Két európai főváros magyar ünnepe

Március 13-án, 14-én és 15-én háromnapos magyar rendezvénysorozatnak tapsolhat remélhetőleg nemcsak a nagyszebeni közönség, hanem egész Erdély. A harmadik nap természetesen az 1848-as magyar forradalom emléke előtt tiszteleg, míg a másik két napon Nagyszeben, Európa jelenlegi Kulturális Fővárosa, Pécset fogadja, hiszen 2010-ben ez a város tölti be ugyanezt a státust. Két város és egy egész nemzet ünnepe – így lehetne tömören összefoglalni mindazt, ami március 13-án, 14-én és 15-én Nagyszebenben történik. A március 13-14-i programok főcíme: Pécs 2010, Európa leendő Kulturális Fővárosának bemutatkozása Nagyszebenben.....

neofolk1 Első este tizennyolc órától Szamosi Szabolcs orgona- és Solymosi Péter és trombitaművész hangversenyét rendezik meg az evangélikus templomban. A nap a Thalia koncertteremben zárul, ahol húsz órától a Neofolk együttes népzenei és dzsessz elemekből építkező „világzenei műsorát” hallgathatják meg az érdeklődők. Az idei kulturális fővárosba látogatókat a polgármesteri hivatalban fogadják 14-én tíz órakor. Pécs tulajdonképpeni bemutatkozására délután két órakor kerül sor a Thalia koncertteremben. Ezt sajtóértekezlet és állófogadás követi, majd 17,30-tól a Szélkiáltó együttes koncertje a Thalia koncerttermében. Este a Szakszervezetek Házában a Pécsi Színház bemutatja Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabját. A hétkor kezdődő előadás rendezője a marosvásárhelyi származású Béres Attila, a szereplők: Udvaros Dorottya, Balikó Tamás, Zayzon Zsolt és Darabont Mikold, az román közönség számára szinkrontolmácsolást biztosítanak a szervezők.

Március tizenötödike A magyarok nemzeti ünnepe főcím alatt zajlik. Ez a Brukenthal Múzeumban kezdődik, ahol megnyitják Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) kiállítását. Érdemes megjegyezni, hogy ez „ősbemutatónak” számít Románia területén – országunkban eddig még sehol nem rendeztek Vasarely kiállítást. A tárlat egyébként április 24-ig tekinthető meg.

Déli tizenkettőkor a Petőfi Parkban elhelyezik a költő emlékére készült emléktáblát. Fél négykor a Thalia koncertteremben a Magyar Nemzet Ünnepének szentelt emlékünnepélyt adnak elő a helyiek, melyet elő adásban közvetít a Duna tv. Héttől európai rangú magyar együttes mutatkozik be Európai Kulturális Főváros közönségének: a Győri Balett társulata Játék a szerelemről, Párkák és Carmina Burana a című előadásaival lép színre a Szakszervezetek Házában. A háromnapos rendezvénysorozat a borászatnak szentelt fogadással és a Hot Jazz Band estjével zárul.

Az eseményeken természetesen részt vesz Tasnádi Péter, Pécs polgármestere, aki egy húsz tagú küldöttség élén érkezik Nagyszebenbe, de ott lesz Szili Katalin, a magyar országgyűlés elnöke is, és Markó Béla, az RMDSZ elnöke.

Az érdeklődők a hirek@szeben.ro e-mail címen, illetve a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda telefonszámán (004-0269–210354) szerezhetnek további információkat és intézhetik jegyfoglalásukat. A szervezők mindenkit szeretettel várnak Nagyszebenbe!

Demény Péter

oferta.ro