Harmadik Ars HUNGARICA

Talán valahol szívünk mélyén volt némi kétség ami ezt a fesztivált illette. Talán, megfordult fejünkbe a gondolat, hogy legyen-e, megéri-e? Hogy van-e még szükség a 2007-es “kultúrális vihar” után egy újabb rendezvénysorozatra?

Ezt a kétséget hamarosan a folytonosság gondolata foglalta el, és ezzel a gondolattal mutatkozott újból be a magyar kultúra, Európa egykori kulturális fővárosában, az ARS HUNGARICA - ma már ismert - név alatt.

Három napos fesztiválunk műsorán a helyi szórvány élet helyzetével kapcsolatos műsorok kerültek bemutatásra, valamint koncertek, érdekes előadások, és a magyar operett est.

Az Ars Hungarica megnyitójának a Nagyszebeni Református Templom adott “otthont”, jelképezve ezzel is fennmaradásunk, hovátartozásunk, kultúránk, nyelvünk legfontosabb ápolóját. A fesztivált, Serfőző Levente, az Ars Hungarica főszervezője, nyitotta meg, melyet Varró Sándor, ref. lelkipásztor, beszéde követett. Bemutatásra került Vámszer Géza – Szakadát Monográfiája, melyet Józsa Benjámin, magyar szakos tanár, mutatott be. Ezt pedig Coman Franciska fotó kiállítása követte, az oltszakadáti kakas ütés hagyományát örökítve meg.

A lenyugvó novemberi napot a segesvári Kikerics néptánccsoport előadása búcsúztatta el, bevezetve a vendégeket a tánc varázsába, melyet a táncház izzó hangulata és a Heveder Banda muzsikája zárt be.

kikerics

Kikerics Tánccsoport, Segesvár

heveder-banda
Heveder Banda

tanchaz
Táncház

A rendezvénysorozat második napját a Bodor Mária emléktábla elhelyezése nyitotta meg. Majd az After Crying zenekar egy időbeli és térbeli utazásra hívta meg a Thalia telt házát, bemutatva a zenetörténet egészének egyik legizgalmasabb vállalkozását, a progresszív rock-ot.

after-crying

After Crying

Harmadik és egyben az utolsó napot kóruselőadások nyitották meg.

hozsanna_b

Hozsánna Énekkar

olajag_b

Olajág ífjusági kórus

Majd a Katolikus Templom alagsorában, egy egyedi, reneszánsz kiállítás, tánc és gasztronómia várta a kiváncsiskodókat.

reneszansz tanc_b
Reneszánsz előadás

A rendezvénysorozat záró műsora a Magyar Kolozsvári Opera - Magyar Operett estje volt, egy olyan válogatással, mely ellenállhatatlannak bizonyult nem csak az itt elő magyarok számára, de a német és román ajkúak számára is. Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Szirmai Albert és Ábrahám Pál műveiből, Vigh Ibolya, György Katalin, Plesa Róbert, Rigmanyi István és Naphegyi Béla mutatta be e dallamvilág varázsát.

operett-est_b
Magyar operett est

Erdélyi és határon túli meghívottaink és előadóink telt házak előtt álltak helyt e sokszínű, multikulturális város színpadán. Rendezvényeink sikert arattak, meghívottaink több perces vastaps után, újból és újból a közönség elé léptek, elénekelve még egy-két utolsó kedvenc számot.

És az ARS HUNGARICA rendezvénysorozat ismét bebizonyította, hogy a szórványban élőknek is van szépségük, kultúrájuk, büszkeségük. Hogy egy maréknyi ember is képes sokat csinálni, meghatározót, maradandót alkotni, amikor lelkileg és gazda­ságilag egységesebbekké és szervezettebbekké válnak, mert szomjúhozzák az anyanyelvű iskolát, Isten igéjét s érzik, hogy csak összetartással és önfeláldozással tudnak védekezni.

oferta.ro