Nagyszeben környéke > Oltszakadát

SZ A K A D Á T - EGY SZEBENI MAGYAR SZORVÁNY, III. rész

Vámszer Géza

TÖRTÉNELMI    EMLÉKEK

Vannak a községnek műtörténelmi értékű épületei s tárgyai amelyek részben kiegészítik a történelem hiányzó adatait. Ilyenek a keresztény kor előtti népektől megmaradt leletek, elsősorban a magyar templom környékén állott római vár romfalai és e korral kapcsolatosan talált tárgyak, a három keresztény templom és azok berendezési tárgyai és kegyszerei.

A VÁRFAL ROMJAI

Az is lehet, hogy a rómaiak előtt is élt e helyen kultur-nép, amelynek szintén volt itt erődítése. Római téglát (33X25-5 cm. méretben és 6-5 cm. vastagságban) többet is találtam a várfalak közelében, Lup Jordán pedig szántás kőz-ben a falu keleti határában római fegyverekre bukkant, ame-lyeket a szebeni múzeumokban helyeztek el. A Bruckenthal-múzeumban még a következő Szakadat határában talált régé­szeti leleteket őrzik: 1. szürkészöld szerpentinkőből faragott kőbalta-töredéket, 2. szürke mészkőből egy angyalt (Victoria) ábrázoló reliefet, 3. mozsár célját szolgáló töredéket. Hogy a vár csakugyan római castrum-e és falai egyenes irányban, tehát négyszögalakban húzódnak-e a föld alatt vagy görbe, ovális alakban, azt megállapítanom ugyan nem sikerült, de tekintve a római leleteket és azt a körülményt, hogy a római út itt vezetett keresztül, s hogy e pont jó védelmi hely, elég biztosra vehetjük, hogy római várral van dolgunk. A várfala­kat a 29-es, 3l-es, 33-as, 37-es, 38-as és 317-es számú házak, illetve telkek alatt lehet észrevenni.

Körülbelül egy méterre a föld felszíne alatt, sőt, állítólag a templom északi oldala felől is, a templomkertből délkeleti irányban alagút vezetett, amelynek végén egy bástya állott. Ennek az alagútnak kőfalait és mészkötéseit több helyen észreis vette néhány éberszemú lakos. Állítólag nyugati irányban is lett volna egy bástya, de a helyét nem tudták megmutatni. | A templom északi oldalán találtak egy szűk, de mély üreget. Néhány év előtt vasrudat eresztettek belé, de azt elnyelte a mélység. E helyen sejtik az alagutat. Mindenesetre a várfal­nak és az alapoknak romjai, valamint az egész őskori telep s az ott elrejtett leletek megérdemlik, hogy egyszer szakszerű ásatást folytassanak, amely nemcsak erre a községre és múlt­jára, hanem az egész Vöröstoronyi-szorosnak és az Olt folyó-nak akkori védelmi rendszerére világosságot vetítene.

AZ EVANGÉLIKUS MAGYAR TEMPLOM

A községben három templom van, amelyek közül a magyar evangélikusoké a legrégibb (13-ik század) és művészettörté-netileg is a legértékesebb, míg a két román templom a 18-ik

században épült egyszerűbb falusi templom. Kápolna nincs, csak a falun kívül egy dombon látszanak egy régi remetelak romjai.

A magyar evangélikusok ódon templomán már messzi­ről látszik, hogy majdnem a falu keletkezése óta hirdetik benne Isten igéjét. Sok vér, sok pusztulás emléke tapad ,e kövekhez, melyek szemtanúi  voltak egy maroknyi magyar sziget küzdelmes életének s annak a vagyont, vért, önfel­áldozó bátorságot kívánó szerepnek, melyet e falu magyar­sága őrhelyén tudatosan magára vállalt.

A templom hatalmas mérete szinte kiáltó ellentétben van a hívők kisszámú csoportjával, mely az istentiszteletre hívó harangszóra összegyűl. Szívbemarkoló szimbóluma az egész szakadáti magyarságnak, hogy az építkezéskor három­hajós nagy templomra volt szüksége, míg ma már csak a fő-hajó van meg, az is túlnagy. Ahogy fogyott a hívők száma, úgy kisebbedett a templom. Az oldalfalakat lebontva, a fő-hajó félköríves árkádsorait befalazták, de még így is csak sátoros ünnepeken telik meg, mikor a falu magyarságának apraja-nagyja ünneplő ruhában, ünneplő arccal és lélekkel ott zsong három kulturvára: a templom, papilak és iskola körül. Ha ezt az ünneplő, komoly csoportot így együtt látjuk, akkor egy pillanatra eltűnik a különbség a jelen és a múlt között. Akkor megint mindent szépnek, jónak, biztatónak látunk s a repedezett, fakó templom — itt-ott omladozó vakolatával — mintha szintén ünnepi mezt öltene. A kis magaslatra egymás mellé épített három épület biztatóan emelkedik ki az egyszerű lakóházak közül s a sűrűn ültetett zöldelő fák egy virágzó jövő előtt álló, sziklaszilárd, boldog és megelégedett magyar sziget képét mutatják.

A lakosság a templom múltjáról igen keveset tud, fel­jegyzések is alig vannak. Szájhagyomány szerint a templomot a helyén állott vár köveiből építették fel. Állítólag egy idő­szakban kényszerűségből szalmával volt fedve és menyezete gerendás volt. Azt is mondogatják, hogy a templomot föld­rengés, máskor égések rongálták meg s így hosszabb időre hasznavehetetlenné vált, amikor aztán kecskéket is őriztek falai között. Valószínű, hogy ezek a rongálások a török—tatár pusztításoknak voltak következményei, amikor a lakosság is megfogyatkozván, a régi díszes és nagy háromhajós templo­mot ideiglenes tetőzettel látták el.

Szájhagyomány szerint a templom és torony faragott köveit a szomszédos veresmartiak egyszer elhordták, de csak félútig vihették el, mert egy szebeni úr tudomást vevén erről, eltiltotta őket a továbbviteltől s így a köveket letették az út felén a Szakadát és Hortobágyfalva közti Kazák-tetőn a három kereszt mellett. A köveket már befödte a föld, de azért a kőrakás nyoma látszik.   Mások szerint  a   veresmartiak a kövek egy részét hazavitték falujukba, ahol ezeket beépítet­ték házaikba, sőt a templomba is.

A nép képzelőerejét nagyon foglalkoztatja templomának multja s az egyes érdekes részletek feltárásától régi titkok napfényrekerülését, esetleg elrejtett kincsek megtalálását reméli. E felfogáshoz sokban hozzájárult, hogy már több szak­ember járt a faluban, aki a templomot alaposan megvizsgálta, lerajzolta és némely helyen meg is kopogtatta. Pontosan tud­ják azok neveit és ottlétük időpontját is. Legmisztikusabb előttük Halavács Gyula régésznek párnapos munkája, aki 1914 nyarán volt ott és biztosra ígérte, hogy pénzt szerez és szak­szerű kutatást és restaurálást fog a templomon végezni, mert szépnek és „értékesnek" találta. Szomorúan fejezik be mon-dókájukat az emberek, hogy közbejött a világháború kitörése, azután az impérium változása és így Halavács tanár úr nem jöhetett vissza, hogy a „kincseket" feltárja.

A templom egyike azoknak a nagyméretű 13-ik század­beli románstílű templomoknak, amelyeket e szász vidéken elég gyakran találni. így a közelben levő feleki, holczmányi és alczinai templomok feltűnő hasonlóságot mutatnak a szakadáti-val, főként a románstílű háromhajós alaprajzot, a tornyot és a toronyalatti kapu oszlopos, díszesen faragott kőkeretét illető— leg. Leginkább a feleki templom hasonlít a szakadátira, úgy, hogy bizonyosra lehet venni nemcsak az építkezési idő, hanem az építőmester azonosságát is.

Eredeti románstílű része sok van e templomnak.   így a szentély és középhajó falai, a torony fala, a toronyalatti be-járat gazdag kőfaragása és egyes oszloppárkányok. Körülbelül a 15-ik században csúcsíves stílusban átformálták az ablako-kat és azok között támpilléreket helyeztek el kívülről.

A templom külseje eléggé repedezett és elhanyagolt álla-potban van. Déli oldalán a torony mellett a 2-ik és 3-ik szlop között két 1.90 méter magas kőoszlop van befalazva. Azt beszélik, hogy e helyen lejárat vezet a templom alá. A szentélybeli nagy ablak alatt pedig egy megrongált félkör­íves ajtókeret kőfaragványa látható, de az ajtó maga be­falazott.

Legszebb része a templomnak a nyugati, toronyalatti kő­ből kifaragott ajtóbejárat. Ez eredeti románstílű állapotában maradt meg. Három hasábszerű pillér közé helyezett két kerek, oszlop tagolja az ajtó mindkét  oldalán.   A díszesen faragott oszlopfejek erősen megrongáltak. A kerek oszlopok feje fantasztikus emberi és állati, főként madár- (griff) alakokat ábrazol, míg a négyszögletű pillérfejek dísze sokágú hegyes levélminta. A díszes oszlopfejek fölötti párkányon két-két angyal alak nyugszik.   Az alakok  nagyon kopottak és a többször mészréteg is eltorzította őket. Az ember órákig el tudja nézni a kőfaragásokat, mert kíváncsian keresi a formák, az alakok megfejtését, de sajnos, minden homályban van,  csupán egy madárnak félig ép alakja vehető ki elég jól. Főleg az idő rongálta e faragásokat, mert alig száz éve rakhatták csak föléje a mai tetőt, de a szándékos emberi vandalizmus végezte a főpusz-títást. Érdemes lenne itt a mészréteget szakszerűen lekaparni, hogy a kőfaragás részletei jobban kivehetők legyenek. 1790-ben építették át a   templom  nagyrészét barokkstílben.   A 19-ik század végén is elég nagyszabású javítások történtek, ame­lyek általában megbontják a templom eredeti stílusát, de azért a templom régi jellegét eléggé megőrizte.

A tornyot 1892-ben a Gustav Adolf evangélikus szász egyesület anyagi támogatásával hozták rendbe. Egy 1870-ből való feljegyzés szerint a templom falán egy régi évszám volt, de bemeszelték.

Adriányi Adolf lelkész a szakadáti egyházközség nevében 1912-ben egy, a magyar testvérekhez intézett felszólítást nyomatott és küldött szét az országban. Ebben leírta a község történetét, az ottani magyarság szomorú helyzetét és segít­séget kért a düledező régi, de müértékkel bíró magyar temp­lom megmentésére. Hogy ez a segélykérő felhívás eredmény­nyel járt-e, azt nem tudjuk.

A torony feljárata az északi oldalról vezet fel, magában a vastag toronyfalban, de a régi feljárat jórésze be van falazva. A torony mai mérete a templomhoz viszonyítva igen alacsony­nak, tömzsinek hat s különösen, ha a régi háromhajós temp-lomhoz  odaképzeljük az alacsony tornyot, mindjárt keressük «nnek az aránytalanságnak az okát. És meg is találjuk, ha a torony belsejében fent  tovább kutatunk. A fal felső, befejező része, amelyre a toronysisakot felrakták, szokatlanul egyenlőt-len, nem vízszintes.   A mai toronyablak fölött 1—2 méterrel látható a régi, rendes  ablakoknak befalazott  mélyedése, de még a régi legfelső emelet padló-gerendáinak a falban hagyol helye is  fellelhető,  amennyiben  a  szemben lévő két falban 3—3 lyuk van. E felett láthatók még a részint csak kívülről befalazott régi világítórések is.   A torony tehát jóval maga­sabb lehetett.

Toronyórának nyoma sem látszik, pedig egyesek sze­rint volt. A háború előtt Szakadatnak három harangja volt, de kettőből ágyút öntöttek. Ma két harangja van a templom­nak. Egyik 1828-ból, a másik 1800-ból való. Az előbbit 1924-ben András D. János volt bungárdi lelkész közbenjárására az evangélikus püspök ajándékozta Szakadatnak a felhagyott bungárdi evangélikus templomból, kárpótlásul a háború alatt elvitt harangokért.

A templom fala nagyrészt az eredeti 13-ik századbeli fal. A szentélyzáródás a régi félköríves alakban maradt meg, úgyszintén e korból valónak látszik a diadalívnek a szószék feletti pillére és annak párkánya is. Ennek bizonysága a pad­láson is látható, ahol a mai diadalívtől keletre, körülbelül 60 centiméterre, a réginek nyomai ott vannak még mindkét olda­lon. A hajónak mai barokk dongaboltozata felett a padláson megtalálhatjuk a régi hajó falának körülbelül egy-másfél méteres bevakolt és bemeszelt részét, ami azt bizonyítja, hogy a hajó valamikor, valószínűleg a reneszánsz lapos menyezet idején, magasabb lehetett. A hajónak keleti háromszögalakú oromfala és a szentély feletti oldalfal vakolatlan tégla, ami a padláson látható. A téglák mérete 4X13X18 centiméter, tehát körülbelül a gótikus korból valók.

Az ablakok mind csúcsívesek s régi hatszögletes üve-gecskékből vannak hiányosan összerakva. A mellékhajók árkádos pillérei románkori emlékek és kívül, ha töredezve is, de jól láthatók kőpárkányukkal együtt.

Az oltár barokkstílű, két oldalt két-két oszloppal, amelyek között Szent Pál és Szent Péter színes faszobrai állanak. Az oltár közepén egy nagyméretű vászonra festett barokkos olaj­festmény van. Krisztust ábrázolja a kereszten, alatta Mária és János apostol.   A kép művészi kéz munkájára vall.

Az orgona a 19-ik század első éveiből való, egyszerű, rokokószerű faragványokkal. Az orgonás háttal ül a híveknek. A kórus U alakban fogja körül a templom nyugati részét. A kórus oldalán kazettaszerű deszkázat van, amelyeken régi festés nyoma látható.

A szószék kőépítmény, csak felső párkánya van tölgy­fából. A szószék sisakja egyszerű fenyőfából faragott, illetve fűrészelt és színesen festett népies munka, a következő fel­irattal: „Zum Andenken vevehret von Michael und Elisa-betha Krauss. 1708." (Krauss M. valószínűleg papja vagy tanítója lehetett a községnek.)

Van a templomban egy szép, díszes, festett padocska, továbbá néhány régebbi rendes pad s egy lelkészi pad, ezek 1816-ból valók. Koszorúba festett virágdísz van rajtuk. A többi pad és a templom belső bútorzata eléggé egyszerű és toldo-zott-foldozott, de még a dísznek szánt és a menyezet felől lelógó zászlók sem teszik barátságosabbá a fehérre meszelt templom belsejének rideg hangulatát.

Négy zászló van a templomban elhelyezve, de egyik sem képvisel művészi értéket. Az egyik 1841-ből való, a többiek újabbak. PODEA említ még két zászlót, egyet 1708-ból, egy másikat 1812-ből, de ezek ma nincsenek már meg. Az utóbbi­nak magyar felirata volt és egy 12 éves szakadáti fiút ábrá­zolt „szász" viseletben, aki fiatalon halt meg. Gergely Mihálynak hívták s emlékére adományozták e zászlót a templomnak.

Érdekes népi munka még egy tölgyfából faragott 90 cm. magas persely, amely piros, zöld és kék színű.

Volt a kóruson a falra akasztva sokideig egy címeres régi nemeslevél, de ezt az utóbbi években eltüntette valaki. Állítólag Gunibald v. Löwenberg nevére szólott és egy fekete­sárga osztrák lobogó volt ráfestve.

Az egyháznak volt egy 14-ik századbeli műértékkel bíró szép kelyhe, amelyet 1897 július 7-én elismervény ellenében megőrzés végett a szebeni Bruckenthal-múzeumnak adtak át. 1913-ban egy budapesti kiállításra is felvitték. A kehely ezüst­ből van, kívülről aranyozva, a csésze belülről is. Magassága 162 miliméter, súlya 247 gram. Valamivel a félmagasság felett egy keskeny szalag övezi körül a csészét, amelyre minuscel-betükkel a következő felírás van bevésve: „auf got— Mária — hilf — auf got—". Nem tekintve az email kopását és kisebb ütődéseket, elég jó állapotban van.

Ma is az egyház tulajdonában a papilakban található 3. ón-edény: egy oltári áldozó tányér 1707-ből, egy ón-kanna 1736-ból és egy kisebb ón-kanna a 17-ik századból.

Tamás Péter (66 éves) volt egyházfi elbeszélése szerint kb. 1900-ban a templom szentélyében az ablak felöl délre egy alkalommal felszedték a padlót s alóla kiásták a jó puha földet. Két és fél méter mélységben deszkakoporsóra akad­tak. A halott mellén egy hamuvá vált színes szemfedőt találtak, amelyhez ha hozzányúltak, szétesett. A halott mellén egy 5—6 cm. hosszúságú aranykereszt fénylett. Hogy hova került, nem tudja senki. Egyesek arra is emlékeznek, hogy a reformáció előttről származó miseruha foszlányait találták volna a sírban. Szájhagyomány szerint a templom bejárata és a kápláni lakás között még a török világban elásták volna a nagy harangot szájával fölfelé s abba a toronyórát, a gyertyatartókat és egyéb egyházi kegyszereket rejtették el, végül pedig a kisebb haranggal fedték be az egészet.

A szakadáti ev. egyház és a hívek tulajdonában sok érdekes és értékes egyházi tárgyú könyv van, amelyek egy­ben bizonyítékai annak, hogy itt már annak idején élénk magyarnyelvű egyházi élet volt. Van egy 1650-ből való Graduále, egy vastag misekönyv, az elején Adiutorium-mal. Címlapja hiányzik. Kottája Gregorián-kotta.(Hogy ez a katolikus szertartáshoz tartozó könyv miként került 1650 után a már protestáns egyház tulajdonába, két módon képzelhetö el. Vagy a szászoknál jóval késöbben lettek protestánsokká, vagy, ami valószínübb, hogy egyes evangélikus egyházak és papok egy ideig még megtartottak nehány katolikus szertartást.) A többi könyv évszáma 1660, 1679, 1726. A 19-ik század elejéről már majdnem minden családban találunk könyvet.

AZ EVANGÉLIKUS MAGYAR PAPILAK

A papilak egy ötszobás, módos kőépület, amilyen parochiák és kúriák Mária Terézia idején szokásosak voltak a Székely­földön és Erdély más területein is. Kőlépcsős, ereszes fel­járatból egy nagyobb szobába ér az ember s ebből jobbra­balra két-két szoba nyílik. Mellette egy különálló nyári konyha, nagy udvar és melléképületek, mögötte nagy kiterjedésű gyümölcsöskert. A papilak nyugati homlokfalán egy vak­ablakban köralakú koszorúban vakolatból a következő felírat van: „1755 megujjitatott anno 1824 mens. 15 Sept." A ké­ményen pedig szép formás vakolt betűk  olvashatók: „1882. T. R. J. Ur lelkész." (Tiszteletes Rozsonday József.) A másik kéményen csak „1842" évszám áll.

A templomtól északfelé néhány méterre van az 1860-ban épült iskola épülete a kápláni lakással, amelyet ma, nem lévén káplán, a Reifeisen-bankegylet használ. Itt van el­helyezve a könyvtárszekrény is.

A GÖRÖG-KELETI ÉS A GÖRÖG-KATOLIKUS ROMÁN TEMPLOM

Ma a község románlakta részeiben két román templom van. Mindkettő a 18-ik század második felében, 1753-ban és 1794-ben épült, a kornak megfelelően egyszerű barokk-stílban. A községtől kb. 3 kilométerre a „Coasta Mánástirii" nevezetű dombon körülbelül 60X63 öl nagyságú területen egy kolostor állott amely köböl épült. Még 1772-ig lakott benne egy remete. 1800 körül összeomlott, köveit szét­hordták és lakóházakba építették be. 1840-ig még lát­szottak a romok. PODEA szerint kövein görög írás volt. öreg emberek a kolostort igen gazdagnak mondják. A szer­zetesek görögök és románok voltak, akik képek festésével foglalkoztak. E hellyel kapcsolatosan a nép nagyértékű kincsek­ről tud.

Szájhagyomány szerint a községben egy fakápolna is állott, amelyet az Olt túlsó oldaláról szállítottak át, de hogy ez a kápolna a községnek melyik helyén állott, azt nem tudni. 1670-ben épült első kőtemplomuk. 1700 táján a görög-katolikusok ezt elvették. 1733-ban szinte az egész románság görög-katolikus volt a községben. Templomuk és papilakjuk volt. A régi kőtemplom helyén a görög-katolikusok 1753-ban kénytelenek voltak egy új templomot építeni, de mivel nem volt vassal átkötve, 1838-ban Ferdinánd császár anyagi támogatásával ki kellett javítani a falakat és a bol­tozatot. 1854-ben fallal vették körül a templomot és a temetőt s a templomot is kijavították.

PODEA szerint a görög-keletieknek egy Mihaiu nevű lelkésze 1700 körül Apaffy Mihály erdélyi fejedelemhez pa­nasszal fordult a „szász" pap ellen. A fejedelem panaszukat meghallgatta. 1703-ban a görög-keletiek igen kevesen voltak és mivel templomukat elvették, magánházban tartották isten­tiszteleteiket. 1759 március havában, mert közben a görög­keletiek száma megnőtt, kidobták a templomból a görög-kato­likusokat és a templomot birtokbavették. Ez gyakori jelenség volt ezidőtájt a szebenmegyei községekben. Ezért a kormány 1761 május 25-én tervezetet adott ki e zavarok rendezésére. Szakadátra is kiszállott egy bizottság, amely ugyan a görög­katolikusoknak hagyta meg a templomot, de 1761 június 2-án telket adott a görög-keletieknek templom, papilak és temető részére. A hívek elvetették ezt a „kegyet" és a saját telkükön építettek egy fatemplomot, amely 1762-ben már el is készült. Ezt 1794-ig használták csak, amikor a mai kő­templomot emelték a fatemplom helyett és szépen ki is festették.

Ezekkel az adatokkal kissé ellentmondónak látszik WIN-DISCH „Geographie Siebenbürgens" című, 1790-ben megjelent könyvének Szakadatra vonatkozó közlése, amely csak magyar evangélikus és görög-katolikus román templomot és papot említ. 1794 óta a görög-keletiek száma állandóan nőtt, úgy,, hogy 1839-ben (LENK von TRAUENFELD,Siebenbürgens...lexicon”Wien,1839.IV. kötet) LÉNK már mind a három templomról és pap­ról tesz említést, a század végén pedig már túlsúlyba kerül­tek, míg a görög-katolikusok csak 20 százalékát alkották a község összes lakosságának.

Ma mindkét román egyháznak temploma és szép papi­lakja is van. Az a telek, amelyen ma a görög-keleti lelkész lakik, Dombi András János lelkész atyjáé volt. A két román templomban több 18-ik századbeli művészies kivitelű szentkép van cirillbetűs felírásokkal. Vannak továbbá a 17-ik és 18-ik századból származó egyházi könyvek, egy 1643-ból, amelyet Iasiban nyomattak s egy 1683-ból, amelybe román nyelven tintával ezt írták be valamikor: „Ezt a prédikáló-könyvet Szászsebesen nyomták 1683 szeptember 7-én nagyságos Apaffy Mihály parancsára és biztatására."

Nyomtatható verzió Nyomtatható verzió    Küldje tovább ismerősének Küldje tovább ismerősének

A kategória további hírei

oferta.ro

Visit Erdélyi magyarok a világban