HID Nyilatkozat

A HÍD egyesület 2005 áprilisában kapott működési engedélyt a Román Kultusz Minisztériumtól és megszervezte első rendezvényét, meghívta a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Kövekkel a zsebében előadását. Augusztusban pedig a Kampec Dolores alternatív jazzkoncertjét szerveztük meg. 2005. ősz-telét pedig lobbyzási tevékenységgel foglaltuk el, hisz a 2007. évben felvállalt magyar programsorozatot partnerekkel együtt, de valós és használható anyagi háttérrel akarjuk megvalósítani.

Első, legjelentősebb feladatunk volt átvállalni azokat a magánúton szervezett illetve működtetett, civil szférába foglalható tevékenységeket amelyeket szebeni magánszemélyek indítványoztak, jó hírnévre tettek szert viszont egyre nehezebb körülmények között lehetett megvalósítani.

HÍD - Szebeni Magyarok Egyesülete

HÍD - Szebeni Magyarok Egyesülete

A történelem többször bebizonyította, hogy ha mi, polgári-magyar érzelmű emberek, otthon akarunk maradni ebben az országrészben, akkor csak magunkra számíthatunk. Itt többet kell dolgoznunk, többet kell viselnünk, többet kell tennünk és a kevesebbet is jobban meg kell becsülnünk, mint a más utakon járóknak, más vidékeken magyar lakóknak.

Támogatók:
Partnerek:
Erdély.ma