Magyar egyetemista Gólyabál 2007

A SZ.M.I.SZ. keretén belül működő Szebeni Magyar Egyetemisták Klubját (SZ.M.E.K.) olyan fiatalok alkotják, akik már több éve Szebenben tanulnak és felvállalták az olyan rendezvények megszervezését, amelyek lehetőséget adnak a helybéli, valamint az itt tanuló fiatalok megismerkedésére, együttműködésére.

A Magyar Egyetemista Gólyabál legfőbb célja, hogy egy szervezett műsor keretén belül, játékokkal, vetélkedőkkel, fiatalos lendülettel összehozza a szórványban élő ifjakat valamint a tömbmagyarságból érkezett egyetemistákat. A Szebenbe érkezők nagy része nem tud arról, hogy itt is vannak magyarok, sőt, hogy magyar közösségi élet is létezik. A gólyabál további célja, hogy az újonnan érkezetteknek megmutassa, hogy itt is vannak magyarok, magyar fiatalok, akiket érdemes megismerni és együttműködni velük. A frissen érkezettek, valamint a helybéli fiatalabb generáció beavatása azért is fontos, hogy az utánpótlás megalapozott legyen. Ezért célként van kitűzve az is, hogy a fiatalokkal meg kellene szerettetni a szebeni magyar életet és tevékenységet.

A program megvalósítása következtében úgy a Szebenben tanuló magyar egyetemisták, mint a helybéli fiatalok is érintettek. A szervezést lebonyolító egyetmistákat sokban segítik a helybéliek, így egy nagyon jól együttműködő csapatot kialakítva. Az így kialakult csapat nem csak a többnyire egyetmistákat érintő programokat szervezi meg, hanem a nagyszebeni magyar közösségnek szervezett programokat is.

Mivel sokan az ideérkezők közül nem tudják, hogy Szebenben vannak magyarok és főleg azt, hogy közösségi élet is folyik, szükség van egy olyan program megszervezésére, amely bemutatja, hogy igenis vannak magyarok Szebenben. A Gólyabál a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda klubtermében van megszervezve, amely egy olyan hely, ahol az erre szoruló magyar embereknek készségesen segítenek, útbaigazítják, információkal látják el. A frissen érkezett diákoknak viszont meg kell mutatni ezt a helyet.

A Gólyabál programjának összeállítása általában hagyományos, a liceumban tapasztalt alapokra épül. A gólyák különböző megprobáltatásoknak vannak kitéve, amelyeket teljesíteniük kell. Az általános műveltsék kérdésektől a közönséget szórakozató, vicces próbákig, a kreativitás játékoktól a zeneműveltség tesztekig minden megtalálható a próbák között.

Az elvárt eredmények közé tartozik, hogy a helybéli fiatalság és az ide érkezett egyetemisták megismerjék egymást, valamint az idősebb egyetemista generációt is. Továbbá fontos eredménynek számít, hogy a Szebenbe frissen érkezettek megismerjék azt a magyar helyet, ahová bármikor mehetnek és ahol bármikor segítséget, útbaigazítást kapnak.

Dátum: 2007. december 12.
Óra: 19:00
Helyszín: NMKI Klubterem
Belépő: 5 RON

oferta.ro