• Magyar
  • Román

Újabb tárgyi emlékkel gazdagodott a Bolyai hagyaték

2013-12-13 10:58
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány egy, a Bolyai János kézjegyével ellátott kötetet adományozott a marosvásárhelyi Teleki Tékán

Már mától látható az a kötet a marosvásárhelyi Teleki Tékában, amely Bolyai János kézjegyét viseli magán, és amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány vásárolt meg, és adományozott a közgyűjtemény számára.

Bolyai KH_05_b

Kelemen Hunor szövetségi elnök Haller Bélának, a Teleki Téka Alapítvány vezetőjének adta át Köteles Sámuel „Az erköltsi filo'sofia” első kötetét, amelynek első lapján Bolyai János kézjegye szerepel.

„Amikor a mi világunkat kell megőriznünk, akkor a múlt értékeinek a beépítése a jelenünkbe nagyon fontos. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség úgy gondolja, hogy a következő nemzedék számára is kötelességünk megőrizni kultúránk, örökségünk kincseit” – hangsúlyozta Kelemen Hunor ma, a Teleki Tékában megtartott ünnepélyes könyvátadáson. Hozzátette, a kötet és a benne szereplő, latin nyelvű Horatius idézet bepillantást nyújt a 15 éves Bolyai János szellemi habitusába, korának értékeibe. 

Haller Béla, a Teleki Téka Alapítvány elnöke köszönetét fejezte ki a nagylelkű adományért, majd elmondta, Köteles Sámuel könyvének második kötete már a közgyűjtemény része, így az első kötet nagyon értékes tárgyi emlék, amely kiegészíti a Bolyai relikviák sorát.

Bolyai KH_02_b

A megtalált kötet jelentőségének tudománytörténeti fontossága van: a keltezés pontosan behatárolhatóvá teszi azt, hogy mikor került Bolyai könyvtárába az első kötet, amely hozzásegíti a kutatókat a fiatal Bolyai szellemi fejlődésének megismeréséhez. A könyv Bolyai János könyvtárának az egyik darabja volt, amely évszázados vándorlás után ma került vissza relikviái közé, miután egy kolozsvári antikváriumban rábukkantak, és az RMDSZ megvásárolta azt.   

 

RMDSZ Közlemány - 2013. december 12.

 

További cikkek a kategóriában

Hírlevél feliratkozás

 
 
 
Oldal teteje