• Magyar
  • Román

Hat magyar diák szigete

2012-09-08 14:04

A hetvenedik életévébe lépett Mitrică Mária naponta közel 120 kilométert ingázik Nagyszebenből Bürkösre, ahol hat gyerekkel folyik az anyanyelvű oktatás. A Szeben megyei Hortobágy menti vidéken közel négy évtizeddel ezelőtt számolták fel a magyar osztályokat.

Szebenből ingázik Bürkösre a nyugdíjas tanárnő

A Nagyszeben, Szászmedgyes, Segesvár és Fogaras alkotta négyszög közepén álló Szentágota első látszatra takaros kis szász városka képzetét kelti az arra járóban. Főutcája most is tiszta és rendezett, impozáns evangélikus templomán a hatalmas lakat jelzi az erdélyi szász közösség agóniáját. A magyarok, akik a jó megélhetés reményében az elmúlt század elejétől egészen a 80-as évek derekáig szivárogtak Ágotára, ma csupán 350-en vannak, többnyire idősek. „Az ágotai magyarság valamikor pezsgő életet élt. Kiváló tánc- és színjátszó csoportunk volt. Most is emlékszem, micsoda előadást produkáltunk 1948-ban Segesváron, a Petőfi-ünnepélyen” – emlékezik vissza a hetven év fölötti Ganea Júlia néni. Szepesi József azon kevés magyar közé tartozik, akik Ágotán születtek. „Micsoda élet volt itt! Hatvan évvel ezelőtt ezen az utcán Forddal furikáztam – mondja Szepesi. – Annak idején, de még a kommunizmus alatt is volt ipar, volt kereset.” „Az IMIX téglagyár részlege egy évig csak Ceauşescu szülőfalujának, Scorniceşti-nek dolgozott – kapcsolódik be a beszélgetésbe a szintén nyugdíjas kort megért Branstetter Sándor is, majd ugyanő mondja ki a szomorú szentenciát: – Ma már szinte semmi nincs a városban, ezért sok a munkanélküli.” A központban a frissen festett, szocreál stílusban épült nagyvállalat felől érdeklődöm, de az emberek csak legyintenek, mondván, hogy ez a bőrgyár már nem a hajdani bőrgyár. Még akkor sem, ha megvették az amerikaiak, és homlokzatát piros-sárga-kékre festették. De az életszínvonal leghűbb barométere talán mégis a koldusok száma. „Mi magyarok is kevesen vagyunk, és többnyire öregek. A fiataljaink elmentek vagy asszimilálódtak. Szinte teljes egészében hiányzik az a nemzedék, amely az utánpótlást biztosíthatná” – nyugtázza fájdalommal Branstetter, a református gyülekezet volt presbitere.

És mégis pislákol valami…

„Hiányzik a középgeneráció, a magyar gyerekek többsége pedig még írni-olvasni sem tud anyanyelvén – mondja Kozma Endre református lelkész. – Én próbáltam tanítgatni őket, majd az RMDSZ segítségével sikerült beindítani egy összevont magyar osztályt négy gyerekkel a közeli Bürkösön. Jelenleg hatan vannak, közülük négy helyi és két ágotai.” A városi gyerekeket az egyik apuka viszi és hozza a lelkipásztor autójával a 10 kilométerre lévő faluba. „Itt a szórványban annak idején másként gondolkoztunk – mondja Branstetter. – Utólag én is bánom, hogy a gyermekeimet nem adtam magyar iskolába, de mentségemre legyen mondva, otthon megtanítottam őket írni-olvasni. A kilencéves unokám, mint minden valamikori igazi erdélyi, három nyelvet beszél.” A csemetéiket a bürkösi iskolába írató szülők nem bánták meg döntésüket. Rövid idő alatt meggyőződhettek arról, hogy gyermekeik Reményikkel szólva napról napra közelednek a templomhoz és az iskolához. „Az osztályban volt olyan is, aki alig tudott magyarul, ma pedig már egészen ügyesen beszéli a nyelvet” – nyugtázza a Nagyszebenből ingázó tanító néni.

Egy élet a szórványért

Az oltszakadáti születésű Mitrică Mária immár 43 éve tanít, és jelenleg Nagyszebenből ingázik napi 120 kilométert. A bérlet árának felét a bürkösi önkormányzat állja, a többit saját fizetéséből teszi ki. „Szívügyem a magyar iskola. Amíg erőm és egészségem engedi, szívesen jövök. Csak legyen, kinek oktatni.” A számítások szerint jövőre ötre csökken a magyar tagozat létszáma, de 2005-től ismét hatra emelkedhet. Mivel Bürkösön csak alsó tagozat működik, a pedagógus szerint elképzelhető, hogy ötödik osztálytól a szülők Nagyszebenbe vagy esetleg Kőhalomra küldik gyerekeiket tanulni. Közelednek a választások, és az önkormányzatban jól fogna egy magyar helyi tanácsos is, de a magyarság létszáma miatt semmi esély sem mutatkozik erre. András Sándor személyében a szebeniek kijelöltek egy RMDSZ-elnököt, de a szervezet a mai napig nem működőképes. A helyi magyaroknak marad a templom. „És az iskola! – teszi hozzá Mitrică Mária. – Nem szabad veszni hagyni az iskolát, mert jól tanulni csak anyanyelven lehet.”

Szucher Ervin, Krónika, 2004. március 25.

 

További cikkek a kategóriában

Hírlevél feliratkozás

 
 
 
Oldal teteje