SZ A K A D Á T - EGY SZEBENI MAGYAR SZORVÁNY, VIII. rész

Menü

Eseménynaptár

Belépés-Regisztráció

Keresés

Hírlevél

A kategória további hírei

Mai névnap: Júlia, Rita

Feliratkozás hírlevélre

E-mail:

Leiratkozás

Vámszer Géza

N É P S Z O K Á S O K

A szakadáti magyarságnak mind egyházi életében, mind magánéletében aránylag sok népszokása van. Hogy ezek a közös társadalmi életre és szórakozásra alkalmat adó népszokások milyen fontosak a szórványéletben a nyelv és nemzeti öntudat fenntartása szempontjából, azt nem is kell bővebben megmagyarázni. Sok szórvány éppen azért pusztult el, mert nem tudván önálló társaséletet folytatni, a falu többségi népének társadalmi életébe kapcsolódott be s elhagyta ősi szokásait.

KARÁCSONYI ÉS ÜJÉVI SZOKÁSOK

A karácsony előtti héten minden este az ifjúság és a felnőttek énekórákat vesznek s a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatos énekeket gyakorolják, hogy így kellőleg előkészüljenek a szent ünnepekre.

A szentestén, december 24-én („ünnep szombatján") 8 órakor felmennek a toronyba és ott régi karácsonyi énekeket énekelnek. így a „Gyermek születik..." és „Jézus Krisztus szép fényes hajnal..." kezdetűeket, amelyek Gelei Katona István Graduáléjából valók. Ezután egész éjjel az. iskolában és a gyűlésteremben szórakoznak, kártyáznak, beszélgetnek. Hajnal felé, virradat előtt két órával, megszólaltatják a templomtorony összes harangjait. Egy teljes órai harangozás után bemennek a templomba s szépen kivilágítják az ajándékba hozott gyertyákkal, majd nagy lelkesedéssel karácsonyi énekeket énekelnek. Mindenki énekel, még a gyermekek is. Ez a szászoknál is szokásos, de azok ilyenkor egy régi latin énekbe kezdenek.

Régebbi szokás (1870-ben már megvolt), hogy egy nagy, feldíszített karácsonyfát állítanak fel az iskolában. A jelenlevők énekelnek s a káplán — ma a lelkész — közben ajándékokat osztogat a gyermekeknek, többnyire könyveket és taneszközöket. Az utolsó években a nagy fát a templomban állították fel s már egyes családok is díszítenek maguknak otthon kicsi karácsonyfát, mint a városiak.

Karácsony szombatján különben a szülők vagy rokonok este a gyermekek házaihoz mennek s az ajtó előtt csengetnek, mire a gyermekek „Az Isten tartsa meg a karácsonyt¹." kiáltással felelnek. A látogatók erre az ajtórésen ajándékokat dugdosnak be a gyermekeknek.

Karácsony első napjának reggelén a keresztszülők járnak körbe s a gyermekeknek mézes pogácsát, diót, almát és cukorkát adnak ajándékba. Ez az „angyaljárás"'. (Hasonló szokás van Szilveszter estéjén: „újév szombatján" is,amelyet itt „kiskarácsony"-nak neveznek.) Ezért nevezik a Székelyföldön a karácsony és újév közti időszakot _nkétkardcsonyközött"-nek Első napján este táncmulatságot rendeznek, amely negyednapjáig minden este folytatódik.

Karácsony negyednapján van az „apr ószentekelés, amikor zeneszóval járnak a leányos házakhoz. A szomszédos leányok egymáshoz mennek s együtt várják az érkezőket: legényeket, fiatal házasokat, sőt fiúgyermekeket is. A házi leány a legszebben hímzett párnáit, ágyterítőjét kirakja az ágyra. A nők rossz guzsallyal és orsóval felszerelve körülüllik a szobát és fonnak, de csak azért, hogy mihelyt a menet megérkezett, összetörjék a guzsalyokat, mondván, hogy ez nem idevaló, ki vele, mert most a mulatság ideje. S mindjárt kezdődik a tánc. A leányok minden házban megvendégelik az érkezetteket, éspedig minden leány rendesen egy liter pálinkát, négy lepényt, négy nyers disznóoldalas-darabot ad nekik. A legények táncolnak, isznak, egy-egy falat lepényt megesznek és a kapott lepényt és húst átalvetőbe rakva, magukkal viszik. Az élelemhordozó legény neve : „kispolgár". Ő a legfiatalabb „tiszt". Az ajándékhúst mindenik legénytiszt anyja megsüti, káposztával feltálalja s este közös vacsorán a leányok és legények elfogyasztják. Ehhez a legények vásárolta közös bort isszák s közben táncolnak. Ezzel vége is van a karácsonyi vigadozásnak. A Székelyföldön szokásos vesszővel való versmondás itt nem ismeretes, de az ünnepek alatt tréfából ők is énekelnek egymásnak kétsoros verseket, például ilyent:

Mennyből jövök most hozzátok,

Van-e mézes pálinkátok ?

Betlehemes játék az evangélikus magyarok közt netn szokásos. Újév napján a legények „tisztek"-et választanak: „öreglegény"-t, „nagypolgár"-i és „kispolgár"-t. A legénytiszteket a felnőttek a délutáni templomozásról kijövet, templomi zászlókkal és újévi egyházi énekeket énekelve, hazakísérik. A megválasztott tisztek mindegyikének az anyja pogácsát SÜT" s pálinkát készít elő. Ezt ki-ki a táncterembe viszi, ahol elfogyasztják s utána éjfélig táncolnak. (Az ifjúsági szervezkedés valószínűleg szász eredetű, ámbár sok hasonlóságot mutat a hétfalusi és moldvai csángók szokásaival is).

Különösebb farsangi szokás nincs. Farsang idején táncmulatságokon, lakodalmakon és előadásokon apró, már állandósult tréfás jelenetekkel szórakoztatják egymást.

A HÚSVÉTI KAKAS-ÜTÉS

Húsvét első napján templomba mennek. Másodnapján van a szokásos öntözés. A legények reggel hegedűvel mennek a leányos házakhoz s egy-egy csupor vízzel megöntözik a leányokat. A leányok pálinkával és lepénnyel kínálják a legényeket, majd távozáskor 10—15 főtt és többféle szinüre festett, de nem hímes tojást adnak nekik. A sok tojást a tánc-helyiségbe szállítják, ahol a zsákmányt felosztják. Érdekes, hogy a fiatal házasok is megöntözik a menyecskéket.

Délben az ifjúság kivonul a falu közepén lévő szép, gyepes rétre, ahol „kakas-ütés"-t tartanak. Nagy népi látványosság ez, ünnepélyesen zajlik le. A nők már hetekkel azelőtt készülnek rá, mert ebből az alkalomból veszik fel először legszebb nyári ruhájukat, hogy „megmutassák az egész falunak". Erre a sajátos szakadáti divatbemutatóra ugyanis a románok is eljönnek. A kakas-ütés tánccal van egybekötve. A tánckörtől száz lépésre oszlophoz kötik a kakast s a legények sorra vesszővel ütögetik, miközben folyik a tánc. Az öreglegénynek táncát megszakítva, háromszor is rá kell ütnie a kakasra. Harmadszorra már nagyobbakat sújt rá s utána futásnak ered egy körülbelül négyszáz méterre fekvő, kijelölt célhoz. Amikor az öreglegény harmadszor üti a kakast, a többi legény is otthagyja a táncot s amint az öreglegény eliramodik, utána ered minden legény, versenyezve, hogy ki lesz első a célnál. Amelyik legény elsőnek ér a célhoz, az a győztes. A többiek vállukra veszik s úgy viszik a faluba, nagy kísérettel. Ha nem az öreglegény ér be elsőnek, akkor ő fizet a többieknek „egy vider bort" (10 liter). Közben „a legények apja" (a presbiter) elvágja bicskával a kakas nyakát s a kakast beviszik a faluba, ahol a legénytisztek anyái közösen megfőzik a kakast levesnek. Este a táncnál az ifjúság közös vacsorán fogyasztja el a kakaslevest.( A kakas-ütés népi táncjátéka különféle változatokban megvan a hétfalusi csángóknál, a brassómegyei Apácán s a hunyadmegyei Nagy-pestyénben is, csakhogy ezeken a helyeken „kakasünnep" és „kakas-lövés” a szokás neve.)

KALÁKA

Sürgős szénahordáskor, csépléskor, malombamenéskor, fahordáskor, házépítéskor a magyarok segítenek egymásnak. Az ilyen kalákázásból nem vonják ki magukat a román szomszédok sem.

Az „arató kaláka" a községi bíró előjoga, de csak akkor kerül rá sor, ha a községi bíró határozottan kívánja. Ilyenkor az egész falu ifjúsága félig ünneplő-ruhába öltözve jelenik meg a bíró szántóföldjén, magyar és román legények és leányok vegyest. Zene- és énekszó mellett folyik az aratás. Délben az aratók együtt ebédelnek a mezőn, rendesen hagymás savanyúlevest és tejbefőtt rizs- vagy árpakását. Estefelé fakeresztet készítenek s szallagokkal, búzakalásszal díszítik fel. Az így felékesített keresztnek „buzdugán" a neve. A keresztet a csapat élén egy férfi viszi s úgy vonulnak be vidáman a faluba. A leányok egy alkalmi nótát énekelnek románul. Amint a menet a faluba ér, egyesek a buzdugánvivőt csuporból, sőt vederrel is leöntik vízzel, úgy, hogy csuromvizes lesz. így érkezik meg vidáman a csapat a bíró udvarára, ahol vacsora és ital várja őket. Befejezéskor néhány román táncot járnak.

Némelykor a határbírónak is kalákáznak. Szokásjog alapján a papoknak is járna arató kaláka saját híveik részéről, de ezt az evangélikus pap emberemlékezet óta nem vette igénybe, mivel földjét nem maga műveli, hanem felesbe adja ki. Az arató kaláka helyett a magyar hívek ősszel kukoricafosztó kalákát adnak papjuknak. Egyben felhordják és elraktározzák a kukoricáját.

A „kukoricafosztás" szokásos. Egy-egy legény vagy leány meghívja az ifjúságot s ilyenkor dalolás és tréfálkozás közben (üszkös kukoricacsővel bekenik egymást) fosztják a kukoricát. A házigazda ilyenkor almával és kenyérrel, néha édesített pálinkával is megkínálja a vendégeket. A „tollu-fosztás" ritkább s hasonlóan történik.

A „fonó" ismeretes, az asszonyok rendre egymásnál tartják egy-egy erre a célra alkalmas helyiségben. A leányok fonója külön van, ide a legények is eljárnak, mókáznak, dalolnak és szórakoznak.

KERESZTELÉS

A gyermek születése után 7—10 nappal a szülők evangélikus szokás szerint nem egy, hanem 4—6 pár rokont, ismerőst hívnak meg „komá"-nak és „komaasszony"-nak. Ezek lehetnek legények és leányok is. A keresztelőn a bábaasszony is jelen van. A keresztelést vasárnap délben, istentisztelet után, a templomban tartják meg.

A templomi keresztelés után a szülők, komák és komaasszonyok vesznek részt az ebéden. Rendesen pálinkát, levest, sültet, bort és tésztát (tepsiben sült pogácsát, száraz pánkot) tálalnak. A süteményt a keresztanyák viszik ajándékba. A jelenlevő férfiak a leves után el-eltünedeznek és egy-egy liter bort hoznak a vendéglőből. Estefelé távozás előtt a csecsemő párnája alá 5—20 lej „álompénz"-t dugnak a komaasszony részére. A keresztelőn beszédet nem mond senki, csupán éltetik az újszülöttet és a szülőket. A komaasszonyok a keresztelő után három ízben jó húslevest visznek a gyermek anyjának. Ez mindig annyi, hogy az egész családnak elegendő legyen. Utoljára lepényt is visznek. Szülés után az anyának nem szabad az udvarról kimennie. Keresztelő után hat hétre az anya gyermekét elviszi a templomba egy női családtag kíséretében, ahol a pap fogadja őket, hálaadást olvas fel s miután az oltárt megkerülik, hazamennek. Ez a szokás régi s azt jelképezi, hogy a szülő nőnek első útja a templomba vezet s azután ismét járhat utcára, társaságba.

LAKODALOM

A lakodalom épp ritkasága és e maroknyi magyarság létét fenntartó szerepe miatt oly nagy ünnepnek számít, hogy 3—4 napig is eltart. E józan nép, amely sokszor heteken át sem fogyaszt alkoholt és még a kocsmai borozgatásokat sem szokta meg, a lakodalmi napok alatt elég bőven iszik és jókedvűen mulat.

A legény és a leány hivatalos „mátkaságá"-nak kinyilvánítása vacsora keretében történik, amelyre a közeli rokonokat és barátokat hívják meg. Ilyenkor táncolnak is. Eljegyzés előtt a szülők nem nyilatkoznak még, hogy mit fognak adni a fiataloknak. (A románoknál ellenkezőleg szigorú egyezség előzi az eljegyzést.) A leányt kikérni a szülőktől a legény maga megy, de egy házasember rokonával. A fiatalok több hétig, hónapig jegyben maradnak, amíg a lakodalom napját kitűzik.

Egy héttel a lakodalom előtt a „násznagy" (régebben „kérő"), egy „hívó társá"-v.l vasárnap meghívja személyesen a lakodalomra azokat a felnőtteket, akiket a két-két szülő összeírt. A meghívottak köszönik a meghívást, de egy szóval sem nyilatkoznak még arról, hogy elmennek-e. Csütörtökön, a második meghíváskor, már kötelesek kijelenteni, hogy ott lesznek-e ? Ugyancsak csütörtökön indul el a „vőfély" egy társával, hogy az „összes" magyar legényeket meghívja. Hasonlókép a „nyoszolyó" egy leánytársával az „összes" magyar lányokat járja el és hívja meg a lakodalomra. Érdekes és jellemző a jószomszédi viszony ápolására az, hogy a magyarok és románok, akik a falu e részén laknak, kölcsönösen 1—2—3 vendéget meghívnak a másik nép közül is. Hogy kit, azt az „örömszülők" javasolják.

Az esketés előtti szombaton este a fiatalság összejön a lakodalmas háznál (újabban a gyülésteremben), ahol esznek, isznak, vígadnak. Egy legény lepedő segítségével lónak

öltözik, kenderből farkot köt és fejére egy fazekat rak, így mulattatja a többit. A fiatalság ilyenkor táncra perdül s vigalommal búcsúztatja a fiatal párt. Ez a „sírató-est."

Másnap, vasárnap, templomozás előtt a lakodalmas nép a gyűlésteremben gyülekezik s onnan zeneszóval megy az anyakönyvvezetőhöz, majd vissza a terembe, ahol a násznagy felolvassa a búcsúztató verset.( Régi, eredeti búcsúztató verseket nem találtam, csak e célra nyomtatott könyvből betanultakat). A búcsúztató vers után a lakodalmas menet, a fiatal párral az élén, zenekísérettel bevonul a templomba. Pazar színpompájú kép ez: a maroknyi szakadáti magyarság legünnepélyesebb megnyilvánulása.

Midőn a menet a templomba lép, bent már szól az ének. Az érkezők rendre helyükre ülnek, kivéve a menyasszonyt, aki a papné széke mögötti padba ül le, kétfelől a nyoszolyó-lánnyal és hívótársával. A vőlegény az oltár közelében a gyermekek székébe ül.

Mikor a templomozásnak vége, a vőfély a menyasszonyhoz lép és kezében tartott zsebkendőjénél fogva az oltár elé vezeti. Ezalatt a vőlegény is előjön és a menyasszony mellé áll az oltár előtt.

A pap összeesketi őket, azután kivonulnak és a gyűlésterem előtti téren zeneszóra táncolnak néhányat.

Ezalatt a fiatal menyecskék ellopják a menyasszonyt és bezárják egy közeli házba, mire a vőfély elindul és hosszú alkudozás, tréfás kötekedés után valamely összegért „kiváltja a menyasszonyt". Ezt a kicsalt kicsi pénzt arra fordítják, hogy kevés pálinkát vesznek rajta és azt a kővetkező vasárnap a lakodalmon résztvett asszonyok az új menyecskénél tréfából megisszák.

A menyasszony kiváltása után még táncolnak néhányat, majd bevonulnak az ünnepi ebédhez, amelyet újabban a gyűlésteremben rendeznek meg, régebben azonban a leány házánál s ha ez nem volt elég tágas, úgy valamely szomszéd házbantálaltak fel. A násznagy szóbelileg mondja meg, hogy ki hová üljön, hogy a szokásos rendet szigorúan betartsa mindenki. A férfiak és nők külön-külön csoportokban helyezkednek el korszerinti sorrendben, míg a fiatalság, legények, leányok együtt szórakoznak. Ha idegenek vannak jelen, azok a főhelyen kapnak elhelyezést. Miután a lakodalmas nép a terített asztaloknál elhelyezkedett s a násznagy mindent rendben talált, csengetéssel jelzik az ebéd előtti asztali ima kezdetét, mire mindenki feláll. Még a pap jelenlétében is az asztali imát a násznagy mondja el. A leves elfogyasztása után káposztát hússal tálalnak fel. Ennek használata után mindkét örömszülő kihirdeti (meglepetésszerűen) a részéről adott vagy adandó hozományt,(A leánynak bútort, ruhát, kevés földt', marhát; a fiúnak ugyanezeket, csak bútort nem) úgyszintén a vendégek is a nászajándékokat, amiket a vőfély pontosan feljegyez s így az igéretét mindenki be is kell tartsa. A vendégek nagy része természetbeni ajándékokat ad (így egy-két véka gabonát, vagy zöld búzát), mások pedig pénzadományokat s azt mindjárt a helyszínen ki is fizetik a vőfély kezéhez (50—100 lej).

Az ajándékok kihirdetése után a sültet tálalják fel. Rendesen borjúhús vagy szárnyas, mely mellé kenyér helyett lepényt adnak. Utána a násznagy ismét csenget és elmondja az étel utáni imát. Étel előtt és közben pálinkát isznak, étkezés után csak bort. Régente, amikor saját szőlőik voltak, inkább csak bort ittak.

Az ebéd hivatalos befejezése után estefelé az asztalokat kihordják a teremből s megkezdik a táncot, amelyen a menyasszony is résztvesz. A menyasszony és a vőlegény első éjszaka még a szülői háznál alszik, sőt a menyasszonyhoz térnek aludni a nyoszolyó és a hívótárs is, mintegy őrködve felette.

Másnap reggel kezdődik a „hajnalozás". A meghívott férfiak egy része elindul zeneszóval és mindegyik lakodalmasnak ablaka alatt húznak egynéhány nótát, mire az is csatlakozik a menethez. Az utcán is énekelnek, kurjongatnak jókedvűen s végül bemennek a községi kocsmába, ahol ki-ki a saját költségére pár pohár bort iszik és zeneszó mellett egy-kettőt táncol is a leányokkal. Itt kínálják meg a hajnalozókat a még szombaton a sirató-estre elvitt „vendégkalács" -csal. Ez a kocsmai mulatozás eltart délelőtt 10 óráig is, amikor áthívják a mulatozókat a gyűlésterembe, ahol a két örömszülő látja őket vendégül. Éspedig hagymás savanyú húslevessel („hagymáslé"-vel vagy „kor helyleves"-sel\) és a még visszamaradt vendégkaláccsal.

A hagymáslé elfogyasztása előtt, tehát abban az időben, amikor a hajnalozók még a kocsmában mulatoznak, a menyasszony már menyecskének öltözve, két fiatal menyecskerokonának kíséretében (az egyik a vőlegény rokona) harang-szó mellett büszkén bevonul a templomba, ahol a pap felkészülve várja őket, majd imát mond és felavatja a menyasszonyt az asszonyok sorába. Ezután a pap elkíséri őket a papilakba, ahol a papné tejeskávéval vendégeli meg őket. Innen mennek át aztán a gyülésterembe, ahová közben a kocsmában mulatozó hajnalozókat is áthívták, hogy együttesen fogyasszák el a hagymáslevet.

Ezután következik a „menyasszonytánc". Itt a menyasszony menyasszonyruhában jelenik meg, amikor is az anyósától ajándékba kapott fátyolt, a két „tornyos tü"t\ (sárgarézből arannyal befuttatva és színes kövekkel kirakva) és a a csizmát veszi magára. A menyasszonytánc abból áll, hogy minden jelenlevő férfi, legény, leány, sőt gyermek is megtáncoltatja a menyasszonyt. Kettőt-hármat forog csak vele s közben kezébe nyom néhány lejt. Az idősebb férfiak, akik már nem tudnak táncolni, átnyújtják a pénzt a menyasszonynak és helyettük a vőfély fordul vele egypárat. A menyasszony a pénzeket egy színes „faolajos ruhába" gyűjti.

Ezután hazamegy mindenki, átöltözik a legünnepélyesebb ruhájába és résztvesz a lakodalom díszfelvonulásában, amely abból áll, hogy a násznép zeneszóval a pap udvarára megy, amit úgy hívnak még ma is: „megyünk a kúthoz". (Ennek az a magyarázata, hogy régente ez a templomelőtti kútnál történt, mint ahogy a románok ma is a középkúthoz vonulnak, „la udat" jelszóval). A pap udvarán táncolnak egypárat, majd hazamennek, levetik a legdíszesebb ruháikat, valamivel egyszerűbb ruhába, a vasárnapi ünneplőbe öltöznek és a gyülésterembe mennek a „másnapi lakodalmi ebéd"-hez. Az ételek hasonlóak az első ebéden tálalt ételekhez. Ezen az ebéden ünnepélyes vagy hivatalos beszédek nem hangzanak el, hanem csak néhány baráti felköszöntés. Ebéd után kezdődik a tánc s eltart éjfélig.

Ezen az éjjelen a fiatal pár már együtt alszik új otthonában.

A lakodalom „harmadnapján", mielőtt a „maradék ebédre" mennének, a fiatalság szekérre rakja a menyasszony „tulipános ládáját" és a tiszta és új díszes ágyneműt

(csergék, lepedők, párnák) ráhalmozva, körülhordozza az egész faluban. A szekérre felállanak a legények és leányok s menetközben ujjongva, tréfás megjegyzéseket kiáltoznak. Utána ebéd, amelyen a maradék ételeket eszik meg, majd ismét táncolnak estig. Némelykor az esti tánchoz „maskarának" öltőznek s mindenféle tréfát kitalálnak. (Ilyenkor is lónak öltözik egy legény, fejére agyagból készített „lófej"-tt tesz s kenderfarkot erősít magára).

Negyednap csak a fiatal pár szűk rokonsága jő össze és fesztelenül mulatozik. Régente bizony még ötödik és hatodik nap is folytatták a lakodalmi mulatozást.

TEMETÉS

A község magyarsága közigazgatásilag ugyan csak egy tizedre van osztva, de a magyarok magukat két tizedre osztották fel saját társadalmi szervezkedésük megkönnyítésére. Temetéskor ama tized férfilakossága, amelyikben a halott van, köteles „rendre" a gödröt megásni és a temetésen megjelenni. Újabban mind a két tized mindkét nembeli lakóira szól a megjelenés kötelezettsége, mivel kevesen vannak s a hivatalos elfoglaltság, zene, koporsóvivés sok embert igényel. A temetésre meghívnak minden magyar házat. Régi szász szokás szerint ilyenkor egy szépen faragott táblácskát köröznek, amelynek közepén köralakú cin van berakva a következő felirattal: „Aki a temetésen meg nem jelenik, két pengő forinttal büntettetik. 1894. Szakadát". A táblácskát az egyházfi indítja meg az első háznál és így adja tovább mindegyik szomszédjának.

A halottsiratás még ma is szokásos a községben, mind; a magyaroknál, mind a románoknál. Idős, de fiatal nők is a halott fölé hajolva, gyötrődő fájdalmas váll- és fejrángatások-kal, síránkozó hangon panaszkodnak: „Halál, halál, puszta halál, ki fog nekem ezután segíteni, kinek panaszolhatom el a bajomat. Ahányszor szólottam, mindig segítettél, de már ezután jaj lesz az életem..." — és így tovább. A román nők a rímbe mondott síráshoz jobban értenek, mint a magyarok. A halottsiratást csak rokonok, jó ismerősök végzik. Fizetett siratóasszonyok alkalmazása, mint más vidéken,

itt nem szokásos. Románok, magyarok egymás halottját sűrűn látogatják s ez alkalomkor mindenki egy-egy gyertyát is visz magával kegyeletképpen. Ebből 2—4—6 gyertyát is égetnek állandóan a halott fejénél.

Temetéskor az egyházfi vigyáz a rendre. Jóval temetés előtt egy óra hosszat harangoznak (aki teheti, még a román harangokkal is húzat). Közvetlenül a temetés megkezdése előtt még egy rövidet harangoznak, mire a férfinép a templom előtt gyülekezik s ott várja a papot, akivel együtt azután mindnyájan elmennek a halottasházhoz. Ott az udvaron félkörben felsorakoznak a szoba bejáratával szemben. A nők már a harangozáskor egyenként mennek el a halottasházhoz, ahol a közeli rokonok és ismerősök a halottat megsiratják, míg a többiek szipognak, szepegnek, könnyeznek hozzá. Amikor a férfiak a pappal megérkeznek, a nők kijönnek a házból és a férfiakkal szemben szintén félkörben helyezkednek el, úgy, hogy kör keletkezik. A kör közepét a család részére tartják fenn. Négy erős férfi ekkor bemegy, elkéri a halottat a családtól, egy mester bezárja az addig fedetlenül álló koporsót, leszegezi s a vivők kiviszik a halottat az udvarra. A zene halotti éneket játszik s a kántor kezdésére a hívek rázendítenek a halotti énekre. A koporsót két székre helyezik. A rokonsághoz tartozó nők a koporsó mellé állva siratják a halottat, a férfirokonok a koporsó felső végéhez állanak. Két versszak eléneklése után a lelkész a koporsó alsó végéhez áll s imát mond: egy imát a halottról, a Miatyánkot és egy rövid áldást.

Ezzel a szertartás a háznál véget ér és megindul a gyászmenet a temetőbe. Legelői a fiúgyermekek, utánuk a legények, a nem éneklő férfiak, majd az éneklő férfiak. Utánuk következik a pap a kántorral és egy idősebb egyházfival. Mögöttük viszik a halottat. A koporsó mögött a gyászoló család női- és férfitagjai, majd a többi asszony, leány, legvégén a leánykák következnek. A zene a legények mögött megy és egész úton gyászénekeket fúj, felváltva énekelnek is. A koporsót hat-hat férfi viszi felváltva. A menet négyes sorokban halad s az egyházfi vigyáz az egész kiséret fegyelmére. Ha leány vagy legény a halott, akkor a legények viszik a koporsót felbokrétázott kalappal, a leányok pedig tiszta fehérbe öltözötten közvetlenül a családtagok után haladnak a koporsó mögött.

A temetőben a koporsót éneklés közben eresztik te a sírgödörbe. A pap imát és egy halott-elbocsátó áldást mond s ezután behantolják a koporsót. A beföldelés után előbb a férfiak távoznak egyenként, azután a nők s a templomban újból összegyűlnek. Gyászének után a pap elbúcsúztatja a halottat s imát mond. Még egy énekszakasz eléneklése után a nép a halottasházhoz vagy a gyűlésterembe vonul, ahol a halott családja megvendégeli őket. Ez a székelyeknél is szokásos „tor". Levest, kenyeret és pálinkát fogyasztanak, majd „Isten nyugossa" búcsúszóval egyenként távoznak. Újabban ez a szerény halotti tor is elmaradozik.

A helybeli románoknál egészen más a temetés rendje. Harangszó közben mennek a halottasházhoz. A koporsó az udvaron födetlenül áll. A pap imát és beszédet mond a koporsónál, majd alamizsnát osztanak a jelenlévőknek („pomaná"). Ez egy-egy kerek fonott kalács és aprópénz. Egyeseket még zsebkendővel is megtisztelnek megemlékezésül. Egy almafaágra (,.máru") vásznakat, ingeket akasztanak s a beszente-lés után ezeket is szétosztják a szegény asszonyok között. A rokonság a halottat arcon vagy homlokon csókolja, majd a halott mellére fektetett keresztet csókolják meg. Ezt a keresztet azután kézről-kézre adják a gyászoló közönségnek, hogy mindenki megcsókolhassa. Ének után a menet elindul a temető felé. Útközben is harangoznak s a menet meg-megáll egy-egy imára. A koporsót lebocsátásakor a pap borral hinti meg.

Érdekes szokás még a románoknál, hogy a fiatalok sírjára rudat szúrnak szép kendővel s erre díszes fakoszorút és virágkoszorút helyeznek. A temetési szertartás végeztével a kendőt megvagdalják, értéktelenné teszik, nehogy ellopják.

A községi temető a Várhegy nevű emelkedésen van. A középső rész, a főhely, az evangélikus magyarok temetkezési helye. A temető elhanyagolt. Magyaroknál kőtáblák és kőoszlopok, románoknál kopjafaszerű, szépen kifaragott faoszlopok, keresztek és újdivatú, de ízléstelen márványtáblák jelölik a sírhantokat. A temetőben megtaláltam Gieb Sámuel néhai tiszteletes 1814-iki és Böhm Jakab evangélikus lelkész 1869-iki sírfeliratát.

EGYHÁZI SZOKÁSOK

1869-ben elrendelték, hogy a szakadáti lelkész hagyja el a fehér rokolyát. Széles, bő gyolcsszoknya volt ez, a hónaljig ért s a két vállon keresztül vállkötő tartotta. Egészen egyszerű, dísztelen volt. Derékban nem kötötték le, szabadon, bőven lebegett.

A templomban a hívők együttesen éneklik a magyar egyházi énekeket. Kántor és orgonista mindig az egyszerű földműves emberekből kerül ki. Ezek kiképzést valamely nagyobb evangélikus egyházközségben szereznek, rendesen a fogaras-megyei evangélikus magyar Halmágyon. Kötelességük a templomban mindenkor énekelni és orgonálni, adventtől húsvétig pedig presbiteri felügyelet mellett mindkét nembeli ifjúságnak s az iskolás gyermekeknek egyházi énekoktatást adni. Az énekórákon az ifjúság számára pénzbüntetés terhe mellett kötelező a megjelenés. Az orgonistát rendesen élethossziglan választják meg, míg a kántort csak három esztendőre.

Az orgonafújtatás kellemetlen munkáját felváltva végzik a férfi-hívek s hogy mindenki sorra kerüljön, a szászok szomszédsági szervezeteinél is használatos ,,táblácska"-t adogatják házról-házra egymásnak. E fatábla 12X16 centiméter nagyságú s felirata a következő: „Jelentés. Ha az orgona-fúvást elvéted, 3 magy. forintot adsz bírságot. És ha fújtad, ad elébb".

BABONA ÉS KURUZSLÁS

Kuruzslás az idősebbeknél még mindig szokásos, de csak titokban. Szégyelik. Ha a gyermeket hideg leli, az anyja vagy nagyanyja éjjel meztelenül és kibontott hajjal kikiáltja az

ablakon, hogy: „Hallod-e falu, hallod-e?...... unokámat

leli a hideg. Aztán ne lelje többé a hideg". Ezt háromszor is kiáltják s meggyőződéssel vallják, hogy — használ. Ha a lovak sörénye összefonódik, nem bogozzák ki, mert azt tartják, hogy ezt a boszorkányok gubancolták össze s nem jó azok dolgába beleavatkozni. Vihar ellen olykor a magyarok is, románok is harangoznak. Ez a szászoknál ismeretlen.

Nyomtatható verzió

Küldje tovább ismerősének

« 2012. május »

Visit Erdélyi magyarok a világban