• Magyar
  • Román

RMDSZ küldött gyűlés volt szeptember 24-én

2015-09-29 13:48

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szeben megyei szervezete 2015. szeptember 24-én, csütörtökön tartotta meg küldött gyűlését a medgyesi Millennium-Házban, ahol tiszteletét tette Kovács Péter az RMDSZ Ügyvezető Elnöke is. A gyűlésen részt vettek az RMDSZ megyei küldöttei, a megyei RMDSZ választmánya, valamint az ifjúsági szervezet képviselői.

Megyei Valaszt_b

Dr. Balázs Béla Attila, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlevőket, majd röviden ismertette a megyében történt változásokat a júniusi megyei küldött gyűlés óta, melyekről a következőkben olvashatnak.

Felsorolta azokat a településeket a megyében, ahol magyar vonatkozású emlékművek találhatóak és tájékoztatta a küldötteket, hogy a műemlékekre való magyar felirat helyezése folyamatban van. Valamint említésre került az Eurotrans által nyitott medgyesi iroda, amely ingyenesen biztosítja a magyar állampolgárság megszerzését. A Petőfi Sándor Program keretein belül Szeben megyében két ösztöndíjas is elkezdte tevékenységét, Tóth Tamarának fogadószervezete a vízaknai Árvácska gyermekotthon lett, másik ösztöndíjas, Varga Emese, akinek fogadószervezete a Medgyesi MADISZ, a gyűlésen személyesen is bemutatkozott. Az elnök úr bemutatta az Adolf Kolping Gyermekotthont, amely szeptember végén nyitja meg kapuit, beszélt az eddigi és folyamatban levő munkálatokról, megköszönte a MADISZ-nak, a Nyugdíjas Klubnak és az iskolának a segítséget és felhívta a figyelmet a közös helyi felelősségvállalás fontosságára. Végül ismertette a gyűlés napirendi pontjait.

Ezt követően Kovács Péter, az RMDSZ Ügyvezető Elnöke köszöntötte a küldött gyűlésen jelenlévőket. Első sorban a menekült kérdésről beszélt és az ezzel kapcsolatos magyar-román viszonyról. Terítékre került a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra való felkészülés és annak fontossága, tájékoztatta a jelenlevőket az ügyvezető elnökségen is elkezdődött választási készülődésekről és felvázolta az MPP-vel való lehetséges együttműködést. Végül a jövő heti Bizalmatlansági eljárás indítványozásáról és az ehhez kapcsolódó RMDSZ álláspontjáról beszélt.

Szövetségi Képviselők Tanácsába, Szeben megye részéről egy pályázat érkezett, Benedek Zakariástól. A jelenlevők titkos szavazással megválasztották Benedek Zakariást, mint Szeben megyét képviselő SZKT tag. Szeben megyét az SZKT-ban két személy képvisel, egy választott tag és a mindenkori megyei elnök.

A kulturális autonómia tanácsba a Szeben megyei küldöttek, Márton Ildikót szavazták meg az RMDSZ Szeben megyei Nőszervezet elnökének.

A Szövetség kolozsvári Kongresszusán elfogadott Alapszabályzattal hozták összhangban a megyei Alapszabályzatot.

2016-os választásokkal kapcsolatosan célul tűzték ki a küldött gyűlés résztvevői, hogy bizonyos településeken már meglévő képviselet megtartása mellett fontos, hogy ahol 2012-ben nem sikerült magyar önkormányzati képviselőt bejutatni a Tanácsba, a képviselők száma bővüljön, ezzel biztosítva, hogy a magyarok érdekei minél szélesebb körben képviselve legyenek.

Forrás: Medgyes.ro

 
 
 
Oldal teteje