• Magyar
  • Román

"Bólya" az idők tengerén

2012-09-08 13:46

2002. július 21-én a Szeben megyei Bólyán emlékszobát avattak Bolyai Farkas és fia, Bolyai János emlékére. A római katolikus plébánián berendezett emlékhellyel nagy adóssságát rótta le az erdélyi magyarság a két neves tudós előtt abban a faluban, amely a Bolyai család ősi fészkeként a szülőhelyet, a gyermekkor színterét jelentette Farkas számára, s ahol János is szívesen elidőzött heteken, hónapokon át.

Az apa emlékét eddig a templom falán elhelyezett tábla őrizte, az emlékszobát Takács Kis Ilona medgyesi óvónő javaslatára a Bolyai-évet kezdeményező és szervező bizottság valósította meg. Az avatáson marosvásárhelyi, kolozsvári és szebeni egyetemi tanárok, neves Bolyai-kutatók, a marosvásárhelyi Bolyai Líceum vezetősége, az Öregdiákok Baráti Körének képviselői, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének vezetői mellett részt vett a magyarországi Edelényből érkezett dédunoka, X. Bolyai János is.

„Születtem Bolyában, 1775. február 9-én” – kezdi a Magyar Tudós Társaság kérésére megírt önéletrajzát Bolyai Farkas, az elszegényedő nemesi családból származó Bolyai Gáspár szolgabíró fia. Az apa a megyei tisztség mellett köztiszteletnek örvendő, „hozzáértéssel gazdálkodó dolgos szerény ember hírében állt”. A domáldi Pávai Vajna Krisztinával kötött boldog házasságából két fia született, akiket gondosan neveltek. A kis Farkast 1781-ben apja szekéren vitte a nagyenyedi kollégiumba. A rendkívül tehetséges, de nagyon zárkózott csodagyermek számára ekkor ér véget a gyermekkor felhőtlen, biztonságot sugárzó világa abban a dél-erdélyi faluban, amely az idők során a legmostohábban kezelt erdélyi emlékhelyeink sorsára jutott, s néhány Bolyai-kutató, rajongó kivételével évek hosszú során át nagyon kevesen látogattak el oda.

Pedig Bólya (Buia, Bell) az Erdély-medence különlegesen szép fekvésű települése. Megközelíteni a Medgyes–Nagyszeben közötti műútról lehet. A községközponttól, Nagyselyktől 12 kilométerre fekszik a Szentágotára vezető út mentén. Két patak szeli át: a lassú vizű Kálba (vagy Vári patak, ahogy a helybeliek nevezik), délről pedig az Álgyi patak, s a kettő a falu végén torkollik egymásba. A helységet dombok veszik körül, amelyek minden látószögből más és más, kopár vagy erdő borította oldalukat villantják fel, s ahogy a látogató járja a falut, úgy fordul a környező táj, mintha egy jellegzetes erdélyi kaleidoszkópba tekintenénk. Amilyen változatos a táj, olyan volt hajdanán a falu lakossága is – románok, magyarok, szászok és zsidók lakták. Ilyen sokszínű, soknemzetiségű „világba” született bele Bolyai Farkas, aki az enyedi kollégiumba való érkezésekor már elég jól beszélte a latint, s a románt is szinte anyanyelvi szinten ismerte, később pedig kilenc nyelven tudta kifejezni magát.

A település nevét (Bulla) a Hidegvizi nemesek tulajdonaként 1296-ban említik az oklevelek, s 1302-ben már Bolya néven szerepel. Várkastélyát a14. században Bolyai Gáspár és neje, Bethlen Brigitta építtette, majd Ákos és annak fia Tamás uralja.  Erdély egyik legősibb, a honfoglaló magyarokkal érkező családja sok viszontagságon megy át. Az ötödik Bolyai János, aki 1621–1668 között élt, tíz évet töltött török rabságban, a feltételezhető váltságdíj felemésztette a kastélyt és vagyona egy részét is, s így egész hátralevő életében azon fáradozott, hogy visszaszerezze az ősi birtokot. A család fokozatos elszegényedését követően a várkastély gyakran cserél gazdát, s az 1500-as évek végén Mihály vajda is birtokolja. 1629-ben Bethlen Gábor fejedelem Bólyát a várkastéllyal együtt a nagyszalontai Toldi Györgynek ajándékozza. Utolsó ura 1910-ben Ürmösi-Maurer Béla volt, aki a román kincstárnak adta el az épületet.
A várkastély felé vezető kaptató aljában Krisztus-kereszt áll, mögötte az út szélesítésekor temető került felszínre, a földből kimeredő csontok eredetét nem ismerik a helybeliek, sűrű előfordulásukból ítélve a vájárként, pontosabban robbantómesterként nyugdíjba ment utód, a tizedik Bolyai János szerint egy tömegsír maradványait gyűjtötték egy helyre.

A Bolyaiak hajdani sasfészkét mára már az enyészet vette birtokába. A hírhedt várbörtön részét képező kaszatorony leomlott, s a kápolnában, amely alatt a kriptát régen feldúlták, égig érő gyomok „imádkoznak”. Néhány épen maradt boltíves pincehelyiségről lehet még megállapítani, hogy a várkastélyt időtálló alapokra építették. Az emberi hanyagság és az idő azonban megtette a dolgát: a romok eltakarításán, a helyet eluraló gazok kiirtásán túl már aligha lehet tenni valamit.

Bár a Bólyáról készül falumonográfiában azt olvashatjuk, hogy Bolyai Farkas a várkastélyban született, Weszely Tibor neves Bolyai-kutató feltételezései szerint az egykori szülőház a falu főutcáján állott. A Bolyai Farkasról szóló könyvének megírásához végzett előtanulmányok során Weszely 1973-ban járt először Bólyán, s a falu legidősebb embere mutatta meg az épületet, amelynek helyén egykor a szülőház állott. A Hoch József dúsgazdag szebeni kereskedő által építtetett házban később néptanács, posta, könyvtár, rendőrörs, pincéjében fogház működött. Egyik helyiségét iskolának is használták, amely a német osztályok megszűnte után a magyar gyermekeket is befogadta, mivel az államosított felekezeti iskola más rendeltetést kapott. Bólya közigazgatási önállóságának elvesztését követően a feltételezett szülőház helyén emelt épületet sem kímélte az idő, az udvar felőli része beomlott, ablaka, ajtaja üresen tátong, elhagyott helyiségeiben elrohadt matrac és rengeteg, a volt tevékenységek emlékét őrző egyéb kacat, szemét bizonyítja, hogy emlékhelyeink milyen sorsra juthatnak, ha megfeledkezünk, lemondunk azokról.

– Az ember szíve elfacsarodik a látványtól – fogalmazza meg a mindenkori látogató benyomását a Bolyai Öregdiákok Baráti Körét képviselő Kiss József, aki szerint 1972-ben, amikor Filep Eta tanárnővel három osztálynyi diákot vittek el Bólyára, egészen más volt a látvány. – Az udvar felőli terasz még 1977-ben is állt – emlékezik vissza Czapáry Endre nyugalmazott győri matematikatanár, a Bolyaiak nagy csodálója, aki azon kevesek közé tartozik, akik mindig vissza-visszatértek Bólyára. 1975-ben a marosvásárhelyi Bolyai középiskola diákjaival emléktáblát helyeztek el a házon Farkas születésének 200. évfordulója alkalmából. Ám a táblának két év után nyoma veszett – tudjuk meg Weszely tanár úrtól, aki anyagilag is hozzájárult az emlékszoba megvalósításához, és neki köszönhetjük, hogy a legzseniálisabb magyar matematikust, Bolyai Jánost világra hozó Benkő Zsuzsanna sírjánál  Illyés Ferenc székelykeresztúri matematikatanár és diákjai segítségével kopjafát állítottak a domáldi domboldalon.

Beszélnek-e még a faluban a Bolyaiakról ? – tette fel a kérdést az avatáskor tartott szentmisén László Attila plébános, aki Szentágotáról szolgál be Bólyára. Nyolcvanas éveiben járó idős asszony emlékezetében csak a várkastéllyal kapcsolatosan merül fel a Bolyaiak neve, Szabó Károly nyugalmazott tanító azonban élő lexikonként vállalja a mindenkori szíves idegenvezető szerepét. Hogy a falu nagy szülöttéről mégsem feledkeztek meg, az néhai Dani József plébánosnak köszönhető, aki ötven éven át szolgálta hűséggel Bólya katolikus lakosságát, az ő idején kerül a templom falára az emléktábla. Az 1884-ben önálló plébániává vált Bólyán 1888–89-ben emelték Kisboldogasszony tiszteletére a település főutcáinak kereszteződésében álló templomot, amelyet gróf Majláth Gusztáv püspök szentelt fel.

A plébánia mellett katolikus elemi iskola is épült a múlt század végén. A hívek száma akkoriban 128 volt, ma a 650 lelket számláló faluban a magyar lakosság lélekszáma nem éri el a százat. László Attila plébános évente mindössze egy-két gyermeket keresztel. Az 1919-ben államosított iskola helyett a bólyai katolikusok az 1930-as években a vár alatt építettek új iskolát, amely éveken át két-, majd egytanerős volt 1992-ig, amikor megszűnt. Szabó Károly tanító, aki 1962-ben került Bólyára, végül is a román tagozatról ment nyugdíjba, mivel elfogytak tanítványai. Biztató jel, hogy az egykori magyar iskola pusztuló épületét a falu Németországba elszármazott szülöttének, Torpai Imrének a javaslatára – és a maga, valamint Bólya scheinfeldi barátainak támogatásával – rendbe tették, és új rendeltetésre vár.

A múlt megbecsülése a jövő akarásában segíthet bennünket – vélekedett László Attila plébános az emlékszoba megnyitása alkalmából. A két éve felmerült gondolat nyomán a Bolyai-emlékév kapcsán sikerült megszerezni az anyagiakat, amelyek alapját az Illyés Alapítvány támogatása képezte, s egy lelkes csapatot mozgósítani, akik felvállalták a munkát Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármesterének vezetésével. Weszely Tibor és dr. Kiss Elemér neves Bolyai-kutatók mellett az anyagot előkészítő Gálfalviné Zsigmond Irma és a megvalósításban tevékeny rész vállaló Csegzi Magdolna közös munkája nyomán nyílhatott meg az emlékszoba, ahol a látogató a Bolyaiak életét bemutató fényképekből, térképekből készült pannókat, a tárlókban pedig a műveikről készült fénymásolatokat, illetve az életükről és munkásságukról szóló könyveket, valamint a faluról szerkesztett monográfiát tekintheti meg a látogató.

Szombatfalvi Török Ferenc, az RMDSZ szebeni szervezetének elnöke szerint a párhuzamosok a politikában is találkozhatnak, ugyanis a Szeben megyei tanács elnöke ígéretet tett, hogy a szülőfaluban szobrot állítanak Bolyai Farkasnak. Régi vágya teljesülését nyugtázta az emlékszoba avatásakor Nagy Ferenc fizikatanár, a Szeben megyei Bolyai Társaság elnöke, aki éveken át ápolta a környéken a Bolyai-kultuszt, és diákjaival is többször megfordult a szülőfaluban.

Ha szilárd alapokon nyugvó jövőt akarunk, emlékeznünk kell nagyjainkra, a jó, igaz, szép és szent dolgokról nem szabad megfeledkeznünk – vélekedett a plébános, aki szerint a július 21-i ünnepség az összetartozás érzését erősítette a falu lakóiban. Az első lépés tehát megtörtént, s ezentúl van már, ahova visszatérni, van, ahonnan erőt meríteni jelenkori és jövőbeli küzdelmeikhez. Bólya ezentúl nem csupán egy elfelejtett félreeső, és feledhetetlenül szép dél-erdélyi falu a Holt-tenger hullámai közt megbújva. Jel az idők tengerén, arról, hogy mit adott és mit adhat Erdély bármely látszólag félreeső települése nemcsak nemzetünknek, de a nagyvilágnak is, ha elhisszük Bolyai Jánosnak – és ma már a relativitáselmélet ismeretében semmi okunk kételkedni ebben –, hogy a semmiből is lehet új világot teremteni.

Bodolai Gyöngyi, Korunk, 2002. november

 

További cikkek a kategóriában

Hírlevél feliratkozás

 
 
 
Oldal teteje