2001 - Pünkösdi Búcsú Csíksomlyó

Tudnivalók a pünkösdi búcsúval kapcsolatban

A pünkösdi búcsúra készülve a szervezők, a csíksomlyói ferences rendház szerzetesei idén is hasznos tanácsokkal látják el a csoportosan, keresztaljákkal vagy egyénileg érkező zarándokokat.

Mind a régi, mind a felújított búcsújárások rendjében megkülönböztetett szerepe van a kordonnak, a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium diákjai által tartott mozgó kötélkeretnek, amelyen belül a hagyományos egyházi jelvényeket, a Kisbazilika jelvényt és a labarumot viszik, és amelyen belül liturgikus ruhába öltözött papság vonul a kegytemplomtól a két Somlyó-hegy közötti nyeregben található oltárhoz. A kordon előtt vonul idén is a gyergyóalfalvi keresztalja, a Segítő Mária Gimnázium diákjai, tanárai és kórusa, a különböző szerzetesrendek és lovagrendek képviselői. A kordon a kegytemplom előtti térről 10.30-kor indul a hagyományos útvonalon a Salvator-kápolnához, onnan pedig az oltárhoz.

A Hármashalom-oltár előtti térségen a keresztalják a tájegységeket jelölő táblák körüli, kordonnal bekerített területen kell elhelyezkedjenek. Karszalagos rendezők segítenek itt a tájékozódásban. Az ünnepi szentmise 12.30-kor kezdődik.

A szervezők tájékoztatnak arról is, hogy a búcsú napján reggel 5.30-tól gyónási és áldozási lehetőséget biztosítanak a kolostor négyszögletű udvarában és a kegytemplom előtti téren. Jó, ha a korábban érkezők kihasználják ezt a lehetőséget. A nyeregben is lehet szentgyónást végezni, a tájegységek számára fenntartott területek közötti folyosókon fehér zászló jelzi a gyóntató papok hollétét.

A kegytemplomba való be- és kivonulást is szabályozzák erre az alkalomra: a templomhajó jobb oldalán kell előmenni az újonnan érkezőknek, kifelé pedig a bal oldalon kell haladni, helyet adva az újabb csoportoknak.

Tekintettel arra, hogy a csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom felújítás alatt áll, az itt szokásos szombat esti csángó misét idén a kegytemplomban tartják este hét órától.

A ferences barátok felhívják mindenki figyelmét, hogy a búcsú vallásos esemény, ezért kérnek mindenkit, hogy az alkalomnak megfelelően viselkedjenek. Ugyanakkor a búcsú minden résztvevője egyenlő értékű zarándok, ugyanolyan jogok és kötelességek illetnek mindenkit.

Takács Éva

Hargita Népe

Pünkösdszombat titka

A csíksomlyói csodatevő Mária kegyszobra

Megszentelt hely Csíksomlyó. Már az a tény, hogy évente több tízezer, több százezer ember összegyűl egy helyen és együtt imádkozik, megszenteli a helyet. S teszik ezt a székelyek, a környékbeli katolikusok immár több mint fél évezrede: IV. Jenő pápa állapította meg egy 1444-ben keltezett körlevelében „a hívek nagy sokasága szokott összejönni ájtatosságnak okából és gyakorta nem szűnik odagyűlni, Máriát tisztelni”, ezzel indokolva a templom építésének szükségességét, búcsút engedélyezve a jótevőknek. A pünkösdszombati fogadalmi búcsút pedig 1567 óta tartják. A csíksomlyói csodatevő Máriát, a kegyszobornak helyet adó kegytemplomot azóta is folyamatosan, nem lankadó áhítattal keresik fel a hívek. Hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt. A legtöbben viszont kétségtelenül a pünkösdszombati búcsún vannak.

Aki még nem vett részt a csíksomlyói pünkösdszombati búcsún, az nem tudja, nem tudhatja, mit jelent a hely szelleme, annak kisugárzása. Azt csak érezni lehet, magyarázni alig. De nem is kell. Racionális, mindenre ésszerű magyarázatot kereső világunkban szükségünk van a megmagyarázhatatlanra, a hitre, a meggyőződésre, az érzelemre. Szükségünk van a magunkba fordulásra, az önvizsgálatra, mint ahogy szükségünk van az egymásra figyelésre, egy közösséghez való tartozás élményére.

Ezek együtt jelentik Csíksomlyó vonzerejét, kisugárzását, titkát.

S e titok sok embert vonz.

Ilyenkor a legtöbb csíkszeredai lakásban vendégeket fogadnak: rokonokat, barátokat, ismerősöket, vagy szállást kereső ismeretlen zarándokokat. Vendéget fogadnak a különböző intézmények, közületek, önkormányzatok. S ilyenkor derül ki, hogy mennyire szorosak a civil szervezetek közötti kapcsolatok: hagyományőrző csoportok, szakmai szervezetek, oktatási intézmények fogadják a testvérszervezetek, partnerintézmények képviselőit. Megpezsdül a város és környéke, s telt ház van már több hónapos előzetes egyeztetés alapján valamennyi vendégfogadó vállalkozásban: panziókban, szállodákban, kulcsos házakban is. Immár közhely, hogy Csíksomlyó 150 kilométeres körzetében a pünkösdszombati búcsúra érkező zarándokok fogadására hozták létre a vendégfogadó egységek zömét, visszatérő vendégkörük jelentős hányada pedig a zarándokok köréből kerül ki.

A sok vendégnek mindenki a kedvében akar járni, így számtalan rendezvényt szerveztek, szerveznek a városban és a környékbeli falvakban, új értelmezést adva a búcsúkkal járó sokadalom fogalmának.

S ez így van rendjén. Rendjén van mindaddig, míg nem vonják el a figyelmet a pünkösdszombati zarándoklat lényegéről. Rendjén van, míg a búcsút nem tekintik politikai felvonulási terepnek, nem tekintik majálisnak és pikniknek. Rendjén van, ha a gazdag rendezvénykínálat a búcsúra való ráhangolódást szolgálja, ezáltal is hozzájárulva ahhoz, hogy Csíksomlyó – a temérdek zarándok imája révén – megszentelt hely legyen.

Sarány István

Hargita Népe

oferta.ro