A Szebeni Magyar Üzletemberek Társaságának elnöke vonzóbb programok szervezésére törekszik

A Szebeni Magyar Üzletemberek Társaságának elnöke vonzóbb programok szervezésére törekszik

„Szerencsésnek tartanám egy közös vállalkozás beindítását, ami összetartana bennünket.”

A 2010 elején megalakult nagyszebeni SzeMÜT, a Szebeni Magyar Üzeletemberek Társasága élére idén elnököt választottak Kovács Károly személyében, aki szerint ez évi céljuk a vezetőség feladatköreinek meghatározása, illetve a programjuk kidolgozása és betartása. A frissen megválasztott elnök emellett jelentős szerepet tulajdonít a társaság népszerűsítésének, újabb tagok bevonásának és az attraktívabb programok megszervezésének. A társaság megalakulásáról és tevékenységeiről az újonnan választott elnökkel beszélgettünk.

Közgazdász – üzletember találkozó Nagyszebenben

Közgazdász – üzletember találkozó Nagyszebenben

Jó hangulatú szakmai találkozónak adott otthont február 18-án a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda székhelye. A kapcsolatteremtésre, hosszú távú együttműködésre, illetve közösségépítésre összpontosító rendezvényen a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) országos elnökségének képviselői, és a Szebeni Magyar Üzletemberek Társaságának (SzeMÜT) tagjai vettek részt, a közgazdász társaság által kiadott Közmag folyóiratot pedig Pleşa Róbert képviselte.


oferta.ro