember 27.

Barokk kiállítás megnyitó a nagyszebeni Református Templom történetéről és MS3 barokk koncert a Református Templom Galériában

2008. szeptember 1.

A NMKI kiköltözött régi székhelyéről, a Romániai Német Demokrata Fórum épületéből. Ideiglenes székhelyként az elnök irodáját használjuk: Rennes utca, 22 szám, Nagyszeben. Bekövetkezik a kimondottan események szervezésében működő időszak. Nem működhetőek a rendszeres tevékenységek.

2008. július 6-13.

Nagyszeben – Kecskemét kapcsolat.

CSIPERÓ - X. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó Kecskemét, Magyarország. Nagyszebeni magyar gyerekcsoport képviselte a várost a fesztiválon.

2008. június 20.

„Batyús Táncház”, magyarpalatkai, sóvidéki és felcsíki táncok oktatása Vucic Zsigmond és Mátefi Csaba vezetésével, Molnár Szabolcs és a Háromszék táncegyüttes zenekarának kíséretével.

2008. május 22.

“Képes Krónika. A magyarok második bejövetele.” Kiállítás megnyitó a Református Templom Galériában.

2008. március 15.

Megemlékezés a Magyar Nemzeti Ünnep alkalmából a Petőfi Parkban, koszorúzás.

 

További cikkek a kategóriában

Hírlevél feliratkozás

 
 
 
Oldal teteje