A Szebeni Magyar Üzletemberek Társaságának elnöke vonzóbb programok szervezésére törekszik

Kovács Károly: elenyésző a szebeni magyar vállalkozók száma

„Szerencsésnek tartanám egy közös vállalkozás beindítását, ami összetartana bennünket.”

A 2010 elején megalakult nagyszebeni SzeMÜT, a Szebeni Magyar Üzeletemberek Társasága élére idén elnököt választottak Kovács Károly személyében, aki szerint ez évi céljuk a vezetőség feladatköreinek meghatározása, illetve a programjuk kidolgozása és betartása. A frissen megválasztott elnök emellett jelentős szerepet tulajdonít a társaság népszerűsítésének, újabb tagok bevonásának és az attraktívabb programok megszervezésének. A társaság megalakulásáról és tevékenységeiről az újonnan választott elnökkel beszélgettünk.

Kovacs Karoly_b

– Mikor alakult meg a társaság és kik a tagjai?

– Huszonöt nagyszebeni magyar üzletember gyűlt össze az első találkozónkon, és a jelenlevők adataiból kiindulva adatbázist hoztunk létre, amely tartalmazza a vállalkozók nevét, pontos lakcímét, telefonszámát, email címét és foglalkozását. Ettől kezdődően, ha valamelyikünk olyan információhoz jutott, ami a többi tag számára is hasznos lehetett – tematikától függetlenül –, akkor emailen továbbította a többieknek. Az adatbázisunk segítségével továbbított információk célja a tájékoztatás, az ismeretanyag terjesztése, azóta is. Emellett nem titkolt szándékunk volt, hogy a Nagyszebenben élő üzletemberek megismerkedjenek egymással. Ahhoz képest, hogy a városban háromezer magyar él, a vállalkozók száma elenyésző, és ebből adódóan nagyon nehezen találtunk egymásra. Én például tíz éve élek Nagyszebenben, és csak 2010 elején sikerült összetalálkoznom a megyeszékhelyen tevékenykedő magyar üzletemberekkel.

– Hány tagja van a társaságnak?

– Nyolc aktív tagja van a szervezetünknek, a kezdeti 25 alapító tagból lemorzsolódtak páran. De ők sem teljesen passzívak, mert néha eljárnak a kéthetente megszervezett találkozóinkra, legalább évente kétszer mindegyikük tiszteletét teszi a megbeszéléseken.

– Milyen tevékenységeket szerveznek?

– A találkozóinkon kívül igyekszünk hasznos, szakmai jellegű, de néha kulturális összejöveteleket is szervezni. Második találkozónk az ismerkedés jegyében zajlott ugyan, ahol egymás családjaival is találkoztunk, de a harmadik megbeszéléstől kezdve már voltak meghívott előadóink is, akik különböző tematikájú előadásokat tartottak. Meghívottunk volt például Szombatfalvi Török Ferencz, a Szeben Megyei Munkaügyi Hivatal vezérigazgatója, az OTP Bank egyik vezetőségi tagjával pénzügyi problémákról tárgyaltunk, de egy marosvásárhelyi pályázatírással foglalkozó cég egyik alapító tagjával is volt alkalmunk találkozni.

– Miért csak most került sor az elnökválasztásra?

– Már a kezdetekkor tárgyaltunk arról, hogy mikor jegyeztessük be a társaságot, és én annak a híve voltam, hogy várjunk vele egy kicsit, lássuk, hány alapító tagja lesz, mire tudunk alapozni. Úgy gondoltam, csak akkor érdemes vezetőt választani és bejegyeztetni a társulatot, ha összegyűl legalább 10-15 vállalkozó. Januárban eldöntöttük, hogy megpróbáljuk ilyen szinten is pontosabban szervezni a társaság tevékenységét, intézményesített keretek között működni, ezért választottak meg a társaság elnökének.

– Milyen mértékben támogatják a helyi kulturális programok megszervezését?

– Egyre inkább odafigyelünk a térségben megszervezett kulturális rendezvényekre: néhányan anyagilag járulnak hozzá ezen előadások, kiállítások, koncertek sikeréhez, mások pedig a szervezési munkálatokból veszik ki a részüket. Tapasztalataim szerint sokkal nehezebb a szórványban minőségi kulturális rendezvényt előkészíteni és lebonyolítani, mint a Székelyföldön.

– Milyen célokat tűztek ki maguknak 2011-re?

– Idén elsősorban a pontosabb szervezésre összpontosítunk, emellett szeretnénk attraktívabb programokat is szervezni. Próbálunk terjeszkedni, és fontosnak tartjuk társaságunk népszerűsítését egész Szeben megyében, mert érkeztek visszajelzések a környező kisebb városokból és falvakból is. Ugyanakkor törekszünk arra, hogy konkrétabban meghatározzuk a társaság vezetőségének feladatait, de nem elhanyagolható a programunk kidolgozása és annak betartása sem. Az elején kicsit nehezebb lesz, de reméljük, idővel szépen letisztulnak a dolgok. A működési szabályozás kidolgozása mellett idén szeretnénk minél több szervezettel felvenni a kapcsolatot: a helyi német üzletemberek társaságával, a Romániai Magyar Közgazdász Társasággal.

Inkább praktikus ember vagyok, ezért már az első találkozáson két konkrét, közös befektetésre vonatkozó javaslatom is volt, lévén, hogy mindannyian üzletemberek vagyunk. Szerencsésnek tartanám egy közös vállalkozás beindítását, ami összetartana bennünket. Nagyszebenben nagyon problémás az egészségügyi ellátás, főleg a szülészettel vannak komolyabb gondok, ezért gondoltam egy magánszülészet létesítésére. A másik ötletem pedig, hogy egy magyar vendéglőt nyissunk a városközpontban. Az első javaslatom kivitelezése kicsit bonyolultabb lenne, a vendéglő megnyitása könnyebben megvalósítható. De azt is el tudom képzelni, hogy a közgazdász társaság mintájára elkezdjünk tőzsdézni, már az is összekapcsolna bennünket.

Dézsi Ildikó

oferta.ro