SZ A K A D Á T - EGY SZEBENI MAGYAR SZORVÁNY, VII. rész

Menü

Eseménynaptár

Belépés-Regisztráció

Keresés

Hírlevél

Mai névnap: Júlia, Rita

Feliratkozás hírlevélre

E-mail:

Leiratkozás

« 2012. május »

Vámszer Géza

NYELV, RUHA ÉS LAKÁS

A SZAKADÁTI MAGYAR NYELVJÁRÁS

A magyar nyelvterületektől évszázadok óta teljesen elzárt szakadáti kétszáz és egynéhány magyarnak egészen különleges, még a szomszédos magyar szórványok nyelvétől is eltérő nyelvjárása van, amelynek főként két tulajdonsága érdekes. Az egyik, hogy sok olyan szót és nyelvi sajátságot őrzött meg a régi magyar nyelvből, amely részben kiveszett a többi magyar nyelvterületekről. A másik, hogy mivel a román nyelvet is mindennap használják a román szomszédaikkal való érintkezésnél, számos olyan kifejezést és nyelvi sajátságot vettek át a román nyelvből, amelynek más magyar nyelvjárásban semmi, vagy igen kevés nyoma van.

Á szakadátiaknak ezt az érdekes és egyedül álló nyelvjárását SCHUSTER MIHÁLY nagysinki szász tanárjelölt fedezte fel, s ő is tanulmányozta először szakszerűen. Éveken át több ízben járt Szakadátra és gyűjtötte szorgalommal és bámulatos lelkesedéssel az adatokat, a legfinomabb különbséget is észrevevén nyelvükben. Egy ilyen kerékpáros kirándulása alkalmával 1907-ben tüdőgyulladást kapott és meghalt. Kegyelettel gondolnak még sokan a faluban erre a lelkes és rokonszenves fiatal emberre, sőt több helyen még a fényképét is őrzik. Kéziratos jegyzetei halála után HORGER ANTAL későbbi szegedi egyetemi tanárhoz kerültek, aki azokat áttanulmányozta és a homályos vagy hiányzó részek pótlása végett maga is lement Szakad

átra, ahol elvégezte a Schuster-féle anyag ellenőrzését, rendezését és kis mértékben a pótlását is. így jelenhetett meg ez az értékes tanulmány „A szakadáti nyelvjárás-sziget" cimmel a Magyar Nyelv hasábjain.

Á szakadáti magyarok nyelve hangtani szempontból csak kevéssé tér el a köznyelvtől és a székely nyelvjárásoktól. Van égy érdekes ő-szerű hangja, amelyet „e", „a" és „o" helyett használnak. Az udvarhelyi székely őző nyelvjáráshoz tartozik, de talán a román „á" hatása alatt más a kiejtése,

nem egyszerű „ő". Ezért inkább „e"-nek írjuk. Ez az „6" betű a legérdekesebb hangtani sajátságuk, amelyet főként az „á" hangú szótag előtti „a" helyett használnak. De ennek is különleges szabálya van. Pl. hesznál, képál, készál, szénved, vesárnap. A hangcsere, szótest-gyarapodás és fogyás gyakori. Például: álmis = álmos, innap — ünnep, műnket = minket, ögyvez = özvegy, üdvégy — ügyvéd, bong = gomb, nyi-rentyü = nyirettyü (hegedűvonó), körtövély — körte.

Még szokatlanabb jelenség, hogy egész szórészek elvesznek rokonsági és keresztnevek végén, megszólítások alkalmával. Ez a községbeli románoknál is szokásos. Ilyenek: Any(-ám) kérők kinyeret, Gyere ide te /¥(-ter), Hoa mész te /fé(ta, Kata), Jöszt-ide te /(-lona), Ej bá(-cs\), Kijed (kegyelmed), Ej ap(-ám), Ej nén{-\).

Ha a szakadáti magyar Koppándi néniről beszél, akkor azt mondja: Nönö a Kopándié. Tamás Ilona helyett azt mondja: Ilona a Tamásé. Megszólításkor általában inkább a keresztnevet használják. A románoknál is Jonuja Podea — Ni{á Podii (genitivusban).

Érdekes rövidítések és bővítések fordulnak még elő. így: joho = júh, szurnyica — lándzsa (szurony), férfiat = férfit, úrt = urat, hidni = hinni, forogott — forgott, ugarva — uga-rolva van a föld, futtái = futottál, süttem = sütöttem, lácodik — látszik. Névszóból igeképzés: leképelteti magát = leíény-képezteti magát, masinái = géppel csépeltet, eldgányoz = mulat cigányzene mellett.

A székelyeknél is használatosak a következő helyhatározók : -nitt — hol, -ni — hová, -nól — honnan kérdésre. Például: anyámnitt = anyámnál, Orsiknél = Orsik házából, a papni = a papékhoz ment (papilakba). Ezeket csak akkor használják, ha nemcsak egy személyt, hanem az egész házát értik. Mint a székelyeknél, a felelő helyhatározók felcserélődnek, így: Gyere nálunk (hozzánk), vagy hová megy kérdésre: Gergelynél (-hez).

Természetes dolog, hogy mivel a román nyelvet mindennap használják és tökéletesen beszélik, sok a román hatás is a nyelvükben. Például: A fa gyümölccsel rakvák. Ez ulyan bécsinálva ágy (betolható ágy), széthányvákot = széthányt (fadarabokat), egy szekér megrakva = egy megrakott szekér, vagyon gázunk véve = van vásárolt petróleumunk.

Végül közlök néhány Szakadáton hallott szót. Ezek részben a székelyeknél is használatosak, részben átvételek a román vagy szász nyelvből.

SZÉKELYES TÁJSZAVAK

Alak,alakor = másodrendű árpa

Csármál = lármáz

Édesegy = testvér

Felhompoz = felhantol

Gal = rög

Kendőszeg =fogas

Küzsdeg = kicsi

Lenge = langyos

Légel = viztartó hordócska

Néma = persely

Szuszék = gabonatartó láda

Szugoj = valaminek a belső sarka

Tanarok = szénás rét

Tonka = tompa

Zakata /= lárma

ROMÁN TÁJSZAVAK

Cáp = kecskebak

Kort = sátor

Szulica = Lándzsa

SZÁSZOS TÁJSZAVAK

Cander = tűzgyújtó

Káptyen = gyermeksapka

Lizi = muskátli (Stinkende Liesel)

Ponk = töltés a ház elött.

Egy-egy tárgynak, gazdasági eszköznek és alkatrészeinek elnevezése, valamint az állatokkal kapcsolatos kifejezések között is feltűnő sok a székely eredetre valló.

A szekér részei: kerék, tengej, szekér ágas, léha,, simej, nyújtó, fergentyü, lőcs, felhérc, keresztfa, rakonca, lajtorja, szekér fenék, csatló, szekerecske kas, első és hátsó sarogja, csiga (kankó).

A szán részei: szán-talp, eplény, láb, rakonca, rúdfej, rúd, akasztó, csikótyu (fék), kapocán, lófék.

A járom részei: járomfa, alsó talpfa, két járomdeszka,, járomszeg, járom-pálca, rúdfej.

A talabor-féket, amely a székelyeknél szokásos, nem ismerik, sem formájáról, sem elnevezéséről. Ezzel szemben a fatalpu szekér, azaz fakó-szekér elnevezéseket ismerik,, ámbár olyant már nem használnak.

A szövőszéket székelyesen ők is osztovátá-nak nevezik. Részeinek elnevezései is szinte kivétel nélkül megegyeznek a székelyével. És pedig: gerendej, hasajó, bordahéj, lukas fa, nyüst, eresztőfa, sikottyu, lábitó, csép, fonalvessző, vetőlő, orsó, cső, moszor (nagy cső), zimcak (vászonfeszítő), pác (felvető fonal), aprópác (vékony fonal), csepü, vetőfa, matolla, csörlőkerék, futófa (amelybe beleteszik a moszort és a fonalat felvetik). Ezzel kapcsolatos kifejezések még: betekerjük a felvetett fonalat, mint a kalácsot. A száraz kendert leiomolják földhözveréssel, s akkor az Oltba viszik áztatni. Utána megszárítják és otthon kitörik a törő

vel, majd tilolják a tiloló-n. A tilolt kendert megbogozzák, majd a gereben-nel lehúzzák s végül a disznóbőrből készített ecset-tel megecselik és megfonják a guzsaly-ról az orsó-ra. A szövésnél a felvetett fonalat megvető-nek, az öltő fonalat beverő-nek nevezik.

A háziállatokkal kapcsolatban az alábbi szavakat és elnevezéseket használják: Lónál és marhánál a baloldalit csás /0-nak, a jobboldalit hojszás ló-nak nevezik. Ha a lovat szólítják: gyere ide!, ha elkergetik: gyé ! a kiáltás. Megszólításnál, miként az embernél, rövidítve csak az első két-három betűt mondják ki. így: Hó Já{mbox), Hó Aí/(ska).

NÉPKÖLTÉSZET

A szakadáti magyarok a közismert magyar népdalokat éneklik, amelyeket katonaság alatt és városi szolgálatban tanultak el. Az ének és zene iránt különös hajlamuk nincsen. A keringőt, polkát és a magyar csárdást láncolják.

A tolvajtánc nevű táncjáték lakodalmakkor szokásos. Éjfélkor előáll egy férfi és maga köré gyűjti a legényeket. Kezébe vesz egy törülközőt, amelyre mindegyik legény ráteszi a kezét és megesküsznek arra, hogy egyesült erővel fognak lopni s a zsákmányt testvériesen megosztják. Ezután a zene rákezd egy csupán ez alkalomkor használatos nótára, a bandavezér megindul s a többi libasorban követi.

Zeneszóra lépkednek s a vezér minden mozdulatát kötelesek utánozni. A késlekedőre a vezér az összecsavart törülközővel párat reáver. Végül a banda fellázad a vezér ellen, lehúzzák egy padra s egyenkint rávágnak a vezérre a törülközővel, azaz visszaadják azt, amit ők kaptak, illetőleg, ahogyan ők mondják, eskü szerint „elosztják a közösen szerzett nyereséget".. Utána zeneszóra tánclépésben forognak, tapsolnak.

A kakas-ütés nevű táncjátékot a népszokások fejezetében, mint húsvéti szokást ismertetem. A gyermekjátékok elnevezése a következő: bujdosó, gvűrűsdi, kapusdi, labdá-zás, málézni, szemkötő, szitázni.

A népköltészethez sorolhatók a következő közmondások és szállóigék (csak a másutt nem hallottakat jegyeztem le):

Fakó szekér, kenderhám, mindakettő rossz szerszám.

Elkéstél, mint Kántor Kata a mézespálinkától.

Rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül.( Értsd: feleséggel, gyermekkel, cseléddel, marhával)

Reggeli vendég nem marad. (Értsd: a reggeli fellegeket vagy esőt.)

Ebédet megszerzesz hazugsággal is, de vacsorát már nem.

Utcai cifra — házi ronda.

RUHAVISELET

A szakadáti magyarok mai ruhaviselete látszólag nem őrzött meg magyar vagy székely ruhaformát és díszítőelemet, hanem szinte mind szász és román átvétel. Sajnos e könyv célja és terjedelme nem engedi meg e sokféle részlet szakszerű ábrázolását s így csak nagy vonásokban ismertetem ezt a gazdag és kevert elemekből keletkezett ruhaviseletet. A hiányok pótlására szolgáljon az a pár fényképfelvétel, amelyek fogalmat adnak az olvasónak erről a népviseletről. Hasonló körülmények között vették fel hétfalusj csángóink is az éhez hasonló vegyes eredetű viseletüket. Ők szintén román környezetben és evangélikus szász hiten éltek évszázadokon keresztül.

A szakadáti férfiak hétköznapi viselete általában inkább romános, legfeljebb a ma már nem használatos régi hosszúszárú csizmájuk volt szászos. Ünneplőjük azonban, főképp a

szolgáljon az a pár fényképfelvétel, amelyek fogalmat adnak az olvasónak erről a népviseletről. Hasonló körülmények között vették fel hétfalusj csángóink is az éhez hasonló vegyes eredetű viseletüket. Ok szintén román környezetben és evangélikus szász hiten éltek évszázadokon keresztül.

A nők viselete hétköznap felerészben szászos, felerészben romános, míg az ünneplőjük szinte azonos a közismert szebenkörnyéki szász ünneplővel. Az ünneplő viselet díszes és gazdag és kor szerint hatféle változata van. Gyász és esküvő idején más-más öltözködés illendő. Más ruhadarabokat vesznek fel vasárnap délelőtt az istentisztelethez, mást a délutáni templomozáshoz és a legdíszesebbet sátoros ünnepkor, így a hétköznapi viseletet is beleértve 12—13-féle módja van a női öltözködésnek. Az ünneplőruha darabjai a legfinomabb és legdrágább anyagból készülnek s gazdagon vannak hímezve. E költséges divat pazar szépségével nem is

talál a mai kor egyszerű és szegényes életmódjához. Az ünnepi ruha segítség nélkül fel sem vehető, az öltözködés még így is órákig tart. Valószínű tehát, hogy a szakadátiak nem sokáig fognak ragaszkodni e korszerűtlen divathoz s egyszerűbbel, olcsóbbal pótolják.

Igaz, hogy e ruhadarabok tartósak és örökölhetők s kis részét maguk is el tudják készíteni. Pl. az alsó ruhák, főként a férfiaké, házilag szőtt anyagból valók. A férfiaknál az ujjasok, harisnyák (nadrág), főként a hétköznapi ruhadarabok anyaga nagyrészt szintén háziszőttes posztó. A nőknél is a hétköznapi felső ruhák (kivéve a bőrmellény, a fejkeszkenő és cipő) szintén a szakadáti magyar asszonyok kezemunkája, míg a többi ünneplő ruhák és a hozzávaló díszítő-anyag bolti portéka s legfeljebb a kézihímzés saját munkájuk.

A ruhadarabok nagyrészének elnevezése magyar. Alig találunk köztük németes nevet, de ezt a székelyek is így használják.

A férfi-viseletnél: ing, gatya, harisnya, düsző-szíju, mejrevaló, lájbi, ujjas, bongos filis, szőrös búbó, ködmen, zeke, csobán-ködmen, cöpelus, ták, kapca, bocskor, csizma, kalap, báránybőr-kucsma, süveg.

A női viseletnél: pendely, őv, alsószoknya, ráncos-rokolya, vállas-rokolya, ing, ruha, ruhácska, cop (!), párta-káva, pántlika, csepesz, négyszögű-kendő, palást, rása, surc, előruha vagy firhang, réce betét, ujjas, kék filis, ködmen (amely csukorral van díszítve), keszkenő, segesvári fejkendő, faolajos-ruha, pálha,(A hónalj alatti rombusz alakú betét az izzadság ellen. A pállik igéből ered.) cipő.

Hétköznapi szoknya-viseletüket újabban a falubeli román lányok is kezdik a katrinca helyett átvenni. A katrincájuk nem egy darabból való, hanem a fehér rokolyára elől-hátul egy-egy kötényszerű gyapjuruhát kötnek. Idősebb asszonyok szerint gyermekkorukban még a magyar asszonyok is fehér rokolyában jártak és a románokhoz hasonlóan hétköznap elől-hátul „kötényt" kötöttek.

A községbeli románoknál a szokásos szebenmegyei román viselet használatos, de van két különleges ruhadarabjuk. Az idősebb asszonyok finom pamutvászon kendővel letakart turbánszerü, fejdíszt viselnek. Ma már kiveszőben van. A másik különlegességük, hogy a katrinca-kötény rövid, csak félmagasságig ér s ezért „félkatrincá^u-nak nevezik. Erről €gy románnyelvű kétsoros versike is megemlékezik:

Fetele din Săcădate

Cu cătrinţă jumătate

SOROSUDVAROK

Mind a telkek beosztása, mind az épületek külső alakja és szerkezete a községbeli románoknál és magyaroknál lényegében egyezik s a környékbeli községektől sem különbözik.

A főutcák keskeny szallagtelkeinek utcai frontja alig szélesebb 11—15 méternél. Az udvar mélysége mintegy 40—50 méter, de folytatólag a csűr mögött még jó darab kert tartozik az udvarhoz. E keskeny telkeken a lakóház a telek

egyik oldalán húzódik hosszában s utána folytatólagosan következik a sóp-alj, a disznópajta, a trágyadomb, a szín és az istálló, míg a hátsó részen az egész udvar szélességében keresztbe áll a csűr vagy sóp s az udvart lezárja. A másik hosszanti oldalon vagy egyfolytában nincs épület, vagy csak a keskeny törökbúzakosár nyúlik hosszában s utána a fatartó szín és a szekérszín következik. Ha most a szomszéd is ilyen rendszerben helyezte el épületeit, akkor minden udvar két oldalról is lezárt. Olyan is egy-egy szakadáti udvar, mint megannyi vár. A tulajdonosoknak legfeljebb itt-ott kell néhány méternyi kerítést húzniuk. Ezeket a keskeny és várszerűen zárt, minden oldalról beépített udvarokat a Székelyföldön is megtaláljuk. Közismert nevük: sorosudvar.

A magyarok udvara többnyire kicsiny. Rendesek és tiszták, a lakóház előtt ki vannak kövezve „olti kövekkel". Virágos kert a ház mellett ritkán van, akkor is kicsiny, de a csűr mögött a gyümölcskertben termesztenek a zöldségnemű mellett virágot is.

Kút nincs sok: legfeljebb, ha minden ötödik-tizedik udvarra esik egy. Inkább a gémes kút az általános, a kerekes kutak csak. újabban jöttek divatba. Az utcai társaskutakat a szomszédos gazdák közös költségén ásták és gondozzák. Nevezetesebb községi és társaskutak a következők: 1. Felső-kút (Fântâna ungurilor), 2. Bojér kútja (Fântâna boierului), 3. Alsókút vagy Geréb kútja (Fântâna Grebluţi), 4. Bodon-kút (Bodonkút azt jelenti, hogy fából vájt, vagy fával bélelt (faköpü) kút. Ma már kő és cement, azelőtt átlyuggatott kockakövek alkották s legalul egy lyukas malomkőn keresztül bugyogott elő a forrás. Neve szerint még régebben faköpüvel érték cl a vizét) (Fântâna românului), 5. Nicu kútja, 6. Dávid kútja, 7. Középtized kútja vagy Középkút.

A LAKÓHÁZ

Az utcák elég szélesek, főként az evangélikus templom környékén, ahol az út két oldalán a gyalogjárót macskafej nagyságú kövekkel kövezték ki. A falu külső képe rendes, a kőházak miatt is első percben szász falu benyomását nyeri az ember. A magyarok kivétel nélkül, a románok többségükben szász mintára épült kőházakban laknak s a kapuk is a

legtöbb esetben kőből készültek és cseréppel fedettek. Eredeti, régi faházakat már csak a románoknál találunk, ezek beosztása hasonlít az egyszerűbb székelyföldi házakéhoz. Szakadá-ton alkalmunk nyilik arra, hogy a román, szász és magyar építkezés egymásrahatását alaposan megvizsgáljuk s az összehasonlítások alapján érdekes útmutatást kapunk a székelyföldi építkezés megértéséhez is. Minél inkább hasonlítgatjuk egymáshoz a három erdélyi nép lakóházát, annál inkább meggyőződhetünk arról, hogy a román, szász és magyar lakóház, elütő részletei ellenére is, egy közös alaptípusra vezethető vissza. Mindezeket a házakat ugyanis az jellemzi, hogy a pitvarbeli tűzhely az eredeti s a szomszéd szoba kemencéje csak függvénye a központi kemencének és füstfogó kürtőnek. Az ilyen házat a tudomány „egytüzelős ház"-nak nevezi, de beszélnek „erdélyi háztípus"-ról is, éppen azért, mert ez a háztípus Erdélyben a leggyakoribb. Az ősi alak bizonyára az egyszerű szláv sütőkemence-ház.

Ma a falu legrégibbnek híresztelt — állítólag 300 éves — faháza is három helyiségből áll. A bejárat a középső helyiségbe vezet, melyet itt „pitvar"-nak (románul tindá vagy cuptor de páná) neveznek. A székelyeknél a pitvarnak megfelelő helyiség az „eresz", amely azonban rendesen nyitott vagy legfeljebb bedeszkázott s e mögött van a zárt füstház. Szakadáton a pitvar teljesen fallal zárt, egyetlen helyiséget

alkot a székely füstháznak megfelelő kemence-résszel s így a ház teljes szélességét elfoglalja. A pitvar menyezete vagy teljesen nyitott, vagy bepadolt. Ha a pitvar nyitott, akkor a füst szabadon megy a hiúba, ahol szétoszlik. Ha a menyezet padolva van, akkor a sütőkemence fölött egy 2 méter hosszú és 80 centiméter széles félhenger-alakú, vesszőből font és kivülről-belülről agyaggal kitapasztott, kosárféle „szikrafogó" nyílik. Alul nyitott, hogy a kemencéből a füst oda gyűljön össze és a szikrákat felfogja, míg felül egy-két kis lyuka van, hogy a füst azokon keresztül a hiúba mehessen, de úgy, hogy a szalmatetőt meg ne gyújtsa. A két szomszédos helyiség kemencéjének füstje a gerendafalba fúrt és kikövezett nyilasokon át jut a pitvarba.

Ebben a régi faházban egy igen egyszerű és kicsi sütőkemence van, amelynek alapkövei is alacsonyak. A kemencebúbot tégladarabkákból és sárból építették fel. A hátsó részén egy füstlyuk van, ahol a füst a szabadba megy. E kemencebúb körlapjának átmérője 120 centiméter. A pitvartól jobbrabalra egy-egy lakószoba van. A hátsó, udvari szoba a kisebb és ez a mindennapi lakószoba, miként a székelyeknél is. A falak gömbölyű fenyőfagerendákból (borona) készültek, melyek egymást a sarkokon gerezdesen keresztezik. A fal kivül-belül vakolva van, az ablakok kicsinyek. A ház előtt fellelhető a tornác őse, a „ponk". Ez egy 20—25 centiméter magas földtöltés, melyet vesszőfonattal vagy kis deszkával kötnek le. A ház zsúppal fedett, ami azelőtt általános volt, hiszen a gazdasági épületeket még a magyarok is mind a mai napig zsúppal fedik. (A zsindelyfedést megfelelő fenyőfa hiányában alig használták Szakadáton.)

Ez a leírt román faház-típus a magyaroknál is megvolt. A kőház-építkezés csak néhány évtizede lett általánossá, a gazdasági épületek azonban még ma is fából épülnek, mégpedig tölgyfából, mert a kőzelebbfekvő erdőkben leginkább tölgyfa akad. Az istállókat már többnyire téglából építik.

A magyarok és románok mai kőházai alaprajzukban megegyeznek a faház beosztásával. Nyilvánvaló, hogy a kőház fokozatosan fejlődött ki a régi faházból, csupán külső részleteiben idézett elő kisebb változtatásokat az új építőanyag: a kő. A házak külső alakja és díszítése szász eredetű, mint ahogy más román községekben is az, amelyek szászok szomszédságában vannak. Az első építőmesterek Szakadáton is szász építőmesterek lehettek, akiktől azután a magyarok és románok is elsajátították a módszereket és legfeljebb vidékenként még egy kis változást vittek bele a házépítésbe. Mint a régi faház-típusnál, a kőházaknál is megtaláljuk a pitvart a sütőkemencével s kétoldalt a két lakószobával, éppen csak, hogy a pitvar előtt — mivel a kőház magasabb — egy lépcsőfeljáratos kis házikó van az épülethez odabiggyesztve A magyarok ezt „eresz"-nek nevezik, a románoknál „pridvor" a neve. A lépcsőfeljárat rendesen oldalról a kapu felől vezet fel, de régebben inkább a pitvar bejáratával szemben volt az eresz lépcsőfeljárata. Emellett

rendesen még egy „kis ház" vagy „kicsi ház" (căsuţă) is van az utca felé, ahová a bejárat többnyire a „nagy ház"-ból (az utcai nagyobbik szobából) nyílik. A szakadáti magyarok ezt „szalonnás kamrá"-rak is nevezik. Valószínűleg szász eredetű, mert a szászoknál általános.

Az ereszben lim-lomot tartanak s mivel tetőzete is van, védi a lépcsőzet és a pitvar ajtaját szél és eső ellen. Sokszor alatta vezet a pince (pivniţă) lejárata, a pince torka. A pitvar első felében jobbra-balra nyílnak az ajtók a két lakószobába. Elől a jobb sarokban van a „hiu" feljárata. A pitvar hátsó részében, a „kémény"-ben van elhelyezve a sütőkemence,, amelyet egy-két vastag cserefagerenda választ el a pitvar elülső részétől. E gerendák embermagasságban vízszintesen vannak elhelyezve s szerepük csak az, hogy egyrészt ne eresszék ki onnan a füstöt, másrészt érzékeltetik, hogy ez a pitvarnak egy külön része, azaz a sütő- és főzőhely. Mivel a gerenda alacsony s nehogy az ott közlekedők a fejüket abba beverjék, az alsó gerenda felfelé ívelten van kivágva s így a bejárat középen elég magas. (Ennek az ívelten kivágott „kémén}/ gerendá"-nak egy túlzottan fejlett formáját láthatjuk a Nánási-féle házban, de már nem fából, hanem téglából rakva.) A kémény-gerendára hosszában egy polcot helyeznek, amelyen fazekakat, korsót és egyéb apróságot tartanak. A sütőkemence szokásos régi formája köralakú búgoskemence. A padkája elég magas, mintegy 60—70 centiméter s „tűzhely"-nek nevezik. Újabban négyszögletű sütőkemencék is vannak, sőt némely helyen már az udvarra is építettek egészen különálló kemencéket.

Ahogy a faháznál említettünk egy félhenger-alakú, vesszőből fonott és tapasztott szikrafogót, úgy a kőházaknál is van a kemence fölött egy füstfogó kürtő, amely téglából és kőből van rakva s felfelé keskenyedő gúla-alakja van. A régi kőházaknál ez a kürtő — miként a faházaknál is — csak a hiuig vezeti a füstöt, de az újabb kőházaknál a kürtőre már rendes kéményt is építenek. Nemcsak a sütőkemence füstjét vezeti ki ez a kémény, hanem a két szomszédos szobának a kemencéjéből is ide terelik a füstöt a falakon keresztül vájt lyukakon.

(A székely ház is ilyen beosztású tulajdonkép, csak, mivel a pitvarból a sütőkemencét kitették az udvarra — a különálló „sütőház"-ba —, helyét egyszerűen befalazták s így egy „sötét-ház" vagy „füstház" nevezetű ablaknélküli szobácska támadt. Ennek már csak az a szerepe, hogy a két lakószobából a falon keresztül beeresztett füstöt a kürtőn' keresztül a szabadba vezessék. A pitvar első részét a székelyeknél „eresz"-nek hívják és nyitott, legfeljebb bedesz-kázott. A két lakószobába jobbra és balra innen nyílnak az ajtók.)

A szakadátiak a pitvarban levő sütőkemence mellé helyezik takaréktűzhelyeiket is. Itt főznek az asszonyok, ez a konyha. A pitvarban van a „kas", ez a rekettyéből font és sárral tapasztott nagy gabonatartó, valamint a bükkfából készült „szuszék" is, a lisztesláda. A pitvarban tartják a fejszét, fürészt, lószerszámot is.

A „nagy ház" itt is a közismert, fütetlen „tiszta szoba." Ez mindig az utca felé esik, éppen úgy, mint a Székelyföldön. A lakószobának használt „kamra" már az udvar felé

néz, hogy belőle az udvart és a gazdasági épületeket állandóan szem előtt tarthassák. (Hogy a kisebbik lakószobát .kamrának nevezik, ez onnan ered, hogy eredetileg a nagy ház volt a lakószoba s a pitvar tulsó oldalán csak egy kis kamrácska volt. Ez fejlődött lassan mindenes lakószobává, míg a nagy házból parádés szoba lett.) Mindkét szobában a pitvar felőli oldalon egy-egy melegítő „kemence" áll, plattival is ellátva. E kemencéket Nagyszebenben készült nagy négyszögalakú, mázatlan csempékből („káholy" vagy „cserép") rakják össze, újabban épület-téglákból, amelyeket egyszerűen fehérre, kékesre vagy zöldesre bemeszelnek. Amíg a székelyföldi csempekályhák nem egyebek, mint a szabad tűzhely füstfogói (gőzfogók), addig a szakadátiak tartják a a meleget, akárcsak a városi cserépkályhák.

A szobák mintegy hatvan év óta többnyire padolva vannak deszkával, csak itt-ott maradt egyik vagy másik helyiség földpadlós, főként a pitvar. Általában csak egy szoba, legfeljebb még a pitvar van alápincézve. A pince lejárata az eresz alatt vagy mellett van. Két ablaka rendesen az utcára, egy ablaka az udvarra néz.

Szakadát községben ma mintegy 300 lakóház van, ezek közül 260 kőből és téglából éptült s cseréppel fedett. Van még vagy 40 faház is, ezek azonban többnyire szintén cserép-fedelüek, úgy, hogy zsúpfedeles régi ház mindössze 10—15 akad a községben. Meg kell jegyeznünk, hogy 1900-ban még 60 volt a faházak száma s ezek közül 56 szalmafedeles, 4 zsindelyes volt. A szász községekben már a 18-ik század második felében is szorgalmazták a kőházak építését és a cserépfedést s Szakadát nem sokkal maradt el a szász községek mögött.

A kőházakat teljesen az utcára építik, míg a faházakat a régi rendszer szerint kissé beljebb az udvar egyik oldalára helyezték, sőt olykor a telek közepére is. A kőházak utcafelőli fala mintegy 4 méter magas. A fal felső részén egy kis kiugró párkány húzódik, ez is cseréppel van fedve. Ez a párkány ésszerűen tagolja a ház utcai frontját, egyben védi az ablakokat az eső ellen. A ház frontfala (a „bütü") a párkánytól felfelé mintegy 3 méter magasságban háromszög- vagy trapéz-alakban folytatódik. Ha trapéz-alakú, akkor a háztető le van csapva, amit Szakadáton úgy neveznek: „elütött." (Ez a háztípus egy évszázada Székelyföldön is általánossá lett s mivel ott is a szászoktól vették át, az ilyen csapott-tetős házat „németbütüs" háznak nevezik.) Szakadáton a homlokzat díszítése egyszerű. Némely házon ugyan gazdagabb díszítést látunk, de ezek többnyire ízléstelen városi utánzatok. A háztető bütüjén rendesen két kis padlásablakocska van, amelyeket egyszerű vakolatkeret díszít s ezek közé vagy alá köralakú díszt is raknak. Ebbe szokták belefesteni az építkező kezdőbetűit és az építés évszámát, alább egy virágdíszt. A lakószoba két ablaka felett húzódó cseréppárkány alatt egy lapos vakolatszallag-féle második párkány fut végig, amelyre (vagy magára a falra) az építkező a maga és felesége teljes nevét és az évszámot i s odafesteti. Például: „Építette Koppándi Péter és neje Kata 1872." Ez az egyszerű szöveg általános a községbeli magyaroknál, de van itt-ott hosszabb szöveg is, így egyhelyt a következő:

Nem kívánok én palotát,

Sem aranyat halommal,

Hanem egy ilyen házacskát

Békesség s nyugalommal.

A községben a magyarok utcájában van egy 15—16-ik századbeli lakóház (a Nánási-féle), amely a már leírt házalaprajz beosztása szerint épült, csak az átlagnál kissé módosabban. Ez főkép a ház egyes részleteiben mutatkozik. Érdekes elsősorban az a tölgyfából faragott késő-gót ívelésü ajtókeret, mely a pitvar és az udvari szoba között van. Szépek ívelt ablakai, a vastag falba vágott ablakmélyedései és a falbaépített szekrények.

Design és programozás: www.webuzem.hu

Visit Erdélyi magyarok a világban