XIII. Szeben Megyei Magyar Napok - MŰSOR

2011. október 14-23.

Tizenharmadik alkalommal szervezik meg a Szeben Megyei Magyar Napokat. A műsorsorozatot több Kovászna megyéből érkező kulturális műsor gazdagítja ebben az évben. Ugyanakkor az Összetartózunk programnak köszönhető az is, hogy idén kisebb településekre is eljutnak a magyar kultúrának olyan előadásai, amelyek magyar értékkel gazdagítják a helyi kisközösségeket. Az Összetartózunk program célja, hogy a székely megyék kulturálisan támogassák a kisebb számban magyarok által lakott megyéket, településeket. Szeben megye Kovászna megyével kötötte meg az együttműködési megállapodást melynek értelmében a Szeben megyei főszervező-partner az EMKE.

Magyar Napok_b

 

A Szórványban élők identitásának erősítése kiemelten fontos a Szövetség számára

A Szeben megyei RMDSZ választmány tagjaival és a magyar tisztségviselőkkel találkozott a medgyesi Millenium Házban Kelemen Hunor szövetségi elnök, Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke és Nagy Zoltán államtitkár, a Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat megnyitója előtt.

Balázs Béla, az RMDSZ Szeben megyei elnöke bemutatta a megyei szervezet jelenlegi prioritásait, külön kiemelve az anyanyelvű oktatást és a népszámlálást érintő problémákat.

Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai helyzetelemzésében az RMDSZ kormányzati prioritásait ismertette, kitérve a jövő évi politikai kihívásokra, majd részletesen elemezte a választási törvény módosításával és a közigazgatási átszervezéssel kapcsolatos RMDSZ álláspontot.
A Romániai Demokrata Szövetség fenntartja az arányos képviseletet biztosító vegyes választási rendszer bevezetését. A Szövetség által a koalíciós partnerek elé terjesztett javaslat szerint a képviselőházi mandátumok 55-60%-át egyéni választókerületből, a többi mandátumot az országos listáról lehetne elnyerni, amelyre hasonlóképpen szavazni kellene. „Az RMDSZ javaslata szerint az országos listán csak olyan jelöltek szerepelhetnének, akik az ország valamely egyéni választókerületében is megméretkeznek” – tájékoztatott a szövetségi elnök. Hozzátette, hogy az RMDSZ csökkentené a Szenátus létszámát is: az ország összes megyéje két-két szenátori mandátummal rendelkezne, Bukarestben pedig minden kerület kapna egy szenátori mandátumot, amelyeket akár csak kizárólag egyéni választókörzetekben lehetne kiosztani.

Kelemen Hunor ugyanakkor méltatta az Összetartozunk programot, amely által a szórványban és a tömbben élő magyar közösségek összekötő hidat kovácsoltak egymás között, valamint értékelte a szebeni választmány tevékenységét. „Az elmúlt években számtalanszor bebizonyították, hogy megfelelő helyi politizálással sikerül magyar iskolát újraindítani, magyar érdekeltségű műemlékeket rendbe hozni, részt venni a helyi önkormányzatok munkájában annak ellenére, hogy az egyik legkisebb erdélyi magyar közösségről van szó” – emelte ki a szövetségi elnök.

Winkler Gyula üdvözölte a szövetségi elnök méltatását az Összetartozunk program kapcsán, majd a szórványközösségek prioritásairól beszélve, kiemelte a Szórvány-Székelyföld együttműködés jelentőségét, hangsúlyozva, hogy a program folyamatosan gazdagodik.

A 13. alkalommal megszervezett Szeben Megyei Magyar Napok megnyitóján mondott ünnepi beszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözölte ezt a kiemelkedő kulturális eseményt, amelyet a Szeben megyei magyarság évről-évre megszervez, és amelynek támogatása az RMDSZ számára is kiemelten fontos. A szövetségi elnök a hamarosan sorra kerülő népszámlálás kapcsán arra bíztatta az összegyűlteket, vállalják bátran nemzetiségüket, anyanyelvüket. „Nekünk, magyaroknak, sokkal fontosabb ez az összeírás, mint másoknak. Tudnunk kell, hogy hányan vagyunk, hányan élünk itt, Erdélyben, szerte az országban. Sok minden függ ettől: az, hogy élhetünk-e az elkövetkezőkben eddig megszerzett jogainkkal, és az is, hogy szerezhetünk-e ezek mellé újabbakat, olyanokat, amelyek igenis szükségesek ahhoz, hogy teljes életet éljünk itthon, szülőföldünkön. Fontos tehát, hogy mindenki büszkén és bátran vállalja magyarságát, hiszen csak így tudjuk ismét bebizonyítani, hogy itt vagyunk, erősen és egységesen, magyarként” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. A Traube Művelődési Házban megtartott rendezvényt megtisztelte jelenlétével Medgyes román nemzetiségű polgármestere is.

„Krassó-Szörényből elindulva, Hunyad és Szeben megyén keresztül egész Besztercéig, nekünk kis létszámú magyar közösségként erősítenünk kell, hiszen ellenkező esetben a ma még biztonságos jövővel rendelkező, erősebb közösségek is veszélybe sodródhatnak. Ezt a szórványra való odafigyelés és a hatékony szórványpolitika küszöbölheti ki. Büszkén állok a medgyesi magyar közösség elé, hiszen a Hunyad megyei Csernakeresztúrról érkező táncosok ma esti előadása is mutatja, hogy a szórványközösségek közti együttműködés is egyre erősödik” – mutatott rá az összefogás jelentőségére Winkler Gyula beszédében.

A 13. Szeben Megyei Magyar Napok idén 10, magyarok által is lakott településen, 19 helyszínen zajlik, a tíz nap alatt közel 30 eseményre kerül sor.

Szövetségi Elnöki Hivatal Sajtóiroda


További műsor:

Október 17 – Hétfő

11:00 Gyermekszínház - óvodásoknak és elemi iskolásoknak, Medgyes, Báthory István Általános Iskola

18:00 Trambulin színház előadása - Vízakna, Református Parókia

 

Október 18 – Kedd

18:00 Nyugdíjas Klub - Medgyes, Millennium-Ház, Horváth Arany könyvbemutatója, Rus Magdolna szalmafonat kiállítása

 

Október 19 – Szerda

18:00 „Üvegtigris 3“ - Medgyes, Mediensis Mozi (volt Central Mozi), 16 éven felülieknek ajánlott film

 

Október 20 – Csütörtök

18:00 Medgyesi Magyar Esték - Medgyes, Millennium-Ház, Seician Ildikó történelem szakos tanár előadása: „Az `56-os magyar forradalom“

 

Október 21 – Péntek

18:00 Nagybaconi Néptánccsoport előadása - Mihályfalva, Kultúrotthon

20:00 Nagybaconi Néptánccsoport előadása - Kiskapus, Kultúrotthon

20:00 Ifjúsági buli – Medgyes, Traube borpince, fellép Bajka Brigitta énekesnő

 

Október 22 – Szombat

11:00 Kézműves tevékenységek és könyvvásár - Medgyes, Római Katolikus Plébánia

16:00 Asztalitenisz bajnokság - Medgyes, Romgaz Asztaltenisz Klub

18:00 Háromszék Néptáncegyüttes előadása - Nagyszeben, Szakszervezetek Művelődési Háza

19:00 Nagybaconi Néptánccsoport előadása - Küküllőalmás, Kultúrotthon

19:00 Dancs Annamari koncert, Holovacsko Zsolt humorista fellépése – Medgyes Traube terem

 

Október 23 – Vasárnap

11:00 Kézműves tevékenységek és könyvvásár - Kiskapus, Római Katolikus Plébánia

17:00 A Nagybaconi Néptánccsoport előadása - Oltszakadát, Evangélikus Parókia

18:00 Zárórendezvény - Medgyes, Traube terem, fellép a Háromszék Néptáncegyüttes


oferta.ro