Civil Fórum Konferencia

Marosvásárhely, 2011. november 4-5.

2011-ben újra megszervezésre kerül a Civil Fórum Konferencia, immár 12. alkalommal.
A konferencia a romániai magyar civil szféra legfontosabb szakmai fóruma, ahol rendre 250-300 civil szervezet képviselője találkozik és tanácskozik.

Logo_01_b

Ebben az évben konferenciánk témája a Fenntartható civil társadalom. A civilek társadalmi szerepe a rendszerváltás óta folyamatosan erősödik, mind több kérdésben és területen alakul ki társadalmi munkamegosztás az önkormányzatok, az állami szervek és civilek között. Az új szerepre fel kell készülni, és ez azok számára jelent igazán nagy lehetőséget, akik civilként egyedül, vagy szinte egyedül működnek. A civil szervezeteink jelentős hányada kis településen, a végeken működik, akik számára helyben tanulási lehetőség alig mutatkozik. A Fenntartható civil társadalom témakör olyan kérdéseket ölel fel, amelyek konkrét segítséget jelentenek a civilek számára a mindennapi életben. A plenáris ülés keretében elméleti, általános előadásokra kerül sor, ezekről neves előadók értekeznek, a szakmai műhelyekben ezeket lebontják, pozitív példák és gyakorlatok kerülnek bemutatásra és megbeszélésre.

A fenntarthatóság a modern társadalom meghatározó kérdése ez közismert. Az már kevésbé, hogy sok szociális területről az állam szinte teljes mértékben kivonul, átadja kiszervezi a feladatait, és a feladatokat civilek veszik át. Tehát meghatározó fontosságú társadalmi méretekben, hogy mennyire hatékony a civilek forrásfelhasználása, milyen kapcsolatok működnek gazdasági szereplőkcivilekönkormányzatok között, mert ezekből partnerségi alapon egy-egy térség gazdasági-társadalmi fellendülését elősegítő programok, projektek születhetnek.


A Civil Fórum általános célja, hogy alkalmat biztosítson az erdélyi civil szervezeteknek évenkénti rendszeres találkozásra, esélyek és problémák megvitatására. Azáltal, hogy konferenciánkat minden évben szakmailag elismert civil szervezetek vezetői és tudományos hitelességű előadók fémjelzik, az általuk tartott előadások, beszélgetések, bemutatók és műhelymunkák során olyan tudásanyagot adnak át a résztvevőknek, amely segíti őket mindennapos munkájukban, hatékonyságukban, a tájékozódásban és kapcsolatépítésben. Miként az idei konferencia címe is jelzi elsőrangú számunkra a partnerségek erősítése, igény szerinti alakítása. Tapasztalatok szerint a Civil Fórum erre is nagyon jó lehetőség. Célunk az is, hogy a civil szervezetek adják át egymásnak tapasztalataikat, ismereteiket, így építve a kapcsolatokat, tudástárat. Erre is lehetőséget jelent a Fórum.


A Civil Fórum munkálatai az idén is a megszokott rendben zajlanak, délelőtt plenáris előadások és vitafórum, majd ezt követően szekcióülések és az ezeket követő összegzés ismét plenáris ülés keretében.


A plénumban elhangzó témafelvezető előadásokat követően szekciókban fog folytatódni a munka, ahol a felvetett területeken konkrét szakmai tanácskozás fog zajlani. A témakörök a következők:


Civil menedzsment

Humán erőforrás és önkéntesség
Magyar intézmények a végeken
Civil feladatok és oktatás
Támogatások piaca

A Civil Fórum résztvevői a rendezvényen szerzett tudással és kapcsolatokkal a közjót szolgáló munkájukat, valamint szervezetük anyagi fenntarthatóságát javíthatják. A rendezvény által nyújtott együttműködési lehetőséggel az általános, mindannyiunkat érintő pénzügyi nehézségekkel és feladatokkal is megbirkózhatnak.



Társszervezők:
Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Diakónia Keresztyén Alapítvány Kolozsvári fiókja, Báthory István Alapítvány, Téka Alapítvány, Magyar Ifjúsági Tanács

Támogatóink:
Bethlen Gábor Alap, MOL Románia, Richter Gedeon Románia, Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, Maros Megyei Tanács, Communitas Alapítvány

Helyszín:
Marosvásárhely, Deus Providebit Ház
Időpont: 2011. november 4-5, péntek-szombat.

oferta.ro