Önkéntesünket díjazták

Elvetélt asszonyoknak nyújt segítséget a nagyszebeni EMMA Egyesület, amelynek elnöke, Simona Stela Marti kiérdemelte a 2011-es év szuperönkéntese címet.

ONGFest_Betti_01_b

A Colors Egyesület által szervezett gálaesten szombat este vehette át a kitüntetést a díjazott. – Idén 25 olyan szebeni hölgynek tudtunk támogatni, akik szülés után elveszítették kisbabájukat, vagy elvetéltek – mondta el az Agerpres hírügynökségnek az EMMA Egyesület elnöke. A civil szervezet célja, hogy pszichológusok és más szakemberek bevonásával támogassa azokat az asszonyokat, akik vetélésen esnek át, vagy szülés után veszítik el kisbabájukat. Az egyesületet Bianca Brad színésznő alapította, és mindmáig az első és egyetlen nem kormányzati, nonprofit, politikai beállítottságtól és vallási hovatartozástól független társaság Romániában, amely az egyik legnagyobb trauma, egy kisgyermek elvesztésének feldolgozásában támogatja a családokat, főként az édesanyát.

Ugyancsak a szombati gálaesten díjazták az év legifjabb és legidősebb önkéntesét is. Előbbi a mindössze 10 éves Serfőző Beáta, aki a HÍD – Nagyszebeni Magyar Kulturális Egyesületben kifejtett tevékenységéért kapta az elismerést, míg a legidősebb önkéntes díját a 74 éves Aurel Dragoş érdemelte ki, a Hegyek Barátai nevű civil szervezet munkatársaként. Szintén díjazták azokat a cégeket, amelyek a legtöbb segítséget nyújtják az önkéntes munkához, így az év szponzora a Marquardt lett.

Forrás: Szabadság.ro

oferta.ro