Eseménynaptár
| « 2012. május » | ||||||
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Belépés-Regisztráció
Keresés
Szép város Kolozsvár..., de Szeben sem kutya!
Nagyszeben a csodaszép középkori utcácskákkal és ritka építészeti megoldásokkal – a szász világ maradványaival – csábított el, amikor legelőször, 2007-ben itt jártam.
Akkor egy rockbanda kedvéért jöttem és el sem hittem volna, ha valaki megjósolja nekem, hogy alig két évre rá már én is „szebeni” leszek... Az azóta eltelt időben sokminden történt, 2008 őszén elköltöztem az imádott Kolozsvárról és azóta elkapott a Szeben-mánia, ami úgy tűnik gyógyíthatatlan. Eleinte még csak ismerkedtem, tapogatóztam – mindez elég sok időt vett igénybe. Aztán amikor az a szakasz lezárult, hirtelen kultúraéhségem támadt, mégpedig a magyar kultúrára kezdtem el bolondul vágyni. Hiányozni kezdett az egyetem, a tanáraim, „a csajok” és a jó magyar bulik a Jungle-ben. Ekkor ötlött fel bennem, hogy mi lenne ha megkeresném a szebeni magyarokat? Merthogy vannak. Sőt, sokan vannak. Nem annyian ugyan, mint Kolozsváron, dehát Istenem, a város is kisebb, meg hát az ilyesmit nem rőffel mérjük, ugyebár...
A gondolatot tett követte, a tettet beszélgetések sorozata és e-mailek áradata. Telefonszámcserék, újabb beszélgetések és végül mindez oda vezetett, hogy beszállhattam az idei Ars Hungarica eseménysorozat szervezésébe.
A csapat minden pénzt megért – mindenki beleadott apait-anyait, amit csak tudott. Természetesen itt is akadtak kisebb bakik, apróbb hibák, mulasztások, de a lényeg az, hogy színvonalas, sokrétű műsort sikerült összehozni. Mindenki megtalálhatta a magának való programot, de véleményem szerint az sem unatkozhatott, aki az összes műsort megnézte. Habár kétlem, hogy a sűrű, érdekfeszítő programokat valaki is egytől-egyig végig tudta volna követni. Rengeteg olyan esemény volt, ami közös beszélgetéssel zárult és több időt igényelt a „megemésztése” – irodalmi délután, hon-/népismereti történelmi előadás, fotókiállítás, karikatúrakiállítás, hogy csak néhányat említsek a teljesség igénye nélkül.
Jól esett ez a hétvége. Minden szempontból megérte részt venni a munkálatokban és a műsorokon is. Jó együtt lennünk és még jobb az, hogy ilyen minőségűre sikeredett ez a pár nap. Rendkívül fontosnak tartom azt, hogy legyenek ilyen alkalmak, amikor egymás között lehetünk és érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül, sőt megmutathatunk valamit magunkból – abból a színes kultúrából, ami a mi magyar kultúránk – másoknak is. Több olyan program is volt, amivel a többi nációt is meg tudtuk szólítani és átadhattunk nekik is valami szépet és értékeset magunkból.
Szépség pedig kell. Tisztelet is kell. Mosoly is kell. Jókedv is kell. Kultúra is kell. Zene, tánc és ének is kell. És mindezek méginkább kellenek itt Nagyszebenben, 2009-ben, egy olyan időszakban, amikor a politika fertőzi meg az emberek gondolatait és a szenzációhajhász újságírás, televíziózás már-már teljesen átveszi az irányítást az emberek – igen, a magyar emberek, még a sokdiplomások sem kivételek – elméje, szíve és gondolkodása felett is. Kell egy kis pezsgő néptáncritmus, de kell a nyugtató egyházi kórusok éneke és Tamás Gábor is a maga sármjával és megnyerő modorával, meg persze azokkal a dalokkal, amelyek évtizedek óta hódítanak a magyarság körében.
Talán soknak tűnhet ez a lelkendezés. Nem azt akarom mondani, hogy minden tökéletes és nincs helye a jobbra törekvésnek, de megható és erőt ad a jövőre nézve is az, hogy van néhány ember ebben a városban, akik képesek hosszú napokat feláldozni a szabadidejükből és akik olyan műsorfolyamot tudnak elindítani, ami nem kizárólag egy kisszámú elitnek vagy egy adott korcsoportnak szól és nem csupán 1-2 órára köti le a szebenieket.
Köszönettel tartozom a „csapatnak” – először azért, mert befogadtak, másodszor pedig azért, mert hasznosnak érezhet(t)em magam ebben a kis közösségben. Nem utolsósorban pedig köszönet az Ars Hungarica 2009-es közönségének – azoknak az embereknek, akik még érzik a közösség hívó szavát és képesek kikecmeregni a kényelmes, meleg szobából, a tévé vagy az ágy fogságából.
Benedek Réka
