Nagyszeben környéke > Oltszakadát

SZ A K A D Á T - EGY SZEBENI MAGYAR SZORVÁNY, IV. rész

Vámszer Géza

A    FALU    LAKOSSÁGA

A LAKOSSÁG JELLEMZÉSE

Szórvány néptöredékről lévén szó, nemcsak azt keressük, hogy az ember a táj és a történelem milyen hatása alatt és annak folyamán hogyan alakult, mert egyéb körülmények is befolyásolták fizikai és szellemi életét. Ilyenek: a környezet­ben élő idegen lakossághoz való kapcsolata gazdasági, szel­lemi, vallási és vérségi szempontból. Ha ezeket a körülmé­nyeket nem vesszük kellően számításba, akkor csak téves vagy hiányos eredményt érhetünk el szórványunk tanulmányozásánál.

Nagyon érdekes munka lenne egy ilyen kis szórvány egyedeiről családi táblázatokat felállítani, visszamenve oly messzire, amennyire az anyakönyvi bejegyzések erre lehető­séget adnak. Az így elért eredmény megmutatná a vérkeve­redési arányszámot más vidék magyarságával és idegen nép gyermekeivel, sőt az anyagból következtetni tudnánk a gyermek­áldás vagy hiány okaira, valamint hajlamok, betegségek át-öröklési útjára is.

A szakadáti magyarok közepes termetűek, noha néhány családra a feltűnő magas és erős termet jellemző. Általában inkább világosbarnák. (A szakadáti románok jobbára sötét­barnák, fekete azonban kevés akad köztük.) Arckifejezésük, fejalkatuk a legkülönbözőbb típusokat mutatja. Szívós, egész­séges nép. Mind a férfi, mind a nő sokat dolgozik. Amelyik családban a férfi hiányzik, ott a nő végzi el a férfi nehéz munkáját is. Szellemi képességük és műveltségi színvonaluk az átlagon felülinek mondható. Mindegyik gazda ügyesen intézi saját gazdaságának ügyeit, értelmes, önálló, jó gazdák. Ha nem is olvasnak az átlagos magyar földműves-embernél töb­bet, a világ eseményeit éberséggel és józan megfigyeléssel kísérik.

Szakadátról külföldre a mai nemzedékből csak a háború előtt vándorolt ki néhány magyar férfi. Még a háború előtt-ről három kivándorló   van   kint:   Orsik   György   és   Tamás János Amerikában, Tamás Kovács János Németországban. Orosz fogságba esett s máig sem került haza Tamás István.

Nagyritkán a szegényebb leányok Nagyszebenbe és Buka­restbe mennek szolgálni, de pár év mulva visszakerülnek. A legények közül is alig egy-kettő megy idegenbe, inkább olyanok, akik mesterség után vágynak, de ezek is rendesen visszatérnek és a gazdálkodás mellett folytatják mester­ségüket is.

A községbeli magyarok közül középiskolai végzettségű alig akad. Az utóbbi száz esztendőben az alábbiakról van tudomásunk: Tamás János lelkész és Gergely István tanító a század első felében, András Dombi János bíró a század második felében, míg a század végén ennek fia András Dombi János lelkész és Benedek Istvánné született Pál Anna. A ma is élők közül Koppándi Péter tanító, Kisváti Anna és Pál Erzsébet hivatalnoknők. A helybeli románok közül jóval többen mennek tanult pályára és iparra, ami nem utolsó sorban azzal magyarázható, hogy családjaik szaporábbak, ugyanekkor azon­ban földjük kevesebb s így másutt kell megélhetést keresniök. Ez a jelenség nem új, mert a világháború előtt is, a régi magyar világban észlelhető volt.

NEMZETI ÉS VALLÁSI MEGOSZLÁS

A község román és magyar lakossága külön-külön éli a maga egyesületeiben, táncmulatságaiban és családi körében társas életét. Bár a viszony békés, nincs a két nemzetiség között sem társadalmi, sem gazdasági, sem szellemi vagy kulturális kapcsolat. Legfeljebb kölcsönös megtisztelés céljából néhányan el-elmennek a más nemzethez tartozók lakodalmába, táncmulatságára, ahol azok tiszteletére is huzatnak és táncol­nak román táncot, illetve magyar csárdást. A magyarok egy­más között csak magyarul beszélnek, ámbár románul mindegyik tud. A románok közül magyarul inkább csak azok tudnak, akik a háború előtt a községbeli magyar állami elemi iskolába jártak, vagy ma is a magyarok közé beékelve laknak. A ma­gyarok a falubeli románokkal mindig románul beszélnek, még azokkal is, akik magyarul is tudnak, mert mégis csak jobban beszélik a román nyelvet, mint azok a magyart.

1931-ben 1227 volt a község létszáma,  ebből 991 esik a román lakosságra és 236 a magyarokra. A magyarok tehát az egész lakosság alig egyötödét teszik.

A község vallási megoszlása szerint 1931-ben a románok nagyobbik része görög-keleti (55 százalék), kisebbik része görög-katolikus (25 százalék), míg a magyarok szinte mind evangélikusok voltak (20 százalék). A háború előtti statisz­tikai adatokban találunk elvétve néhány református, unitárius,, sőt katolikus magyart is. Ezek a benősült magyarok, de gyer­mekeik természetesen már evangélikusokká lettek, sőt sok­szor még ők maguk is áttérnek az esküvő alkalmával, alkal­mazkodván a faluhoz. A három szakadáti egyháznak ma saját temploma és papilakja van. A görög-keletiek a feleki,. a görög-katolikusok a vurpodi, míg az evangélikusok a nagy­szebeni esperességhez tartoznak.

A községbeli cigányok   nagyrésze  a   falu felső részén fekvő cigánytelepen lakik,csak néhány család húzódott a falu belsejébe. Számuk mintegy száz (18—20 család), román ajkúak. Saját házaikban laknak, kevés birtokuk is van.   Templomba, iskolába   járnak,   aránylag jóviseletüek, nam lopna k. Vad-házasságban élnek.   Ruhaviseletük a románokéhoz   hasonló. A férfiak  viselete díszesebb,   a   nők   selyem  fejkendőt   és élénkszínű gyöngyöket használnak.  A cigányok szinte mind görög-katolikusok,   amit  azzal  magyarázhatunk  meg,  hogy a görög-katolikusok kevesebben lévén, szívesebben látják őket híveik között és inkább adják meg nekik az egyház kebelén belül   az   egyenjogúságot,  mint   a   túlsúlyban   levő  görög­keletiek.

A magyarok alig keverednek a románokkal. A szakadáti magyar legény vagy falujabeli magyar leányt vesz el, vagy ha nem kap magának való leányt otthon, a szomszédos magyar szórványokról igyekszik feleséget szerezni.(Megvan ez a szokás a dunántúli német szorványok lakói között is, akik magyarrral nem vegyülnek, csak maguk között házasodnak, vagy inkább elmennek a hatodik faluba német feleségért). Néhány vegyes házasság a multban előfordult, de más szórványvidékek­hez viszonyítva, elenyészően kevés. Nőhiány miatt 1860 óta négyizben vettek román vagy szász feleséget. Két­szer más faluból hoztak román leányt a magyar legények,, egyszer falubeli román leányt vett el egy magyar legény, egyízben pedig a magyar legény költözött szász feleségének falujába. Hét évtizeddel ezelőtt Simon György a szomszédos Sárata román faluból nősült. Az asszony megtartotta ugyan haláláig román vallását és viseletét, de a gyermekek magya­rok lettek. Ezidőben hozott Geréb János is román leányt a. Vízakna melletti Alamorról. Ez felvette a magyarok viseletét és magyar templomba is járt. Gyermekeik természetesen szin­tén magyarokká váltak. E két esetben tehát az idegen nő alkalmazkodott. A harmadik vegyes házasság a Veresmartra telepedett András Dombi Péteré, akinek gyermekei ott szász családokba nősülvén, hamarosan elszászosodtak. A negyedik vegyesházasságról az egyházi feljegyzések is részletesen ír­nak. Az egyházi jegyzőkönyv szerint 1860 február 3-án öreg Bálint János fia István két román tanúval megjelent az evan­gélikus papi hivatalban és kijelentette, hogy ő az eddigi „nemzetiségéről és vallásáról" lemond és a román (görög­keleti) vallásra szándékozik átlépni. Négyheti gondolkodási idő letelte után ismét megjelent a tanukkal s megismételte szándékát. így Bálint Istvánt törölték az evangélikus lutherá­nus hívek sorából. Szájhagyomány szerint az egész áttérés bosszú műve volt. Nem adták hozzá a gazdag és tekintélyes András Dombi János bíró Kata nevű leányát s ezért elkese­redésében egy falubeli román gazda leányát kérte meg. E szo­katlan cselekedetéért a magyarok kizárták maguk közül. Tettét később megbánta s amint mondják, búskomorságban halt meg. Bálint Istvánnak Lup családi néven ma is élnek leánya után román unokái.

STATISZTIKAI ADATOK

A község lakóinak létszámáról s szaporulatáról az elmúlt időkben csak igen kevés és hiányos adat áll rendelkezé­sünkre. Ami van, az is pontatlan, ellentmondó és így meg­bízhatatlan. Az egyik adat a családi háztartások, a másik a lelkek számát adja. Egyszer felekezetek, máskor nemzeti­ségek szerint, ami főként az evangélikusoknál, illetőleg a magyaroknál nem mindig egyező, mert néha a lelkészek többgyermekes szász papok voltak és akadtak idegenből benősült magyarok is, akik bár ideiglenesen, de más val-lásuak voltak.

Szakadát nemzetiségi számadatai 1503-tól napjainkig

(Öttagu családot véve alapul, a lélekszám megállapításáért a családok számát öttel szoroztam a ahol csak a lélekszám állott rendelkezésemre, e számot öttel osztva állapítottam meg a családok számát. Az átszámítással nyert hozzávetőleges adatokat a táblázaton zárjelben közlöm. A magyarok számába soroztam az esetleges szász pap és családja statisztikai értelemben lényegtelen adatait.)

Az egész község

A magyarok

A románokk

Az

adatok forrása

Év

család

lélek

család

lélek

család

lélek

száma

száma

száma

1503-1510

30

(150)

a)

1698

149

(745)

19

(95)

130

(650)

b)

1713

126

(630)

c)

1733

220

(1100)

d)

1741

205

(1025)

35

(175)

170

(850)

e)

1746

44

(220)

f)

1750

(179)

893

g)

1869

67

(335)

f)

1880

(228)

1139

(31)

155

(197)

984

i)

1890

(229)

1145

(33)

163

(196)

982

f) h) i)

1900

(236)
Nyomtatható verzió Nyomtatható verzió    Küldje tovább ismerősének Küldje tovább ismerősének

A kategória további hírei

oferta.ro

Visit Erdélyi magyarok a világban