• Magyar
  • Román

Bólya megbolydult

2012-09-08 06:12

A fennmaradt dokumentumok szerint, időrendben, volt már Bulla (1296), Bólya, Bulia, majd kettészakították Alsóbólyára és Felsőbólyára, aztán Beel Inferior és Beel Superior lett belőle, később Bolia néven újraegyesítették. Aztán nevezték Bullnak, Kis- és Nagybólyának, Bellnek, Burának és Bolynak is. Névtörténete oly mozgalmas, akár Erdély múltja. Volt, amikor azt állították róla, hogy Hidegvízhez tartozik. Most Nagyselyk községbe járnak be a bólyaiak, ha hivatalos dolgaikat akarják intézni. 1966-ig külön községnek számított Bólya, saját közigazgatása volt. A Medgyes–Szeben útvonalon található település szomszédai: Sálfalva, Salkó, Isztina, Ingodály, Mihályfalva, Hidegvíz, Vurpód. A falut körülvevő hegyek neve sem kevésbé különös: Hámpu hegye vagy Magyarlegelő, Szabó hegye, Engellmann hegye, Grácsiny hegye... A településen átfolyó két patak neve: Kálba és Álgyi...

Bólyának ma 700 lakosa van (volt 1300 is), nyolcvan százalékuk román, 15 százalékuk magyar, 5 százalékuk roma nemzetiségű. Egy kis zsidó temető tanúskodik arról, hogy régebben izraeliták is éltek a faluban. Utoljára a második világháborúban temettek Bólyán zsidó embert. A legszebb házak ma is azok, amelyek egykor a zsidó és szász családok tulajdonában voltak. Mindezt és még sok minden egyebet a falu szülöttének, Torpai Imrének a faluról írt, saját pénzen a marosvásárhelyi Impress Kiadónál megjelentetett monográfiájából tudjuk. Torpai a távoli Németországban él, és valószínűleg úgy megszerette lakhelyét, Scheinfeldet, hogy közben nem feledheti Bólyát...

Vitatott szoborállítás

Tavaly, hogy kétszázadik évfordulója volt az immár világhírű matematikus, Bolyai János születésének, Bólya, a kis csendes falu is megbolydult. János ugyan Kolozsváron született, de valamivel kevésbé híres édesapja, Bolyai Farkas a Szeben megyei kis faluban látta meg a napvilágot. A ház, amelyben született, már nincs meg, s a helyébe épült is romos állapotban van. A helybeliek – főleg a nem magyar ajkú lakosság – nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget annak, hogy ilyen híres család származik településükről. Annál sűrűbben látogatták őket a bicentenárium kapcsán a hazai és külföldi matematikusok, Bolyai-kutatók, újságírók, kirándulócsoportok. 2002-ben a marosvásárhelyi Bolyai baráti kör (e néven nincs még hivatalosan bejegyezve a társaság) Csegzi Sándor alpolgármester, dr. Kiss Elemér és dr. Weszely Tibor Bolyai-kutatók vezetésével elérte, hogy a római katolikus egyház a bólyai templom szomszédságában levő plébánia épületében helyet adjon a Bolyai-emlékszobának. Ennek anyaga igen értékes, és egyre gazdagodik, olyannyira, hogy a sok ereklye, fénykép, dokumentum immár szinte szétfeszíti a kis helyiséget.

Az idén, augusztus 16-án nagy csinnadrattával a valamikor magyar, de immár román tannyelvű iskola épülete előtt (1800-ban épült, magyar állami iskola volt, ma román iskola és óvoda működik benne) Bolyai János bronz mellszobrának a leleplezésére is sor került. Akik jelen voltunk, nem sejtettük, hogy a Szeben megyei magyarság, a Szeben–Medgyes rivalizálás is ott forrong a szoborállítás mögött. A Szeben Megyei Tanács pénzéből készült szobor kezdeményezője Szombatfalvi Török Ferenc szebeni mérnök volt, őt megyei RMDSZ-elnökként mutatták be az ünnepségen, az írott és elektronikus sajtó is széltében-hosszában ekként írt róla, de később kiderült: a Szeben megyei RMDSZ elnöke a medgyesi Jakab Elek, és a vezetőség elhatárolja magát a szoborállítástól, többek között azért, mert szerintük nem Jánosnak, hanem a Bólyán született Farkasnak a mellszobrát kellett volna a központban felállítani...

Iskola-újraavatás – gyerekek nélkül

Ezek a torzsalkodások viszont nemigen érdekelték az egybegyűlteket. Kolozsvártól Csíkszeredáig, Marosvásárhelytől Brassóig nagyon sok városból jelentek meg vendégek nemcsak a szoboravatón, hanem azt megelőzően, délelőtt is, a gyermekzsivajt nagyon régen nem hallott, egykori úgynevezett váraljai magyar iskola újraavatásán. Az épületet 1935–38 között emelték, a katolikus egyház tulajdona. Gyerekek ugyan ezután sem fordulnak meg benne, ugyanis magyar gyerek nagyon kevés van a faluban, ők is vegyes házasságból születtek. Hanem akár magyar házként is működhetne a továbbiakban az épület, ha egyáltalán lenne még valakiben igény a magyar művelődési életre. Ugyanis ilyesmiről nemigen lehet beszélni, mondja keserűen, az utóbbi évek érdektelenségébe belefásulva Szabó Károly nyugalmazott tanító, aki utoljára az 1992–1993-as tanévben oktatott magyar osztályt. 1962-ben szűnt meg az önálló magyar iskola. Abban az utolsó tanítónőt Zubku Irénnek hívták.

A nyolcvantagú magyar közösségből hetvennyolcan vegyes házasságban élnek, egyetlen színmagyar pár lakik Bólyán. „Mindig is vegyes volt a lakosság nemzetiségi összetétele. Ma katolikus, unitárius és ortodox templomunk van. Régebben református is volt, s amikor 1962-ben én idekerültem, még voltak reformátusok. Igaz, papjuk már akkor sem volt, a szomszéd faluból járt át a tiszteletes. Ma én vagyok az egyetlen református vallású a faluban. De nekem ez nem okoz külön gondot. Utóvégre mindnyájan ugyanabban az Istenben hiszünk. Rendszeresen járok a római katolikus templomba. Szászágotáról jár ki a katolikus pap. Mostanig László Attila járt hozzánk, de éppen most elhelyezték. Ezt nagyon sajnáljuk. Adorjáni Gábor, az új szászágotai pap, ma, a felújított iskolaépület avatásán volt nálunk először. Mi őt is szeretettel fogadtuk, de a régit erősen sajnáljuk. Az még jobban fáj nekem, hogy az utolsó magyar tanulók 1993-ban hagyták el az iskola padjait Bólyán. 1962-től, a külön magyar iskola megszűnésétől a román iskolában még léteztek összevont magyar osztályok. Utána – mivel még nem mehettem nyugdíjba – a román tagozaton tanítottam. A román osztályokban mindössze egy-két, vegyes házasságból származó magyar gyerek volt, velük külön is foglalkoztam, hogy a magyar írást, olvasást is megtanulják. Ugyancsak 1993-tól nincs saját katolikus papunk.”

Szabó tanító úr nem bízik abban, hogy valaha lesz még magyar oktatás a felújított, csinos iskolaépületben. Az anyanyelv megőrzésének egyik kis szigete a római katolikus vallásóra. Rendszeres magyar közösségi élet, magyar könyvtár nincs. Ritkák azok az alkalmak, amikor a magyar ajkú bólyaiak összegyűlnek. „Az egész falu kiöregedőben van – sóhajtja a tanító. – Nemcsak a magyarok, de a román közösség is porlad. Persze a roma családokban sok a gyerek. Az utolsó tanévben még I–VIII. osztály működött a román iskolában. De az idéntől már csak I–IV. osztály lesz, mert nincs, aki megtöltse a többit. Két tanerő van a faluban. Sok a lakatlan ház. A 423 családi házból háromszázban ha laknak... Élni lenne miből, mert van mezőgazdasági terület, igaz, nem túl jó minőségű. A bólyai alma valamikor messze földön híres volt. Állatokat is tartanak. A múlt rendszerben még szőlőt is termesztettek, de ma már nem foglalkoznak vele. Egyetlenegy cég, kft. sincs a faluban. Három-négy éve még működött egy fafeldolgozó, bútorgyártó kis műhely, de az is megszűnt.”

A múlt árnyai

A falu tehetetlenségének, szegénységének, porladásának akár a szimbóluma is lehet a Bolyai-kastélynak mondott, ma romos, valamikor pezsgő társadalmi életnek helyt adó, eredetileg U alakú épületegyüttes. Bár ezt mostanában egyes régészek vitatják, a falu úgy tudja (Tormai Imre könyvében is ez áll), hogy a kastélyt Bolyai II. Gáspár és neje, Bethlen Brigitta építtette a 14. században. Később rendre Vízaknai Miklós, Bolyai Tamás és Zsigmond, Szapolyai János, majd Vitéz Mihály birtokolja, később a gyulafehérvári ortodox egyház fennhatósága alá került. A 18. században a Toldy család birtokában volt, Toldy György élt benne. 1910 után Ürmösi Maurer Béla gróf volt az utolsó tulajdonosa, utána a kastélyegyüttes a román állam tulajdonába került. Néhány éve még meg lehetett volna menteni az enyészettől. Ma már teljes átépítésre lenne szükség ahhoz, hogy visszanyerje régi pompáját. Régebben kápolna, börtön, pékség, gabonaház működött benne. A református kápolna alatt kripta található. Benne emléktáblán Toldy Ilona és Toldy László neve olvasható. Ha az ember a Bolyai-kastély felé veszi az útját, akkor a falusiak figyelmeztetik: nézze meg a tömegsírt is. A kastély dombon áll, a domb oldalában egy helyen az agyagos talajban mély lyuk tátong, benne könnyen felismerhető emberi csontok vannak, és a földből is csontok vége áll ki, egymásra préselődve rengeteg emberi maradvány lehet ott. A bólyaiak szerint senkit sem érdekel az, hogy milyen tömegsírról van szó, és az sem, hogy a kastélyt lassan teljesen felőrlik a természeti erők.

Máthé Éva, Erdélyi Riport, II. évfolyam, 36. szám.

 

További cikkek a kategóriában

Hírlevél feliratkozás

 
 
 
Oldal teteje